Újra börtönben a Viszkis

2018. June. 07. 07:49

Fiatalkorúak börtönébe látogatott Ambrus Attila. Az egykori Viszkis rabló a Lokálnak elmondta: a találkozás tizenéves kamaszokkal régi sebeket tépett fel benne.

A 12 éves 18 éves korú fiatalok nagy szeretettel fogadták Viszkist a nagykanizsai nevelőintézetben.

– Engem csakúgy, mint ezeket a fiatal srácokat, az utca nevelt. Nem szégyellem bevallani, hogy kölyökként szinte mindent elloptam, ami nem volt lebetonozva. Kilencévesen már a templomból is kitiltottak, mert ott is loptam. Senki nem beszélgetett el velem, hanem inkább jól megvertek. És hogy mire mentek vele? Hát én lettem a viszkis rabló mesélte Viszkis a Lokálnak.

A nevelőintézetben most hasonló sorsú gyerekekkel találkozott, magát látta bennük, és tudta, el kell mondania nekik, hogy az út, amelyen járnak, börtönbe, romlásba, őrületbe vezeti őket.

– Volt néhány srác, akiket a szívembe zártam, a sorsuk talán még az enyémnél is kegyetlenebb volt, nekik még részeg apjuk sem volt, aki verte volna őket. Mindenkinek vittem ajándék bögrét, Viszkis rablósat, hogy emlékezzenek arra, amit elmondtam nekik – mondja a ma már keramikusként dolgozó Ambrus.

Forrás: Lokál / Sztárklikk