2017.05.28. vasárnap
névnap: Emil, Csanád
Ceglédi Zoltán blogja

Kicsi vagyok, székre állok

2017. május 12. 04:55

Mezítlábas, fiatal nő áll a parlamenti ülésen, kezében marionett-bábu, utóbbin Áder- fotó, azt üzenve, hogy a régi-új államfő egy zsinóron rángatott figura.

Majd nyilván Kövér László meg is bünteti, de arról más alkalommal beszéljünk, hogy "a ház méltósága" örve alatt maga a házelnök milyen mélyre süllyedt, milyen alpári, agresszív, elfogadhatatlanul akarnok módon, vértolulásos csőszként üldözi a demokráciát, mintha legalábbis ő tenne a képviselőknek szívességet, hogy megszólalhatnak. Most egy sokkal fontosabb dologról akarok beszélni, és ehhez Szabó Tímea, a fent jellemzett módon (és nem először) demonstráló Párbeszéd-politikus lesz a szemléltető eszköz.

Kezdve a legfontosabbal: roppant káros az a mantra, miszerint "jaj, hát semmi értelme nincs a parlamentben ülni, nem lehet ott semmit sem csinálni". Dehogynem. Nyilván, kényelmesebb ilyen alapon hallgatni, vagy kivonulni (de a 747 ezer forintos fizetést továbbra is felvenni). Ezzel lehet aztán a legboldogabbá tenni Kövér Lászlót, és a kormánypártokat is, majd ők szépen megoldják a dolgokat egymást között. Lehet azonban úgy is, hogy az ember bemegy, beleáll, követel, szembesít, nem hagyja, hogy a disznóságok szó nélkül csússzanak át.

A másik bátor nő, Szél Bernadett lassan már fel sem veszi a fizetését, mert Kövér László úgyis visszagyűjti tőle. Igenis, kell és lehet is tenni, különben minek kérték 2014-ben a szavazatunkat, és miért nem mondanak le, átadva a listás helyeiket azoknak, akik például bemennének a munkahelyükre, ahogy azt kell? Igenis oda kell állni, fel a székre, hiszen a szokásos aktatologató, hümmögő, bikkfanyelvű, "hagyományos" képviselősködés ma már valóban láthatatlan tevékenység. De az ellenzéknek soha nem is az a dolga, hogy kormányozzon. A többség fog törvényeket elfogadni - viszont kellő zajjal, kellően kreatív, bátor, beleállós jelenléttel elérhető, hogy nehezebb legyen lopni a pénzt és a demokráciát.

Nem mellesleg pedig a mezítlábas, fiatal nő a széken a tökéletes antitézise a pulpituson, ugráló rőzsebajusz alól őrjöngő, fojtogató gallért vörös arccal rángató, otromba férfipolitikusnak.

Az ő ellenpéldája nem a lepacsizó, nem a meghátráló, nem az összefogósdi csalamádéba magát belevágó zöldség-ellenzék, hanem valami vitális, megjegyezhető, más. A beborult, szektás fideszes magszavazókon kívül senki nem akarna Kövér László lenni (és akkor még nem beszéltünk arról, van-e szülő, aki azzal küldi a gyerekét iskolába: tanulj, kisfiam, hogy egyszer akár Németh Szilárd is lehessen belőled) - a mezítlábas lázadás, a böszme hatalmasságot nevetségessé tevő, csínytevő gúny viszont pont azokat mozgósíthatja, akikre a leginkább szüksége van a Magyarországnak.

Fiatal(abb), kérdezni és kritizálni merő, a minden-mindegy-demokratázás helyet minőséget és tartalmat elváró korosztályokat és társadalmi csoportokat.

Ehhez pedig (és most jön a fontos rész) az kell, hogy az ellenzéki politikusok felhagyjanak azzal, hogy az esti tévéműsorokban egymást váltva értekeznek arról, hogy annyira gyűlölik a másikat, hogy az azonnal adja föl a politikáját, és fogjon össze vele, ó, az a gazember.

Ehelyett lássam végre az embereket, a tekinteteket, a történeteket! Miután Szabó Tímea visszavette a cipőjét, listamatek helyett arról beszéljen, hogy mit tanult, mit hozott haza a Harvardról, Afganisztánból és Pakisztánból.

Karácsony Gergely a sokadik előválasztási szomorkodás helyett vegye elő újra a zöld ügyeket, legyen ő a környezetvédő kormányfő-jelölt, ne, mondom, ne, és újfent, ne, ne, ne, ne arról kelljen ezredszer is meghallgatnunk, hogy melyik pártnak melyik testrészébe bújna bele a Párbeszéd jövő tavasszal - ehelyett azt mutassa be, hogy hogyan lesz zöldebb az ország, egészségesebbek a hétköznapok, mit termesztünk és mit eszünk, hogyan közlekedünk, ha tőle függ.

De Botka László története is sokkal jobban érdekel, mint az ellenzéki pengeváltások - mesélje el nekünk Szegedet, tegye ki az asztalra az elmúlt 15 év városvezetői tapasztalatait, és azt, hogyan lehet egy megyei jogú város sikereit "felszorozni" egy ország nagyságrendjére.

Tudjunk meg végre többet Juhász Péterről is, ne csak a kormányvezérelt mocsársajtó cuppogását halljuk róla; neki is van története, mondja el, mit tud, mit hozna nekünk az, ha ő is részese lenne a kormányzásnak! Az is érdekel, hogyan jutott a már említett Szél Bernadett a globálkapitalista multinacionális nagytőkés Phillip Morris vállalati kapcsolatok osztályától a humanista mozgalomig, majd az LMP-ig. És tessék végre feltolni a pártok ifjúsági szervezeteit is, legyen ellenpontja a Salgótarjánban önégető Fidelitasnak.

Igenis, legyetek mások! Rúgjátok le a cipőt, és rúgjátok le a hazugságokat! A többség nem akar a Fideszre szavazni - de győzzetek meg minket arról, hogy rátok viszont érdemes.
Szerző: Ceglédi Zoltán

További Ceglédi Zoltán blogja hírek