2017.11.18. szombat
névnap: Jenő
Gréczy Zsolt blogja

Üzenet azoknak, akik lenézik az idős embereket

2017. október 29. 17:06

Elég gyakran olvasok olyanokat, hogy egyik vagy másik politikai rendezvényen csak "öregek vettek részt". Ahelyett, hogy megköszönnék nekik. Ha ők nem, majd én megköszönöm.

Ki nem állhatom, amikor egy csúfondáros tudósítás megjegyzi, hogy csupa idős ember volt ott egy fórumon.

Lekezelés árad az efféle szavakból. Pedig a végigdolgozott életeket becsülni kell. A nyugdíjas már megtette a magáét ezért az országért. Rendszerek jöttek-mentek, ők tették a dolgukat. Dolgoztak gyárban, üzemben, földeken, irodában. Neveltek gyereket, aztán unokát. Nem ők tehetnek arról, ha mások passzívak a mai zűrzavaros világban.

Ha a végigharcolt életük mellett ma idejüket, energiájukat, gyakran pénzüket is arra áldozzák, hogy figyeljenek a közügyekre, hogy aktivitásukkal segítsék az új rendszerváltást, mondjuk, a Demokratikus Koalíciót, azért köszönet jár.

A megbecsülés járjon kiszámítható nyugdíjemeléssel, ha jól teljesít az ország további juttatással. De mindenekelőtt jó szóval, emberséggel. Fórumokon mindig szívesen veszem, ha hozzászólnak. Tapasztalatukból, bölcsességükből én is merítkezem.

Köszönöm, hogy vannak, hogy segítenek.
Szerző: Gréczy Zsolt

További Gréczy Zsolt blogja hírek