Megérkezett Tóbiás, a fekete gólya

2018. March. 03. 09:20

Elsőként érkezett meg Afrikából Magyarországra, gemenci fészkébe Tóbiás, a fekete gólya.

A gólya péntek délután 5 órakor szállt le, a megérkezést élő internetes adásban követhették az érdeklődők. Tóbiás párja, Sára március közepén szokott megérkezni. Az elmúlt 4 évben 10 fiókát neveltek fel a fészekben, amely idén télen erősen megrongálódott, így a következő hetek kérdése, hogy újjáépítik-e vagy készítenek egy újat máshol. 

Tóbiás nem csak abban rekorder, hogy rendszeresen a legelsőként érkezik haza, de 19 évével ő a legöregebb ismert, vadon élő, fekete gólya az országban. Különleges abban is, hogy a háborítatlan erdőrészeket kedvelő fajtársaival ellentétben egy erdészeti telephely közelébe költözött nyolc évvel ezelőtt, és ez lehetővé tette, hogy fészekkamerákkal figyeljék a madarakat. 

A fészekkamerákat 2013-ban szerelték fel, tavaly közel félmillió alkalommal látogattak el az érdeklődők a Gemenc Zrt. honlapjára, hogy bepillanthassanak a fokozottan védett madarak mindennapjaiba.

A webkamerás megfigyelés nemcsak a szakembereknek nyújt fontos információt, hanem az erdőgazdaság természetvédelmi szemléletformálásában is sokat segít, hiszen több iskola tanulócsoportja is rendszeresen figyeli a gemenci fekete gólyák életét az internetes élő adásnak köszönhetően.

Magyarországon körülbelül 380-420 pár fekete gólya fészkel, közülük mintegy 40 pár Gemencben. Az ottani populáció a világ legnagyobb sűrűségű fekete gólya állománya. Többségük március 15-e körül érkezik meg a Gemenci erdőbe, és az első fiókák május elején jönnek világra. 

A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik, majd - néhány héttel később - a madarak útra kelnek Afrika felé. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át. 

Forrás: Sztárklikk