2017.08.20. vasárnap
névnap: István
Ceglédi Zoltán blogja

Járni jár, csak nem jut

2017. június 16. 05:54

Nem a Brüsszel felé ugatást, hanem a valódi polgári öntudatot kellene forszírozni. Abból lesz büszke és erős európai nemzet.

Pimf személyes kis üggyel indítunk, de nem csak rólam szól a dolog. Történt, hogy a pünkösdi hosszú hétvégén meglátogattam a szüleimet, hadd lássam a kórház után, rehabilitáció előtt ideiglenesen hazánkban állomásozó édesapámat is. Mivel a nem-kormánypárti elemzői lét elképesztően busásan fizet (nem), ezért továbbra sincs autóm, tömegközlekedek. Pünkösdhétfőn indultam vissza a fővárosba. Köszönhetően az ügyesen beállított (nem) csatlakozási metódusnak, még az volt a legpraktikusabb megoldás, hogy buszozok kábé egy órát, majd várok egy szűk másikat, és vonattal szűk két és fél órát utazok Pestig. Édesanyám gondosan csomagolt nekem az útra két szendvicset. Mert szeret.

Ellentétben azzal a minimum másfél évtizedes amalgámtöméssel, ami egy bal felső kisőrlőben tartotta eddig a frontot. Mórahalom magasságában haraptam bele az egyik szendvicsbe, rögtön irtózatos recsegés-ropogás, a tömött fog összeomlott, mint Rogán Antal "keményen dolgozó kisemberek"-kampánya. És kicsit én is. Törött foggal buszozás Szegedre, ott a 21-essel le a pályaudvarra, jegyvásárlás, majd amolyan kiber-Robinsonként nekiálltam telefonnal és mobilnettel olyan fogorvosi rendelőt nyomozni, ami legalább elérhető pünkösdhétfőn, illetve mielőbb ad időpontot is.

És itt jön a lényeg: eszembe se jutott a "hivatalos", állami fogorvosi ügyeletek elérhetőségét kikeresni. Utoljára a kötelező iskolai fogászaton járt TB-finanszírozott fúró a számban. Valószínűleg velem együtt a zöm úgy gondolkodik, hogy olyan stratégiai ügyekben, mint a fogai, ha egy mód van rá, inkább megfizeti a magánszolgáltatót. Miközben, és ezt húzzuk akkor alá, az általunk, dolgozó emberek által befizetett közterhek elméletileg magukban foglalják egyes fogorvosi ellátások biztosításának állami ígéretét is.

Járni jár, csak nem jut. Ami meg mégis, azt csak kényszerből kockáztatjuk meg. És ez a baj. Nem a kockázatvállalás hiánya, hanem a tény, hogy beáraztuk a dupla finanszírozást. Az, hogy az állami szolgáltatások ígéretéről már szinte természetesen mondunk le, illetve vesszük tudomásul, hogy hiányos, ócska, sokszor szinte csak Patyomkin-ígéret. Van kivétel, hogyne, vannak a rendszerben (és akkor nyissuk nagyra, ne csak a szánkat, hanem a spektrumot) lelkiismeretes orvosok, akik mindent megtesznek a betegekért. Vannak nyelvtanárok, akik tényleg megpróbálják a gyerekeket megtanítani angolul. Vannak testnevelők, akik odafigyelnek arra, hogy a diáknak milyen alkata, sajátosságai, igényei és lehetőségei vannak, és ahhoz szabják a tornaóra menetét. De az első és egyben tömeges reakciónk mégiscsak az, hogy természetesnek vesszük, miszerint "ki kell pótolni", vagy épp teljesen kiváltani az állami szolgáltatást. Magánrendelésen, különangollal, fizetős gyógytornásszal. Amikor azon háborgok a Facebookon, hogy mennyire pocsék a MÁV, a kommentelők fele autóvásárlást ajánlgat. Pedig a vonat is az én adómból és aktuálisan megvett jegyem árából megy. Meg a BKV is, ahol Tarlós Autómánia István átadja a légkondi nélküli, ajtóikat random nyitogató, orosz "felújítás" utáni kocsikat, és odapöki, hogy micsoda dolog légkondit hiányolni 2017-ben, mintha azt várnák el, hogy minden leszállót egy csokor virággal köszöntsön.

Itt jegyezném meg, hogy Tarlós István képességei még egy virág átadásához is szerények, és szégyen, hogy ehhez képest egy világvárost próbál vezetni.

Ezzel szemben a büszke, európai polgárok, azok elvárják az államtól, hogy a beszedett pénzért cserébe szolgáltasson. Azt, aminek ígéretével beszedte. Tehát például nem stadiont meg lakájmédiát. Nekünk, polgároknak pedig az lenne a jól felfogott érdekünk, hogy amikor a harmadik beteg hal meg kórházi fertőzésben ugyanott, amikor a drága pénzen beszerzett FUTÁR kijelzője úgy hazudja a soha meg nem érkező buszokat, hogy ahhoz képest Lázár János kormányinfója egy száraz dokumentumfilm, amikor még decemberben sincs tankönyve a gyereknek, mert a mutyibizniszből csak a pénzt vették ki a "közeliek", akkor ne legyintsünk azzal, hogy "hát mindig is rossz volt a magyar egészségügy" meg "gyerekkoromban is így volt".

Fizettünk érte, emberek. A mi pénzünk. Azt hazudták, hogy kapunk cserébe valamit. Ne nyugodjunk bele, követeljük ki! Ahogy egy erős és büszke európai nemzet tenné. Aztán a végén, ki tudja, előbb-utóbb azzá is leszünk.
Szerző: Ceglédi Zoltán

További Ceglédi Zoltán blogja hírek