2017.04.25. kedd
névnap: Márk
Egy blog és Kész

Közösen kell kiállnunk a Pannon Egyetemért

2017. március 24. 10:57

A helyi érdek előrébb való, mint az országos pártpolitika, a város egyéni képviselőjeként nekem ez a hitvallásom. A Pannon Egyetem sorsa olyan ügy, amelyben minden veszpréminek egybeesik az érdeke, függetlenül attól, hogy az ellenzéket vagy a kormányt támogatja. Ha a város elveszíti az egyetemét, azzal csak kárt szenved minden itt élő, ezért ezt semmiképpen sem engedhetjük.

Veszprém számára a Pannon Egyetem léte nemcsak presztízs-, de kőkemény gazdasági létkérdés is. Az intézmény több száz itt élő polgárnak nyújt megélhetést, az itt végző hallgatók pedig a helyi cégek működéséhez elengedhetetlenek. Több ezren tanulnak csak Veszprémben, sokan pedig a kihelyezett karok valamelyikén, ami regionálisan is fontos tényezővé teszi a Pannon Egyetemet - és vele együtt a városunkat is.

A hallgatókra szükség van, hiszen ők jelenthetik a megoldást az egyre növekvő munkaerőhiányra, az itt tanulók nélkül nem lenne ugyanolyan Veszprém, hiányukat biztosan megszenvedné a pezsgő helyi kulturális élet is.

Sajnos a kormány olyan helyzetet teremtett, hogy aggódnunk kell a Pannon Egyetem jövőjéért. Annak ellenére is, hogy egy kifejezetten sikeres intézményről van szó, amely gazdaságosan működik és jó minőségű képzést nyújt a hallgatói számára. Közel hétezres létszámával, számos tudományos fokozattal rendelkező oktatójával a PE egy kiváló felsőoktatási intézmény, amelyre méltán büszkék lehetünk.

A pénzügyileg és szakmailag is elismerésre méltó működés ellenére, vagy talán éppen amiatt akarhatja a kormányzat, hogy a Georgikon kart a tervezett új, központosított agrárképzéshez csatolja. Ezzel az intézkedéssel olyan helyzetbe kerülne a Pannon Egyetem, ami félő, hogy végül az intézmény teljes feldarabolásához vezetne.

Elveszítene körülbelül 1500 hallgatót, teljes létszámának közel 20%-át, emiatt pedig a hosszú távú működés fenntarthatatlanná válna. Elesne például olyan - létszámhoz kötött - nemzetközi pályázatoktól, amelyek új lehetőségeket nyithatnának meg az itt tanuló hallgatók előtt.

Ugyanazzal a hibás és inkompetens, a helyiek érdekeit semmibe vevő politikával állunk most szemben, mint ami a Klik létrehozásához és a magyar iskolarendszer erőltetett központosításához vezetett. A kormány most az agrárképzést szervezi át, tekintet nélkül a szakmai szempontokra és az állampolgárok igényeire, közben nem törődik vele, hány ember megélhetését sodorják veszélybe Veszprémben és Keszthelyen is.

Akinek fontos a város, az egyetem, az ott tanulók és dolgozók, annak tiltakoznia kell az intézmény szétdarabolása ellen. A parlamentben számon kértem a felelős minisztériumot a nyilvánosságra került tervekkel kapcsolatban, de megnyugtató választ nem kaptam, csak a szokásos politikai paneleket szajkózták arról, hogy erősíteni szeretnék a Pannon Egyetemet - de vajon egy sikeres és fontos kar elszakításával miért járna jól az intézmény?

Ez nem pártpolitikai, hanem veszprémi ügy. Észérvekkel ezt a csatát nem lehet megnyerni, manapság Magyarországon sajnos nem így mennek a dolgok. Azért mégis van remény!Tapasztalatból tudjuk, hogy ez a kormány gyakran inkább meghátrál, ha az emberek valós, egységes ellenállásába ütközik.

Veszítettek a netadóval kapcsolatban, le kellett mondaniuk a vasárnapi zárva tartásról és az olimpia kérdésében még a népszavazás megtartása előtt visszavonulót fújtak. A Georgikon és a Pannon Egyetem megmentése lehet a következő ügy, amiben nem a Fidesz, hanem az emberek érdekei érvényesülhetnek!

Ehhez azonban arra van szükség, hogy összefogjunk és közösen tiltakozzunk a tervezett átszervezés ellen. Egyesítenie kell az erejét minden jobb- és baloldalinak, pártállástól függetlenül. Azt hiszem, elvárható a város fideszes vezetésétől is, hogy mellénk álljon. Meg kell tenniük nekik is minden tőlük telhetőt annak érdekében, hogy a Pannon Egyetem egyben maradhasson, és a következő generáció is Veszprémben szerezhessen diplomát. Ezt az ügyet meg lehet nyerni, ha legalább egy kis időre félretesszük azt, ami elválaszt minket, és arra koncentrálunk, ami közös bennünk: Veszprém és az itt élők érdekeit kell képviselnünk mindig, minden körülmények között.
Szerző: Kész Zoltán
További Egy blog és Kész hírek