2017.09.21. csütörtök
névnap: Máté
Ceglédi Zoltán blogja

Otthon?

2017. május 05. 06:24

Emberkísérlet következik: rövidesen kiderül, van-e értelme a politika ritkán tárgyalt, "tartalmi" elemeiről írni, anélkül, hogy belemennénk a "melyik pártnak a micsodáját hova dugja" kérdésekbe. Ez most egy ilyen cikk.

Most ugyanis kizárólag egy olyan mellékes, sem betelefonálós műsort, sem óriásplakátot nem érintő ügyről szeretnék írni, hogy tudniillik hol laknak a magyar emberek. A statisztikák szerint javarészt a saját lakásukban, házukban, ami azonban egyre inkább, közvetve vagy közvetlenül a szüleik ingatlanát jelenti. Ami minden szempontból baj.

Dobjuk le az egyes számú közhelyet (ami ettől még igaz), miszerint a saját ingatlan megkötöz, relatív biztonsága mellett kiszolgáltatottá is tesz, és a gazdaságnak sem feltétlenül jó az, hogy szó szerint be van falazva az emberek pénze. És kényelmetlen, valamint gazdaságtalan is az idő és a családi struktúra változásával: gyerekkel, gyerekekkel kicsi lehet az, amit utána viszont két, nyugdíjas nagyszülőnek túl nagy. Vagy az a baj, hogy nem használt helyiséget is fűtünk, vagy az, hogy nem tudunk mind leülni rendesen az asztalhoz ebédelni. De nehezebb a munkahely- vagy iskolaváltás is, ha az ember fixen be van alapozva adott településre vagy kerületbe az ingatlan miatt.

Mindenképpen lazítani kéne ezeken a kereteken - elsősorban a lakásbérlet pontosabb, és kölcsönös garanciákat nyújtó szabályozásával. Bérlő és bérbeadó közé iktatva egy biztonsági elemet (hivatalt, vagy hivatal által felügyelt vállalkozást), amelyik garantálja, hogy a tulajdonosnak nem kell egyre reménytelenebbül a bérlő nyakára járnia, hogy tessen már fizetni, illetve akár egy-két évet is várni, amíg az eközben lelakott bérleményt a jog eszközeivel visszaszerzi - és persze a bérlőt is védené, hogy a megfelelő ellenszolgálatás fejében kvázi sajátjaként használhassa a lakást.

Ezeknek az ingatlanoknak a jelentős része pedig nem a szürkepiacról kerülne elő, nem az elhunyt nagyi lakását (a nagyi bútoraival) dobná ki a bérlei piacra az élelmes unoka. Hanem például (jön a másik közhely) rengeteg új bérlakásra lenne szükség, ebben igenis jelentős állami/önkormányzati szerepvállalással.

Egy frissen diplomázott, mondjuk, pedagógus-házaspárnak a szomorúan kevéske fizetésre csapott adókedvezmény helyett egy ilyen házban egy pici bérlakás, szuperkedvezményes díjért sokkal nagyobb segítség lenne. Pláne a tudat miatt, hogy ha gyereket vállalnak, akkor két emelettel feljebb hasonlóan kedvező összegért egy szobával többet tudnak bérelni, több gyerekkel meg még nagyobbat.

Aztán ahogy kirepülnek a gyerekek, ugyanígy lehet váltogatni lefelé is. Kifejezetten szomorú tud lenni, ahogy az egyedül maradt nagypapát agyonnyomja a két és fél szoba, nagy belmagasság, ahogy lötyög rajta a saját otthona, és romlik-bomlik körülötte, mert már nem tudja kezelni.

Fel kell pörgetni a kollégium-építéseket is (ennyi politikát mégis beengedve: ugyanis nem kevesebb, hanem több diplomásra van szükségünk, de erről majd máskor vitatkozzunk), ugyanis ez a legjobban tervezhető életszakasz. Pontosan tudható, hogy a többség a tanulmányai idejére, átlagosan 3-5 évre, nem pedig évtizedekre keres pont ott és akkor lakhatást (igen, vannak kivételek, ezért kellene például a HÖK-öket is sóval beszántani, de erről is majd máskor).

Kihagyhatatlan a hajléktalanság kérdése is. Azt, gondolom, senki nem vitatja, hogy az utcán, vagy lakhatásra alkalmatlan egyéb helyeken élő emberek problémájára egyetlen valódi megoldás van, és az a valódi otthon. Lehet őket zavargászni kerületből-kerületbe, büntetni, vegzálni, és lehet ugyanakkor az emberi megoldást választva segíteni nekik, legalább életen tartani őket étellel, adományokkal. De a hajléktalanság valódi, örömteli lezárás akkor is csak az lehet, ha a hajléktalan ember végre otthonhoz jut.

Beszélve az életút másik végéről is: miután nem múlik el év valamely idősek otthonával kapcsolatban kipattant botrány nélkül, bedől, tönkremegy, bezárják, kiderül az átverés, itt sem úszható meg a komolyabb szabályalkotás és infrastruktúrateremtés. Megint csak: kalkulálható életszakasz, tervezhető igényekkel.

Az egyik lakhelyemen évekig néztem, ahogy a lift nélküli házban a harmadik emeletre (nagy belmagasság, kijön belőle négy átlagos emelet is) "felszorult", idős, reszketeg néni nagyon-nagyon lassan elindul a hosszú útra, amikor dolga van a városban - és bár a bevásárlást vagy a szemét levitelét el tudod intézni helyette, orvoshoz mégiscsak személyesen kell mennie, meg eleve már: az se jó, ha bezárod a lakásba.

Hú, rettenetesen száraz téma, ugye? Nincs benne düh, líra, ellenségképzés meg kolomp a csordának. De mondjatok egy olyan dolgot, ami ennél több embert érint, amivel hamarabb kellene foglalkoznia a politikának, mint azzal, hogy hol laknak a magyar emberek!

Te is, aki ezt a cikket most olvasod, te is elindultál reggel valahonnan, és hazamész valahova este. Ha jövő ilyenkor azt tervezed, hogy az egyik ilyen utad a szavazófülkébe vezet, próbáld meg előtte kideríteni, hogy a választott pártod mit mond arról, hogy hol, hogyan és miből éljenek mindazok a polgárok, akikért felelősséget vállal. Ha pedig semmit, akkor szavazhatsz ugyan rá, de tudd, hogy ezzel azt vállaltad, hogy ezt az alapvető, legfontosabb dolgot nélküle kell megoldanod.

Mi pedig itt néha ilyen unalmas dolgokról is fogunk beszélgetni.
Szerző: Ceglédi Zoltán

További Ceglédi Zoltán blogja hírek