2017.01.19. csütörtök
névnap: Sára
Csütörtökön mondok...

Eltartási szerződés

2016. Április 14. 07:49

A kabaréban találmánynak nevezzük azokat az írásokat, melyek teljesen új ötletből íródtak meg, újszerűen, szóval, amelyek egyediek, olyanok, amikhez hasonlatos még nem íródott.

Karinthy Frigyes szinte minden írása egy találmány, szoktuk mondogatni, hogy elírta előlünk az összes ötletet, nagyon össze kell kapnunk magunkat ahhoz, hogy tőle eltérőt találjunk ki és írjunk meg, és örömünk, ha sikerül.

Írásaim között ilyen találmánynak számított a Szópanel (Vártunk, vártunk, vártunk...), a Költői dühkitörés (Trabant vers), vagy maga a Kocka utca 13 című önálló estem, mely a Magyar Rádió Fődíját hozta nekem a II. Humorfesztiválon, 1982-ben. (Ugyanígy találmány volt a másik fődíjas, a Kőbezárt lélek, Nádas és Markos szociografikus montázsa.) A most ide emelt írásom ugyancsak jó és újszerű ötlet volt, ráadásul éppoly aktuális maradt, mint a nyugdíjasom Németh Miklósnak írt levele. Sajnos ez egyben azt is jelenti, hogy a szegénység is "aktuális" maradt, tartós, örök téma. Nem bánnám, ha végre efféle témák nélkül maradnánk. Az írásban szereplő számok a múlt század nyolcvanas éveiből valók, de mai értékek behelyettesítésével egy az egyben maivá lesz a szöveg.

Tisztelt Magyar Népköztársaság!

Alulírott kéréssel fordulok Önökhöz, melyben előadom a következőket: rádióban és tévében mást se hallok, mint, hogy Önök szerint meg lehet élni a havi fixből. Mi évek óta próbálkozunk, de eddig nem sikerült. Így aztán meg kell állapítanom, hogy vagy az Önök állítása téves, vagy mi osztjuk be rosszul a keresetünket.

Az Önökbe vetett hitem rendíthetetlen, tehát magunkat okolom, így hát arra gondoltam, megadnám a lehetőséget Önöknek igazuk bizonyítására. Éppen ezért javaslom, kössenek rám és családomra eltartási szerződést!...

Ezt úgy képzeltem el, hogy mi továbbra is csak a napi nyolc órát dolgozzuk le becsülettel, s az Önök rendelkezésére bocsátjuk a havi keresetünket az utolsó fillérig.

Önök ebből megoldják az étkeztetésünket, kifizetik a 3000 albérletet, a nagyjából 4000 OTP-részletet, a gyerekek iskoláztatását, ami ugyan ingyenes, de pénzbe kerül. Fizetik a rezsit, és mindazt, ami egy boldog, kiegyensúlyozott szocialista családnak kijár, üdülések, utazások, kirándulások.

Bár ez az elképzelés egy kicsit hasonlít a tévében nemrég sorozatban játszott klasszikus eltartási szerződéshez, ez ne tévessze meg Önöket, a rabszolgasorsot egyszer már kipróbálták, s nem vált be, mi sem szeretnék oda kilyukadni.

Nos, amennyiben a nyugdíjazásunkig hátralévő 25 év alatt Önöknek sem sikerülne a bizonyítás, kérem Önöket, értesítsék erről a többi, jelenleg is eredménytelenül kísérletező honfitársamat, hagyjanak föl az egésszel!... Ha pedig a havi fixünk elegendőnek mutatkozik az eltartásunkhoz, akkor fizetségül Önökre hagyjuk mindazt a vagyont, ingóságot és ingatlant, amit a 25 év alatt a fizetéseinkből meg tudtak spórolni és meg tudtak venni.

Őszinte tisztelettel: egy honfitársuk
Szerző: Nagy Bandó András
További Csütörtökön mondok... hírek