A cirkuszművészek Oscar-díját kapta ifj. Richter József

2018. February. 07. 08:39

A cirkuszi világ egyik legrangosabb elismeréseként tartják számon, amelyet eddig csak két alkalommal nyert el magyar előadó. Mindketten Richterek voltak.

Ifj. Richter József feleségével együtt vasárnap megnyerte a 42. Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztivál fődíját. Hangsúlyozta: „Rengeteget dolgoztunk vele, hogy a produkciónk így sikerüljön, és ezzel a hatalmas díjjal térjünk haza.”

Felidézte, hogy édesapja, Richter József és édesanyja Karola 1974-ben, az első Monte Carló-i Nemzetközi Cirkuszfesztiválon előadott elefánt akrobata produkciójukkal Ezüst Bohóc-díjat nyertek, bátyja, Richter Flórián pedig 2004-ben szintén ezüst, 2008-ban pedig első magyarként Arany Bohóc-díjat hozott el Monte Carlóból.

Hozzátette: „Külön öröm számomra, hogy tíz évvel később ez most nekünk is sikerült.”

Forrás: Sztárklikk