2017.04.25. kedd
névnap: Márk
Juszt László blogja

Nincs valami összefüggés a hírek között?

2017. Április 08. 07:37

Miközben az ország nemzetközi lejáratása folyik a miniszterelnök részéről, aközben a rablás zavartalanul tart. De a rablók közt valamiféle aszinkronitást érzek.

Első érdekes hír:

"Tíz éve jobb volt Magyarország versenyképessége" - nyilatkozta Hernádi Zsolt a Mol csoport elnök-vezérigazgatója.

Részletesen sorolta, mi mindent lehetne tenni a jobb versenyképességért már rövid távon is. A gazdasági ügyintézés költségeit csökkenteni kell, kevesebb adónemre van szükség. Az oktatás, az egészségügy, a demográfia terén adna tanácsokat a kormánynak.

Ez a nyilatkozat minimum érdekes. Hiszen az az ember közli velünk, hogy bajban vagyunk, aki orbán egyik legbelső bizalmasa, s kedvezményezettje. Focipáholybeli tagja. Akkor sem lett kidobva, amikor évekig nemzetközi elfogatóparancs volt ellene, sőt minden diplomáciai erőt megmozgattak - nem is eredménytelenül - ennek feloldására.

Persze van egy igen-igen homályos tevékenységű, immár nemzetközivé fejlesztett közös cég, amelyben több együttműködő-orbán-barát csapolja a MOL nyereségét. Ez pedig a MET.

Ez leegyszerűsítve arról nevezetes, hogy olcsón vásárolja meg a gázt világszerte, majd a határon drágábban adja át a MOL-nak. Ez pedig százmilliárdokat jelent évente mínuszban nekünk, s pluszban valaki másoknak.

Adhatta volna olcsóbban a gázt a fogyasztóknak, ezzel is segítve a rezsicsökkentést. De nem. Az olcsón behozott gáz hasznát ugyanis a svájci MET Holding magyar leánya, a MET Magyarország Zrt. fölözhette le.

Második érdekes hír:

Ferencz I. Szabolcs, aki tagja a MET igazgatótanácsának, egy ideje férjként élvezte a felesége washingtoni nagyköveti állásával együtt járó előnyöket. Most hirtelen a CEU ügyre való hivatkozással az asszonykát hazarendeli a nagyúr.

Az emberben felvetődik: nincs valami összefüggés a hírek között? Nem ugyanaz történik, mint a Simicska-orbán konfliktusnál? Valami elszámolási gond?

Mindenesetre, ha holnap Garancsi mesternek is gondjai akadnak - ő is "tulajdonos" a MET-ben - akkor már csak-csak gyanakodni lehet, hogy valaki elszámolta magát az osztozkodásnál...
Szerző: Juszt László
További Juszt László blogja hírek