2017.02.22. szerda
névnap: Gerzson
Egy blog és Kész

Meghekkelt hatalom

2017. január 06. 07:37

Az igazság az egyetlen luxus, amelyet ez a rezsim elutasít.

Egy interjút meghamisítani nem szabad. Jogilag bűncselekmény, újságírói szempontból vállalhatatlan, erkölcsileg sunyi. Egy normális országban. Magyarországon azonban ott tartunk, hogy ha egy vidéki újságíró igazat akar látni a lapjában megjelenő politikai potentát interjújában, akkor meg kell hekkelnie azt. Orbán Viktor szájába nem trágárságot, nem abszurd hülyeségeket adott a magányos merénylő, hanem az igazságot. Lett is felfordulás, hiszen az Orbán-Habony médiabirodalomban az igaz szó a legfenyegetőbb veszélyforrás. Az igazság az egyetlen luxus, amelyet ez a rezsim elutasít.

Az interjú ismeretlen megreformálója csak azt írta le, amit mindenki tud. Vegyük csak sorra, mivel egészítette ki az eredeti szöveget! Szerinte Orbánt nem érdekli az emberek véleménye, és igaza van, hiszen a kormány ugyanúgy nem lép semmit az állami intézmények luxusbérezései kapcsán, mint ahogy érvénytelen népszavazás ellenére módosítaná az alaptörvényt. Tényleg "emelkedik a kórházi hullák száma", a kormány ugyanis kórházak helyett stadionokat szeret építeni. Orbán szerint mindenki korrupt, csak ő ártatlan, pedig a hatvanpusztai kastélyegyüttes és a rokonok, szomszédok és gyerekkori barátok sikeres szereplése a közbeszerzési eljárásokon másról árulkodik. A vallás pedig a Fidesz számára legfeljebb politikai eszköz, ha pedig az egyház nem hajlandó kiszolgálni a kormányzati gyűlöletkampányt, akkor magát a pápát is hajlandóak válogatott trágárságokkal sértegetni a jobboldal megélhetési keresztény hangadói. Tudjuk tehát, hogy amit az elkövető a lapba csempészett, az mind igaz, az őszinte Orbán szinkronhangjaként viselkedett a politikus Orbánnal szemben. A miniszterelnök "szinkronizálásából" mégis botrány lett.

Az elhangzott szavakat meghamisítani bűn, ezt le kell szögezni. De a tettest most nem azért üldözik, amit csinált, hanem azért, mert a Fidesz-isten ellen követte el. Ellenkező esetben már rég másokat kívántak volna a vádlottak padjára: azokat, akik napi szinten, hivatásszerűen hamisítanak és hazudoznak az országos és helyi szinten felvásárolt sajtótermékekben. A Napló például - együttműködésben a veszprémi média döntő többségével - tudatosan hallgatja el az elmúlt évtizedek legbotrányosabb helyi korrupciós ügyét, amelyben dokumentumokkal bizonyíthatóan érintett lehet a város fideszes alpolgármestere. Megjegyzem: a rendőrség a sokmilliós közpénzeltűnések kapcsán több mint egy éve nem volt hajlandó kihallgatni azt a személyt - Némedi Lajos alpolgármestert -, akit más tanúk érintettként megjelöltek. Miközben a meghekkelt miniszterelnöki interjú kapcsán a rendőrség, ünnep ide, ünnep oda, nem tétlenkedik: alig pár nap után megkezdi a kihallgatásokat.

Az azonban különösen izgalmas lesz, miként bizonyítják majd a hamisítást. A valósághamisítás ugyanis maga az interjú eredeti része. Az igazságot azok a mondatok képviselik, amelyekért majd bíróság elé állítanak valakit ebben a véleményterror uralta országban.

Mert Magyarországon bizony véleményterror van. Nem a karhatalom tartja fenn, hanem azok a közpénzen felhizlaltfideszes oligarchák, akik felvásárolni igyekeznek minden kormánykritikus orgánumot. Lassan ott tartunk, hogy a miniszterelnököt sem a helyi, sem az országos médiában nem kritizálhatja senki - aki mégis megpróbálja, az elveszíti az állását, az egzisztenciáját. Az Orbán-interjú meghekkelése bűn, de tiltakozás is a hazai szólásszabadság letörése ellen, segélykiáltás egy rendszerben, ahol a hatalom szép lassan leszalámizza a teljes sajtót, csak mert fél az ellenvéleményektől.

Orbán és a Rogán-Habony tandem uralta legszűkebb köre nyilván azt gondolhatja, hogy a most zajló tisztogatásokkal megoldhatják a problémát és olajozottan működik majd tovább a pártállami kommunikációs stratégia, de ez tévedés. A korrupció, az ellenvélemények folyamatos elfojtása és a fideszes politikai elit luxuséletmódja egyre több emberben kelt visszatetszést, egyre többen elégelik meg a szabad rablást és a mindenható strómanok garázdálkodását. A dacos elégedetlenség kézzelfogható az országban. A meghekkelt interjú egyedi eset, de azt mutatja, hogy már kétségbeesett eszközöktől sem ijednek meg az Orbán-Habony-rendszer kritikusai. Kritikusokból pedig nincs hiány, naponta találkozom velük a választókerületben és az országot járva. Rájuk számítunk, velük szövetkezünk az új kezdet érdekében. El fogjuk érni: 2018-tól ne kelljen hekker ahhoz, hogy egy miniszterelnök igazat mondjon.
Szerző: Kész Zoltán
További Egy blog és Kész hírek