2017.07.21. péntek
névnap: Dániel
Ceglédi Zoltán blogja

Kopik a kormányfő

2017. március 31. 06:53

Mivel az ellenzék évek óta nem intéz valódi kihívást a Fidesz-kormány fejéhez, hajlamosak vagyunk kevesebbet foglalkozni azzal, hol tart Magyarország egyszemélyi vezetője. Holott tény: a mai Orbán Viktor már csak homályos árnyéka egykori önmagának.

Magyarország legjelentősebb politikai közössége, a Fidesz a legöregebb, legavíttabb társaság. A 2002-es választási vereség után felpörgetett, mára pedig csúcsra járatott hatalomkoncentráció egyben azt is eredményezte, hogy a párt sorsát rávarrták a a nyolcvanas évekből örökölt csúcsvezetőre - 2010 óta pedig Magyarország is kizárólag Orbán Viktor aktuális állapotának függvénye. Szögezzük le gyorsan: ez a cikk nem a szerintem is otromba, "orvosi" távdiagnózisok sorát kívánja gyarapítani. A politikusról akarok beszélni, pártelnöki működését, pályafutását tekintve a "legöregebb" szereplőről.

Orbán Viktor a rendszerváltás kiemelten fontos alakítója volt. A korai Fidesz azt a munkát végezte el, amit azóta se sokan - és amire a mai Fidesz ellen szükség lenne! Huszonéves fiatalok vették a fáradságot, hogy komoly elméleti, tudományos háttérrel kritizálják a fennálló rendszert; nem azzal heveskedtek, hogy "minden mindegy, csak váltsuk le a diktátort, aztán majd lesz valahogy", hanem pontosan megmondták, hogy milyen okos és tisztességes liberális megoldásokat kínálnak Magyarország számára.

Vállalták a veszélyt, a pártállami önkényuralom közvetett és közvetlen erőszakosságát is - fel sem merül, hogy titokban összejárjanak mutyizni meg cimborálni azokkal, akik ellen harcot hirdettek. Sokáig úgy tűnt, hogy ebből, a mai Orbántól nagyon távoli állapotból is szakadás nélkül lehet kinyúlni a jelenbe, lehet szerves fejlődés a Liberális Internacionáléból Márai polgári világába, majd a polgári körök plebejus, barkácsáruházi miliőjébe.

Fura módon pont a 2010-es, újbóli kormányra kerülés mutatta meg, hogy mindaz, amit Orbán odáig tett a belső hatalma megszilárdítása, és a kihívói szerep magánál tartása érdekében (olvassunk vissza 2006 tavaszából Kósa-interjúkat, Őszöd előtt nem volt ám egyértelmű, hogy Orbán Viktorból még valaha miniszterelnök lehet!), minden, amit 2010 előtt tett, most olyan terhet telepít rá, amivel egyre kevésbé bír el.

A tíz évvel ezelőtti Orbán Viktor nem vétett volna olyan komoly hibát egy kiemelt beszédben, hogy népvándorlás helyett népszavazást mond. Az 1998-2002 közötti Fidesz-kormány nem rohant volna neki bármilyen ostobaságnak számítások és szakértői viták nélkül, amit a kormányfő egy disznótoros vacsora után megrémálmodott, és másnap feladatként kiadott. Orbán ma egyedül ül a hatalmi piramis tetején, pozíciója megkérdőjelezhetetlen, mert senki sem maradt, aki kérdéseket tegyen fel. A kizárólagos hatalom azonban kizárólagos felelősség is: a kétfelé bontott kormányülések, a csúcsminisztériumi struktúra, a rapid, egyéni képviselői indítványoknak álcázott jogalkotás is azt jelzik, hogy a miniszterelnök egyre kevésbé képes a maga alá gyűrt, borzalmas hatalom napi menedzsmentjére.

Egyre képtelenebb arra, hogy minden döntést személyesen hozzon meg; ugyanakkor alatta csak lojális káderek vannak, feladatai kiszervezhetetlenek, hiszen pont ő távolítja immár hét éve a demokratikus, szakértő kormányzás ideáját egyfajta "király és udvartartása" modell felé. Nincs már építő vagy autonóm gondolkodó a környezetében, Szijjártó Péternek vagy Rogán Antalnak is az volt a belépője a politikába, hogy közepesnél antipatikusabb, villogó szemüvegű fúriaként üssék Orbán aktuális ellenfelét, és versként mondják vissza a pártelnök aktuális kommunikációs fordulatait. Soha nem volt olyan feladatuk, következésképpen tapasztalatuk sem, hogy a habonyizált, előrágott mondatokon kívül bármilyen gondolatuk legyen.

Az uralkodó pedig fárad. Szó sincs már arról, hogy néhány vaskos sértésen, vagy erőltetetten archaizáló fordulaton túl bármire is emlékeznénk a "nagy beszédeiből". Ahogy a Kádár-rendszer utolsó éveiben közmegegyezés volt arról, hogy Magyarország nem működik, és ez a (sokáig csak passzív) kritika minden esetben a rendszerre és névadójára hullott vissza, úgy kezd kialakulni az a közvélekedés, hogy megint minden ócska, az Orbán-rendszerben szükségszerűen silányak a közös dolgok. Igen, ha a kampányban azt írom ki a plakátra, hogy "csak a Fidesz", az eszébe fog jutni az embereknek akkor is, amikor annak felelősét keresik, hogy négy nap alatt háromszor lerobban a "felújított" metró, hogy ötszörös áron is csak szocreál selejtet tud építeni a káderek cége, ahol az átadáson még lógnak a vezetékek, két nap múlva meg már beszakad a padló.

Minden ilyen kudarc Orbán Viktor keze nyoma, minden ő, hisz a rendszer is ő maga. Egy kopó, múlt századi megoldásokkal operáló, egyre több hibával működő, egyre abszurdabb válságjeleket produkáló világ. Nem véletlenül kerüli a valódi újságírókat, a politikusi vitákat, és okkal aggódhatnak a fideszesek, hogy képes lesz-e pár hónap múlva ugyanúgy felszántani az országot, ahogy azt tette a korábbi kampányokban.

Az persze egy másik kérdés, hogy az előbb-utóbb (ma úgy tűnik: inkább utóbb) bekövetkező összeomlás kiket temet maga alá, és kik tudják majd megmászni a romokat.
Szerző: Ceglédi Zoltán

További Ceglédi Zoltán blogja hírek