Jó ötlet! DK: szociális lakásügynökség

2018. January. 20. 06:02

A Demokratikus Koalíció javaslata az egyik legfontosabb problémával foglalkozik, és ad is rá egy megfelelő megoldást.

A választásokig minden héten valamelyik ellenzéki párt programjából emelek ki egy-egy szimpatikus, szerethető, praktikus, innovatív elemet. Nem az általános "demokráciavédést" meg semmitmondó jókívánságokat, hanem konkrét ígéreteket. Olyat, ami alkalmas arra, hogy egy szavazó azt mondja, örülne, ha ez megvalósulna. Oldalt kattintható a már bemutatott jó ötletek sora, ma a DK Sokak Magyarországa című programjából hoztam egy javaslatot, ezt:

OLYAN SZOCIÁLIS LAKÁSÜGYNÖKSÉGI RENDSZERT KÍVÁNUNK LÉTREHOZNI, AMELY SOKAK SZÁMÁRA LEHETŐVÉ TESZI A MAGÁNLAKÁSOK TÁMOGATOTT ÉS SZABÁLYOZOTT KIADÁSÁT, ILLETVE BÉRBEVÉTELÉT.

Ez egy kiváló ötlet. Magyarországon sajnos évtizedek óta az ingatlan a biztos vagyon, az értékálló(nak gondolt) befektetés, és "a" magyar igyekszik sajátban lakni - de ez egyre kevésbé lesz általánosan elérhető. Bérelni kell. Amit a megugró ingatlanárak és a külföldi turistákhoz szabott airbnb-bevételek igencsak megdrágítottak, úgy, hogy közben maga a közeg kicsit sem lesz biztonságosabb. Lakáskiadó és bérlője egyaránt foglyaik egy, a szürkezónában zajló folyamatnak, és ezzel a másik jóindulatának, egyikük sem tud tervezni igazán. Ma lakást kiadni és kivenni egyaránt lutri.

Mindezek megoldása egyszerre lenne lehetséges egy szociális lakásügynökséggel. Nem liberális, hanem hangsúlyozottan baloldali, szociális szempontokat érvényesíteni képes, beavatkozáspárti megoldás ez, amit azért kell hangsúlyoznom, mert ma a magyar, definíciójuk szerint baloldali pártok még mindig könnyebben jönnek elő megszorításpárti, vagy másként profilidegen ötletekkel, mint ilyenekkel. Pedig tényleg jó lenne, ha egy, munkavállalói éveit kezdő fiatal, mondjuk Kalocsáról Budapestre költözve ilyen közvetítőn keresztül, kedvezményesen bérelhetne egy garzont. Amit a munkáltatói cafetéria is segítene. Milyen jó lenne, ha aztán a párjával gyereket is merne vállalni egy másfeles bérlakásban, tudva, hogy a tulaj nem rúgja ki, nem dobja az egekbe az árat, tervezhet nyugodtan. Milyen jó lenne egy idősebb, már az önálló háztartást vezető gyerekeik nélkül élő párnak tudnia, hogy megvan a lakás, amiben békén éldegélhetnek ketten, a nyugdíjból is megoldva a bérlést.

És milyen jó lenne, ha e lakások tulajdonosai ugyanilyen biztonságban lennének. Mert a lakásügynökségtől mindenképpen megkapnák a bérleti díjat, mert annak biztosítása fedezné az esetleges bérlői károkozást, mert adott esetben dotált díjat kapnának, a bérlői befizetést kiegészítené az állam, ha a piaci viszonyok ezt indokolnák. Biztonság, kiszámíthatóság, ezek nagyon fontos előnyök.

Ma magukra hagyják az embereket. Csakis szerencse kérdése, milyen lakást tudsz bérelni, illetve kinek tudod kiadni a sajátodat. Nem kérdi meg senki, hol fog lakni a minimálbéres, az egyedülálló szülő, és nem segít senki, ha a bérlőd nem fizet. Ha már a Szellő István is bemondta, hogy nem vette át az értesítést, ha már hat közjegyző és kilenc jegyző foglalta okiratba, na, akkor esetleg visszakaphatod a középkorba visszabontott lakásodat. Meg kell ezt oldani! Nagy szükség lenne egy ilyen szociális lakásügynökségre (és új bérlakásokra is, sokra!), ez egy kiváló ötlet a DK-tól. Nagyon jó lenne, ha megvalósulna.

Jövő héten egy újabb párt újabb javaslatával jövök.
Szerző: Ceglédi Zoltán