2017.04.25. kedd
névnap: Márk
Ceglédi Zoltán blogja

A fix athéni olimpia előnyeiről

2017. február 24. 11:05

Fordítva ülünk a lovon, amikor mindig új és új helyszínt keresünk a négyévenkénti, nyári olimpiai játékoknak. El se kellett volna vinni Athénból.

A magyar olimpiai pályázat kapcsán sok ferdítést, hazugságot és féligazságot hallhattunk a kormány embereitől (végül például azt, hogy ó, hát ez nem is a kormány ügye). Az egyik legreménytelenebb vállalkozás ezek közül annak bizonyítása volt, hogy az olimpia jót tenne Budapestnek és Budapesttel. Talán ez volt az egyik (az "ebből kivételesen becsszóra nem lopunk... na jó, nem annyit" meg a másik) olyan állítás, amit szinte senki nem tudott elhinni Orbán Viktor minyonjainak. Amikor tízezreket leültető stadiont építünk pár hétre (!), hogy aztán le- vagy visszabontsuk azt, azt senki nem állíthatja, hogy ez Budapest érdeke. Amikor az elkövetkező hét évben az összes közlekedési fejlesztést 2024 nyarára, hat extrém hétre tekintettel tervezik és szervezik, az nem Budapest érdeke. Az ideiglenesség, az egyetlen, egy város életéhez képest körömpiszoknyi időre összpontosítás a rákfenéje az egésznek.

Szerintem nem kéne az olimpiát hurcibálni. Egy fix helyen kéne megrendezni mindig.

Ma az a teljesen abszurd helyzet áll fenn, hogy négyévente mindig egy újabb város (illetve praktikusan egy egész ország) aggódik azon, hogy csődbe rántja-e az olimpia megrendezése, illetve hogy a prompt politikai haszon és a hatalomközeli oligarchák által ellopható pénz ellensúlyozza-e az olimpia után szinte szükségszerű financiális és urbanisztikai gödröt. Nem véletlen, hogy egyre esélyesebb kandidálók azok az országok, ahol a demokrácia sérült, illetve a politikai vezetésnek érdeke és ízlése szerint való a minél nagyszabásúbb rendezvények kulisszái előtt pózolni. Kicsi kenyér, sok cirkusszal.

Mindezt simán meg lehetne oldani azzal, hogy az olimpiát mondjuk Athénban hagytuk volna, vagy más, erre alkalmas településen. Soha többet nem látnánk használaton kívüli, szétrohadt stadionokról, mocsárrá vált medencékről fotókat, hiszen négyévente élet költözne beléjük, és a köztes időben is lenne már ok és mód fenntartani őket. Az olimpiai falu, az utaztatásra rendelt infrastruktúra, a médiaközpontok és a szállodai kapacitások, mind-mind egy hosszan fenntartható, értelmes rendszer elemei lennének. A város az olimpiából, nem pedig az olimpiáért élne. Fixen kalkulálható keretek, férőhelyek, utazási idők és költség. Visszaeső korrupció, összehasonlítható és átlátható költségek.

Legyen az olimpia mindig egy helyen, és ez a hely szükségszerűen nem Budapest lesz. Mielőtt pedig jönnének a nemzetárulózók, hadd kérdezzek valamit, őszintén: szerintetek nem ciki, hogy ti arra akartatok büszkének lenni, hogy mi rendezzük a versenyt? Mikor gyerekkorotokban lementetek focizni a parkba, tán arra voltatok büszkék, hogy tiétek a labda, amivel a többiek játszanak? Mi nem győzni akarunk, hanem valami trükközéssel betolni a gyengébb versenyzőinket a döntőbe? Bocsánat, de én akkor vagyok büszke magyarságomra, ha a nemzeti himnuszt játsszák a verseny győztesének, nem akkor, amikor a ghánai futó bal válla fölött feltűnik a tábla, hogy Rákóczi út. Akkor vagyok büszke, amikor a magyar úszó csap elsőként a célba, akármelyik városban, nem pedig akkor, ha tudom, hogy a kopoltyús amerikai srác reggel magyar tojásból kapott a szállodában rántottát.

Röviden: legyen egy fix helye az olimpiának, talán épp Athén, a magyar sportolók négyévente ebben a külföldi városban verjék tönkre más nemzetek sportolóit, senki ne menjen csődbe az olimpia miatt, és mindenki legyen büszke a sajátjaira.
Forrás: Sztárklikk
Szerző: Ceglédi Zoltán
További Ceglédi Zoltán blogja hírek