2017.03.27. hétfő
névnap: Emánuel
Ceglédi Zoltán blogja

Ezért unja Ön is a politikát

2016. december 09. 08:40

Mert szinte csak rövidlátó, csak üvölteni képes, mindig ugyanazt hajtó figurákkal találkozik.

Vallomás: az ünnepek és az év vége közeledtével hajlamos vagyok azt gondolni, hogy "csak" 2016-ból van elegem. Könnyebb azt hinnem, hogy a karácsonyig vágott centi, a "legyen már vége az évnek"-sóhajtások, meg a még egy anyagot ide, még egy cikket oda pakolászása (bocs, szerkesztőség) mind-mind naptárspecifikus undorból erednek. De ha őszinte vagyok, akkor messze nem csak erről van szó.

Van ugyanis valami unottan rutinszerű a magyar közéletben. A kicsit is relevánsnak mondható politikai erők jó ideje beálltak arra a metódusra, hogy a csak már eleve aktív szavazók elérésére törekednek - saját szimpatizánsaiknak játszanak, esetleg más pártokról akarnak szavazót nyesni. Leüvölteni egy-egy bizonytalanabb fideszest a kormánypárti szekérről, vagy átüvölteni valamelyik ellenzéki párt szavazóját a saját párttáborába. Legalább négy éve ugyanazt csinálja mindenki. Orbán Viktor nem tesz igazi kísérletet arra, hogy a vele kritikusokat meggyőzze az igazáról, hiszen bőven elvan a ma aktív fideszes szavazókkal, velük is lehet választást nyerni, sőt, jelen helyzetben akár kétharmadot is. Vona fut a pénze után, a cukulás mellékhatásaként a virtigli náci kopasz már nem, Toroczkai ordassága miatt viszont a mérsékelt szavazó még nem választja a Jobbikot. Nem nő a tábor. Ugyanígy, gyakran úgy tűnik, hogy a 2014-es összefogás romjain veszekedő egyes pártok célja sem több, mint hogy a két és fél éve akolba terelt, kormányváltáshoz iszonyúan kevés, ámde újabb négy évre szóló, kényelmes ellenzéki létet biztosítani képes szavazókból 2018 után az ő csapatában legyen több, az övé legyen a nagyobb ellenzéki frakció.

Nem beszél senki a jövőről. Van, aki büszke is erre, mint Bokros Lajos, aki azzal zsarolja a nagyérdeműt, hogy akkor is rá kell szavaznunk, ha ő maga se tudja, mit tenne kormányon. Szakértő, az. Van, aki röstelkedve rejtegeti, hogy nem tud mit mondani az elkövetkezőkről, van, aki technikai ügyek mögé bújik, hogy ugye addig nem lehet beszélni ezekről, amíg nincs előválasztás, összefogás, körösztanyám térgyekalácsa.

És mindezt leginkább üvöltve, persze. Ami egy ponton túl szintén lehet unalmas. Kormánypárt és ellenzék is folyamatosan azt üvölti, hogy a másik a létezett borzalmas dolgok legrosszabbika, és ellene védekezve folyamatosan az Armageddontól kell megmenteni e hazát. Unalmas. Tét nélküli. Ha mindig meghalhatunk, akkor egy idő után ásító rutinná lesz a mai halálfélelem. Ha senki nem tudja azt mondani, hogy egy év múlva, két év, öt és tíz év múlva így és ezáltal lesz jobb, csak azt hajtja, hogy én vagyok a legjobb, ő meg a legrosszabb, akkor belezsibbadunk, elunjuk, elfordulunk.

Ha ön unja a politikát, ha nem ahhoz a marginális kisebbséghez tartozik, aki rajongó és gyűlölő aktivistaként oszt meg minden hírt, ami a mi vezérünk természetfölötti tökéletességét, illetve az ellenfél emberalatti, ocsmány sekélyességét bizonyítja, ha ön unja mindezt, az a kínálat miatt van. A pártok beálltak a már asztalon lévő szavazók újra- és újrafelosztására, és azért egyre ordenárébb a hangvételük, mert folyamatosan ugyanannak a maroknyi szavazónak üvölt mindenki, egyre magasabb ingerküszöbbel, egymásra licitálva. Minden szereplő előre lekottázható. Tudjuk, hogy mit fog mondani, és azt is, hogy mit nem. A politika szinte minden hivatalos szereplője azon dolgozik, hogy a mai nap, ez a pont vektorként nyúljon el a végtelenbe, vagy legalábbis hosszabbítsuk meg 2018-on át 2022-ig. Kis helycserékkel, arányok tologatásával.

Akinek ez nem tetszik, az szavazóként három dolgot tehet: egyfelől lehet úgy, hogy az aktív és kérlelhetetlen bojkott eszközével élve fordítja árokba az őt képviselni képtelen és nem is hajlandó pártokat. Ma a legnagyobb "szavazói tábor" a nem szavazóké. Minél többen vannak a kerítésen túl, annál kevésbé mondhatja a karámból bárki, hogy vele a többség, hogy "az emberek" akaratát jeleníti meg. Lehet aztán úgy is, hogy a létező pártok elvi alapú, kérlelhetetlen kritikájával dolgozik azon, hogy egyikük-másikuk kapjon már a fejéhez, emberelje meg magát. Nem titok, van egy ilyen misszióm is az írásaimmal. Végül pedig az ember dönthet úgy, hogy maga is a tettek mezejére lép. Megkeresi a hozzá hasonló árvákat, a vele azonosan gondolkodókat, és közösséget, majd pártot hoznak létre. Nem a már az asztalon tologatott aktív szavazókért, hanem magukért, a kimaradt milliókért. Szerintem mindhárom döntés legitim, mindhárom választással együtt lehet élni. Csak kompromisszumot ne kössenek, ne törjenek bele a rendszerbe, mert akkor azoknak a politikusoknak lesz igazuk, akik szerint ide jó ez is, ezeknek jó ez is, minek törjem magam, ha bejutok, csúcson maradok, marad karrierem így is...

Ha unják a politikát, az nem önök hibája, csakis a politikáé. A fenti három út kínálkozik arra, hogy jelezzenek, változtassanak, felrúgják a rendszert. Az a fontos, hogy ne egyék meg, amit önök elé öntenek.
Forrás: Sztárklikk
Szerző: Ceglédi Zoltán
További Ceglédi Zoltán blogja hírek