2017.11.24. péntek
névnap: Emma
Egy blog és Kész

Tisztességes választójogot a nemzetiségi szavazóknak!

2017. november 10. 07:46

Német felmenőimre büszke képviselőként nap mint nap tapasztalom, milyen erős és szoros közösséget képeznek Veszprém megyében az egyes nemzetiségek. Nagyra becsülöm az tisztességüket és az összetartásukat. Az Orbán-Habony rezsim egyik legsúlyosabb bűne, hogy ezeknek a csoportoknak a politikai képviseletét nem oldotta meg, sőt, egy olyan rendszert hozott létre, ahol a nemzetiségi szavazóknak kevesebb joguk van, mint a többi választónak.

Ezért egy olyan törvényjavaslatot terjesztek az Országgyűlés elé, amely egyenlő feltételeket biztosít minden magyar állampolgárnak a szavazófülkében.

A Fidesz egy olyan választási rendszert erőltetett az országra, amelyben minden szempontból felé lejt pálya, és bár elvileg lehetőséget nyújt a nemzetiségek képviseletére, ez valójában csak a látszat. Olyan szabályokat eszeltek ki ugyanis a kormánypárti törvényhozók, amelyek alapján matematikai esélye sincs a legtöbb nemzetiségnek arra, hogy szavazati joggal rendelkező képviselőt delegáljon a parlamentbe. Ráadásul aki nemzetiségi állampolgárként kíván részt venni a választáson, annak le kell mondania a pártlistás voksáról és a szavazatának titkosságáról is. Ez így teljesen elfogadhatatlan, és ezt a választók is érzik, hiszen többségük nem is regisztrálja magát nemzetiségi választónak.

Nem csoda, hiszen a nemzetiségek tagjainak nehéz döntéssel kell szembenézniük a választások előtt.

Dönthetnek úgy, hogy kérik a felvételüket a nemzetiségi névjegyzékbe, így lehetőséget kapnak arra, hogy az adott nemzetiségi listára szavazzanak. Csakhogy ebben az esetben a választás napján egy olyan listás szavazólapot nyomnak a kezükbe a szavazóhelyiségben, amelyen mindössze egyetlenegy karika szerepel.

Így a fülkében ők már nem hozhatnak valós döntést, a meccs már le van játszva. Az így leadott voksok nem is titkosak, hiszen más lehetőség hiányában egyértelmű, mi szerepel rajtuk. Azok a nemzetiségi polgárok, akik emiatt nem kérik a felvételüket az adott névjegyzékbe, arról a jogukról mondanak le, hogy saját képviselőt küldhessenek a parlamentbe.

Magyarországon négyévente szabad választásokat tartunk, ahol az emberek a szavazatuk leadásáig szabadon dönthetnek arról, hogy kit kívánnak támogatni. Senkitől sem várható el, hogy hetekkel a választás napja előtt lemondjon a szavazati jogának a feléről - most mégis pontosan ezt kéri a kormány a nemzetiségi választóktól.

Én olyan igazságos megoldást szeretnék, amelyben minden ember egyenlő jogokkal és esélyekkel vehet részt a voksoláson. Ezért a következő egyszerű javaslatot nyújtom be az Országgyűlésben: a nemzetiségi választók kapjanak olyan szavazólapot, amelyen a nemzetiségi lista mellett szerepelnek az országos pártlisták is. Legyen lehetőségük nekik is a szavazáskor meghozni a döntést, lépjenek be ők is egyenlő jogokkal a szavazófülkébe. Legyen az ő szavazatuk is titkos.

Jelenleg rengetegen vannak, akik nem kérik felvételüket a nemzetiségi névjegyzékbe és nem szavaznak a nemzetiségi listára, mert félnek lemondani a pártlistás voksukról. Teljes mértékben megértem őket, és úgy gondolom, ha a javaslatomat támogatja az Országgyűlés, akkor nemhogy csökkeni, hanem éppen nőni fog a nemzetiségi polgárként szavazók száma. Ez a módosítás természetesen semmilyen formában sem érinti a választókerületi jelöltekre leadható voksokat - továbbra is mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy a lakóhelyén induló legszimpatikusabb képviselőjelöltet támogassa.

Ma Magyarországon a nemzetiségek valós politikai képviselete megoldatlan probléma. Ezen a pártok csak közösen tudnak változtatni, de erre az Orbán-rezsim nem mutat hajlandóságot. Amíg a rendszer teljes reformja nem valósul meg, addig az általam benyújtott javaslat a legjobb módja annak, hogy legalább a jelenleg felháborító egyenlőtlenséget megszüntessük.
Szerző: Kész Zoltán

További Egy blog és Kész hírek