Jó ötlet! MSZP: rendőr minden településen

2017. December. 17. 09:27

Háromszor annyi körzeti megbízott, közösségi rendőrség: hagyományos, de jó ötletek a szocialistáktól.

A választásokig minden héten valamelyik ellenzéki párt programjából emelek ki egy-egy szimpatikus, szerethető, praktikus, innovatív elemet. Nem az általános "demokráciavédést" meg semmitmondó jókívánságokat, hanem konkrét ígéreteket. Olyat, ami alkalmas arra, hogy egy szavazó azt mondja, örülne, ha ez megvalósulna. Oldalt kattintható a már bemutatott jó ötletek sora, ma a Magyar Szocialista Párt Tegyünk igazságot című programjával kell foglalkoznom - előtte azonban egy fontos kitétel.

A szocialisták miniszterelnök-jelöltje immár fél-hivatalosan Karácsony Gergely, aki a Klubrádióban elmondta, hogy azt kérte az MSZP elnökségétől, hogy végigcsinálhassa a kampányt azzal a programmal, amit eddig képviselt. A Mindenki számít című Párbeszéd-program elmondása szerint nem áll ellentétben az MSZP-ével, és a legtöbb kérdésben nagyon hasonlóan gondolkodnak.

Érdekességképpen tehát most az egyszer foglalkozom azért az MSZP programjával is, de akkor egyébként ez a szocialista program nincs, egy nap alatt kidobták (képzeljünk ide egy pityergő Hiller-gifet), mi is tegyük félre. Pedig vannak elemek, amelyekkel lehetne foglalkozni, például a szocialisták a dolgozókra bíznák, hogy a TAO-t ki kapja - és ez ekkor már nyilván nem a Pancsoló Arénába menne; de meglepő módon robotika és "smart" mezőgazdaság is szerepel a programban. No, de akkor a mára kiemelt ötlet:

MEGHÁROMSZOROZZUK A LAKOSSÁGGAL KÖZVETLENÜL KAPCSOLATBAN ÁLLÓ KÖRZETI MEGBÍZOTTAK SZÁMÁT, JAVÍTJUK FELSZERELTSÉGÜKET. MEGTEREMTJÜK A KÖZÖSSÉGI TÍPUSÚ RENDŐRSÉGI MŰKÖDÉS FELTÉTELEIT. A HELYBEN LAKÓKAT ÉS GONDJAIKAT JÓL ISMERŐ, ELÉRHETŐ RENDŐR LESZ MINDEN TELEPÜLÉSEN.

Közös bajaink egyik oka az, hogy ez korábban elmaradt. A szélsőséges politika erősödése, az agresszív stílus, majd -eljárás népszerűsége a hétköznapi biztonságérzet hiányából is fakad. Ennek a biztonságnak sokféle dimenziója van, a jogbiztonság, a létbiztonság mellett a közbiztonság, illetve az azzal kapcsolatos érzet is ilyen. Nem pusztán az a tény, hogy mennyire vagyok biztonságban, hanem hogy mennyire érzem magam biztonságban.

Vannak falvak, ahol a lámpaoltás után csak egymásra tudnak figyelni az emberek, mert erre szánt egyenruhás nincs helyben. Vannak utcák, városrészek, ahol pedig háromszor ekkora rendőri aktivitás kellene. Szeretném tudni, ki az, aki ebben a kerületben a lakókra, rám is vigyáz. A közösségi rendőrség erről is szól: az autóból kiszálló, a társasházakba meginvitált kvázi-seriffről, igen, ezt a legkomolyabban mondom.

Akit be lehet mutatni a gyerekeknek, hogy tőle kérjenek majd segítséget, aki tudja, hol laknak könnyebben áldozattá váló idősek, gyakorlott szemmel veszi észre, ha valami nem úgy áll, ahogy kéne. Akit gyorsabban és hatékonyabban érek el, mint amikor a 112-n próbálom a tőlem akár több száz kilométerre lévő diszpécsert meggyőzni, hogy hamarjást küldjön valakit, mielőtt emberhalál lesz.

A sokmilliárdos jogsértések nem jönnek be az ajtón. A lakosságközeli bűncselekmények igen. Ezt kell először reparálni. Látható rendőrökkel, igen, posztra is állítva. Szeretném tudni, hogy a város meghatározott pontján mindig találok rendőrt, aki segíthet. És minden településen is rendőrrel, igen. Nem ezek az ötletek váltják meg a világot (azt bízzuk a frissebb jelentkezőkre), de a hagyományos programalkotás elképzelhetetlen anélkül, hogy ilyen alapvető kérdésekre választ adnánk. Ez az első lépése egy valóban szolgáltató állam helyreállításának, ahol van rendőr és közbiztonság, van orvos és egészségügyi ellátás, van tanár és színvonalas oktatás. Ez egy jó ötlet a szocialistáktól, és törekedni kell a megvalósításra, még akkor is, ha a frissen bemutatott programjukat le is cserélték a Párbeszédére.

Jövő héten egy újabb párt újabb javaslatával jövök.
Szerző: Ceglédi Zoltán