2018.01.21. vasárnap
névnap: Ágnes
Gréczy Zsolt blogja

Kormányváltó szövetséget építünk

2017. december 10. 09:07

Egyedül senki sem olyan erős, hogy legyőzze a Fideszt. Szövetségeket kell kötni. Az első lépést megtettük: a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szolidaritási Mozgalom elindította az együttműködést.

A DK nevében nem véletlenül szerepel a koalíció szó. A pártban különböző gondolkodású baloldaliak, szociáldemokraták mellett liberálisok és konzervatív szabadelvűek is együtt politizálnak, dolgoznak Magyarországért. Örömteli, hogy a munkás érdek képviseletet, a társadalmi szolidaritást nem csak nevében őrző, hanem azért cselekedni is képes Szolidaritással megkötöttük a megállapodást. Ez az együttműködés alapvetően politikai természetű: kormányt akarunk váltani, demokratikus, szabad, esélyteremtő, európai Magyar Köztársaságot akarunk. De látni fogja mindenki, hogy karitatív akcióink is közössé válnak. December 22-én, a Blaha Lujza téren a DK és a Szolidaritás már közösen fog ruhákat és tartós élelmiszereket osztani.

Van helye a politikai vitáknak, küzdelmeknek. Azonban vannak pillanatok, amikor kompromisszumokat kell hozni, össze kell kapaszkodni valamilyen módon mindazoknak, akik el akarják takarítani Orbánt és bűnös rendszerét. Vannak, akik választási szövetséget tudnak kötni, másoknak az a dolga, hogy a 106 egyéni körzetben állapodjanak meg arról, hogy egy demokrata jelölt harcoljon meg a Fidesszel és a Jobbikkal.

Mi mindkét feladatra készen állunk. Szövetségeket kötünk és rajtunk nem múlik, hogy a 106 egyéni körzetben megkössünk egy tisztességes, méltányos és arányos megállapodást. A rá váró feladatot a DK el akarja végezni. Van már kész programunk, partneri megállapodást kötünk, lesz önálló listánk és listavezetőnk, és most már legyen egyetértés az egyéni jelöltekben is.

Ha ez mind megvan, jöhet az ünnep és januárban indulhat a kampány. Erős DK-val a kormányváltásért.
Szerző: Gréczy Zsolt

További Gréczy Zsolt blogja hírek