Levél az Orbán-rendszert leváltani akaró -leendő- ellenzékhez

Egy ilyen méretű vereség és az elmúlt egy hónapban megmutatkozott zűrzavar közepette számtalan használható, még több naiv és rengeteg ötletszerű, pillanatnyi érvényű elképzelés látott napvilágot.

Úgy vélem, hogy ezeknek a nagy része leegyszerűsíthető két aktuális és EGY STRATÉGIAI jellegű feladatra, de ezeket érdemes, és úgy is kell megfogalmazni, hogy EGYÉRTELMŰEK LEGYENEK. És később ne lehessen azzal védekezni, hogy a feladat nem volt világos.   A két sürgős feladat  egyikét értelemszerűen a közelgő fővárosi önkormányzati megmérettetések jelölik ki. Mind a kerületi versengésben, mind pedig a jövő évi - a fővárosért - folyó küzdelem során egy, azaz 1 olyan jelölttel kell elindulniuk, akiről csak annyit érdemes közhírré tenni, hogy: ő a Fidesszel szembeni jelölt. Az összes többi részletkérdés -  a pártok, mozgalmak, s egyéb szervezetek olyan belügye, amellyel fölösleges a leendő választókat szórakoztatni, mert nem lesznek kíváncsiak rá. (Eddig sem voltak, csak ezt a pártok képtelenek voltak belátni. Hátha a mostani vereség alkalmat teremt az ebbéli tanulásra is.) Április 8. egyik alapvető tanulsága éppen az lehetett, hogy a fővárosban él és lakik a jelen kormányt leginkább elutasító többség. A másikat  pedig annak a belátása jelöli ki, hogy ebben a választási rendszerben a Fideszt csak az egyéni választókerületekben aratott – nagyarányú - győzelemmel lehetséges legyőzni. Ez ugyan eddig is így volt és ezerszer elmondtuk, leírtuk az elmúlt években, de úgy tűnik, van olyan lecke is, amit a végtelenségig kell ismételgetni. E belátásból fakadna annak megértése és megoldása, hogy mind a 106 választókörzetben -egy éven belül, lehetőleg még az idei évben - létre kell hozni az E-központokat. (E - mint ellenzék…mert április 8-án az is kiderült, hogy ők is vannak annyian, mint a kormányzat hívei.) Ezek a központok mind a 106 kerületben különbözni fognak egymástól, mert ahányan vannak, annyiféle adottságokkal rendelkeznek. Van, ahol ez egy kocsma, étterem lesz, és LESZ, ahol egy művelődési ház, s olyan is, ahol az önkormányzat is képes intézményes hátteret biztosítani. A lényeg, hogy legyen ilyen hely, ahol az ellenzéki pártok, a különféle mozgalmak, a jogvédelemre vágyók, a kormányzati médiumoktól nem függők megtalálhatják a maguk híreit, eseményeit, partnereiket. Nem kell ezt feltétlenül formalizálni, az is lehet, hogy 106-féle formáció jön létre. A legfontosabb, az, hogy mind a 106 körzetben legyen egy ilyen hely. (Minden egyéb- amúgy fontos – részeltkérdést ezúttal zárójelek között hagyunk.) S a legközelebbi -tegyük fel: lesz még ilyen alkalom…- 2022-ben ezek lehetnek a majdani kampány alapvető bázisai. A hosszabb távú - alapvető feladatról egy éven belül létre kellene hozni azt az intézményt, amit 1988-ban már-egyszer ELLENZÉKI KEREKASZTALNAK hívtak. Ennek most is meg kell tartani az egyeztető, legfőbb fórumát, de sokkal fontosabb lenne a nyolc, szakosított és állandóan tárgyaló bizottság létrehozatala:  Ez a nyolc a következő legyen: 1. az Euro-övezethez való csatlakozás kérdései és szükséges lépései… (Ebben nagyjából fel lehetne dolgozni a leendő kormányzati gazdaságpolitika valamennyi fontos kérdését.) 2. Mi legyen a leszakadó 40%-kal%   (Ez a szakbizottság már nem a jól ismert sirámok állandó megismétlésére lenne való, hanem a hosszabb távon követendő szociális, család, foglalkoztatási és egyéb ágazati politikák  összehangolt víziójának a kidolgozására.) 3. a magyar oktatás jövője. (Itt sem panaszfórumként kellene működni, hanem kidolgozni azt, hogy az itt dübörgő digitális jövő (jelen…) valamint a várhatóan berobbanó automatizálás következtében radikálisan átalakuló munkaerőpiac kettős szorításában milyen oktatási rendszerre lenne szükség? 2020-ban, 2025-ben, 2030-ban. 4. Egészségügyi kerekasztal. Ilyenek is voltak már az elmúlt években, de most addig kell működtetni, amíg az érinettek ki nem hordják a rohamosan elöregedő magyar társadalom számára minimálisan elfogadható, finanszírozható egészségügyi rendszer kormányzati programját. 5. A jogállamiság programja a xxi. században. E fórumnak sem hátrafelé, hanem előre tekintve kell programot adnia. Ebben a kérdésben a legjobb a helyzet, mert az elmúlt néhány évben többféle műhelyben is teljes és teljesíthető elképzelések születtek. Ezeket kellene egybehangolva, kormányzati programmá előléptetve újra vitatni és újra írni. 6. média, közszolgálat, tájékoztatási felelősség és kötelesség a xxi. századi Magyarországon. Normák, intézmények garanciák, finanszírozás. 7. Nemzet és identitáspolitika – nem kormányzati alapon.  Ez lesz a legnehezebben megoldható, mert itt van az ellenzék a legnagyobb mulasztásban: meglehet, e kerekasztal első egy-két évében a politikusok, leendő közszereplők azt tennék a legjobban, ha sorra meghallgatnák a legkiválóbb történészek, szociológusok, szociálpszichológusok idevágó ismereteit. 8. Magyarország helye a rohamosan megváltozó nemzetközi környezetben. Azaz: külpolitikai egyeztető kerekasztal.  ebben a kérdésben is bíztató és termékeny előzmények vannak, mert a szalai-kör e munka nagyrészét már az előző években elvégezte. A feladat majd az lesz, hogy ennek eredményeit az előző hét kerekasztal megállapításaival, következtetéseivel kellene egybehangolni. Azt talán nem kell külön írni, hogy e kerekasztalok működésének a lehető legszélesebb társadalmi/szakmai hátteret kellene megszólítaniuk. Természetesen sok egyéb kerekasztalt lehetne és kellene még felállítani. Egyelőre azonban e nyolc kör munkája is elegendő lehetne ahhoz, hogy legkésőbb három év múlva e kerekasztalok javaslataiból egy átfogó kormányzati program álljon össze. Olyan, amely minden tekintetben versenyképes és különb annál, mint amit az évtizedes hosszúságú Fidesz-korszak eleddig produkált. S e munkák következtében már nyugodtan lehetne jelölteket állítani mind a 106 körzetben, azért, hogy e programot képviselhessék. Rövid utószó a lehetséges címzettek köréről elvileg minden olyan személy, szervezet és mozgalom, aki/ amely belátta, hogy a 2018-as választásokkal véget ért az a fajta ellenzéki politizálás, amely egyre nagyobb kudarcokkal járt. Még konkrétabban pedig minden olyan politikai cselekvésre kapható mozgalom, személy, párt, aki/ami megértette, hogy ezzel a Fidesszel szemben csak egyetelen formáció veheti fel a versenyt a siker reményében. E sorok írójának nem jut eszébe senki és semmi nevében beszélni - csak a saját nevében. Most is csak azért teszi, mert az elmúlt egy hónap különféle rádió-és tévéműsoraiban, továbbá az előadásokon ezt kérdezték tőle, és azt javasolták többen is, hogy mindezt le is kellene írni. Politikai szereplő továbbra sem szeretne lenni, attól viszont tart, hogy a sok-sok beszéd, ötlet, javaslat között ÉPPEN a lényeg, a legfontosabb lépések sorrendje veszhet – megint - el.

2018. May. 09. 10:43

Andorra és Brüsszel

Nagy a szánk, szájaskodunk, nekimegyünk mi bárkinek, és ha kell, megmutatjuk Brüsszelnek is...Mit is..? Azt, hogy nagy a szánk, azt, hogy szájaskodni a végtelenségig képesek vagyunk. Csak ki ne kelljen menni a pályára.

Mert, ha kimegyünk, akkor a brüsszeliek netán a második félidőben összekapják magukat egy negyedórára, és mi meg jöhetünk büszkén haza a négygólos vereséggel. Büszkén és erősen. Egészen a következő megmérettetésig. Az meg majdnem mindegy, hogy hol lesz, mert a végeredmény megint az lesz: csak a szánk járt.Ebben a minapi andorrai vereségben kicsiben benne van az elmúlt Fidesz-korszak valamennyi bája, hazugsága, összes csalárdsága, s azok lelepleződése, továbbá e lelepleződés hiábavalósága is. Egy olyan szféra látványos kudarcáé, amelybe nyolc éve tömik a pénzt. Felfoghatatlanul sok pénzt öntögetnek bele, tíz-és százmilliárdokat, évről évre egyre többet.Meg fog döbbenni az a valaki, ha majd egyszer majd összeadja azt az öt legfontosabb forrásból származó összeget, amely a labdarúgásba áramlik. A közismert tao több mint 250 milliárdja, az ettől elkülönítetten működő stadionépítési őrület százmilliárdjai, a költségvetésnek erre a célra biztosított külön forrásai, a szponzori pénzek, a mesterségesen megemelt közvetítési díjak együttesen ezer milliárd körüli összeget tereltek át - hová is? Abba a szférába, ahol a sikertelenség, a nemzetközi versenyképtelenség, a rendszeresen lelepleződő alkalmatlanság kombinálódik a napi szintű politikai beavatkozás nérói méretű őrületeivel. Ahol a kedvező hatalmi pozícióba kerülő helyi kis-Néróknak egyik évről a másikra lehet NB-I-es csapatuk, s ezért rendre olyan településeken épül lázasan a stadion, ahol a befogadóképesség az ottani lakossági létszámmal sincs is arányban. Nem baj. Ha a Főnöknek lehet NB-I-es házi játékszere, akkor miért is ne lehetne még bármely magyar településen hasonló? ha egyszer az Itteni Főnöknek is ugyanaz a hobbija, mint a Stadionberuház Kivitelezése Legfőbb Ellenőrének. Kerül, amibe kerül.Ezek a pénzek végül is újraelosztásra kerülnek, valakiké mégiscsak lesznek, ennyi milliárdot még a világ legügyesebb mészárosa sem tud csak magának bespájzolni. Szétosztják, szétterül a -nem túl tágas -klientúra feje felett, s aztán egymás közt újra elosztják. Legfeljebb, időnként őrjöngeni kezd az a néhány tízezernyi fanatikus, aki még mindig érdeklődik a hazai foci iránt. Ők aztán tényleg szemtanúi lehetnek a végeredménynek. Annak, hogy a tényleges focitudásra, a versenyképes teljesítményre mindez az égvilágon semmiféle pozitív hatással nincs. Sőt, mintha fordított lenne az arányosság: minél több a pénz, annál kisebb a teljesítmény. Minél nagyobb a klientúra megélhetési tortája, annál kevesebbet kell érte felmutatni.Lehet, nem is a fociról van szó, hanem csak a pénzről, csak az elvihető milliárdokról, semmi másról. S talán nem is vennénk mindezt észre, ha néhanapján az előtérbe tolt játékosok ne lennének rákényszerülve arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt, s nemzetközi keretek között legyenek kénytelenek játszani. Ilyenkor ugyanis hamar kiderülhet, hogy a Brüsszellel való megmérkőzésre semmi esélyünk nincs, mert a mi szintünk Málta, Andorra, meg a Feröer-szigetek lennének. Az ám! Lennének, mert a tegnapi naptól kezdve bárki világosan láthatja, hogy ezen a szinten is nehezen élnénk meg.S ugorjunk egy nagyot: ugyanez a szélhámoskodás ural lassan itt mindent. A külügyi kapcsolatoktól a gazdasági teljesítőképeségig, az oktatási szféra leépülésétől az egészségügy széteséséig, az alulfinanszírozott/kifosztott önkormányzati létezéstől a 3-as metró körüli szemérmetlen játékokig. Csupa-csupa Andorra, bármerre nézünk.Keleti nyitás, sok-sok pénzen, amiből annyi valósul meg, amennyit az a nyolcezernyi kínai behozott az országba, akikkel megvetették a letelepedési kötvényeket. (S aminek a százmilliárdja eltűnt egy-két baráti off-shore-cég zsebeiben.)Látványos gazdasági felemelkedés, aminek következtében a nemzetközi versenyképességi rangsorban feltarthatatlanul csúszunk lefelé.Nagy garral átszervezett és központosított oktatás, amelynek köszönhetően nemcsak a nemzetközileg mérhető teljesítményünk hanyatlik, hanem az egész szférának olyan elviselhetetlen lett az alaphangulata, hogy két év alatt többen és többször tüntettek, mint az elmúlt negyedszázad során.Média... Százmilliárdokért átalakított terület, haveroknak átjátszott, majd államosított, szakmailag tönkretett és példátlanul primitív propaganda-gépezetté lealacsonyított alrendszer. De-hol a pénz? Egészségügy? Ne is folytassuk... Csupa-csupa Andorra. Nekimegyünk, mindent átalakítunk, minden pénzt újraosztunk, büszkék és bátrak vagyunk, erősek és önbizalommal telítettek. Egészen addig, amíg ki nem kell futni a valódi versenypályára. Onnét már csak a pávatáncra telik. S végül még a pávatollakat is valaki más fogja eladni helyettünk. Például-Andorrának. Mai magyarok-mikor tértek észhez? Hány Andorra kell ahhoz még?

2017. June. 11. 07:43

Kudarcok - kicsiben és nagyban

Elakadt a döntési nagyüzem, a túltolt bicikli kereke már jó ideje üresen forog, nem mennek vele egy méter se előre. Igaz, látszólag hátrafelé sem, mert ma még nem láthatók kellően erős, versenyképes ellenfelek ahhoz, hogy ezt a látványosan megtorpant/megroppant helyzetet megfelelő hatékonysággal képesek lennének a maguk javára kihasználni.

Melléfogások - apróbanFebruár vége óta valamivel több mint két hónapja működik újból a parlamenti gépezet, ám jócskán meglepődünk, ha összeszámoljuk, hogy tíz hét során érdemben hány olyan jelentős döntést hozott meg, amelynek valóban érdemi hatása lehetett az alapvető folyamatokra. S még jobban elcsodálkozunk, ha az elvetélt, félbehagyott, kudarcba fulladt jogalkotási kísérleteket vesszük számba. Az egyenleg ugyanis szembe tűnően egyoldalú, mégpedig a sikertelen kísérletek javára. A részletekben történő elmerülés veszélyét elkerülendő, ehelyütt megelégednék a legkirívóbb ballépések egyszerű felsorolásával.- Nem sikerült érvényre juttatni az egyszer már Brüsszel által annak kirívó diszkriminációja miatt visszadobott reklámadót, a törvény életbe léptetése ismét Brüsszel véleményére vár. -Látványosan bohózatba fulladt a Heineken kapcsán felmelegített, és egy hét erejéig az egekbe tupírozott, önkényuralmi jelképnek szánt ügy rendezése. (Most kiküldték Brüsszelbe, mert onnan biztos elutasítás várható, így a visszalépés szégyene nem a kormányé, hanem majd megint lehet az uniót szidni.)- Nagy hangon nekiugrottak megint a plázáknak, a kereskedelmi jogszabályok módosítása révén szerették volna megmutatni a nemzeti virtus elsőbbségi jogait a mocskos multikkal szemben. S ebből a nem kellően körültekintő szabályozási kísérletből megint csak csöndes kifarolás lett.-Mostanság valami hasonló történik a munkatörvénykönyv beígért módosítása örvén is, s az érintettek által egyszerűen csak "rabszolgatörvénynek" becézett jogalkotási lázálom egyelőre elhalt azon a megszokott típushibán, miszerint a leginkább érdekelteket megint sikerült teljesen kihagyni az előkészítési fázisból. -Az elmúlt hét brüsszeli eseményei pedig napnál világosabban mutatták meg azt, amit szakértők, elemzők, újságírók, ellenzéki politikusok százai hetek óta hangoztattak. Azt, hogy a Lex CEU, valamint a civil szervezetek megfegyelmezésére irányuló, eltökélt kormányzati szándékok előre látható módon el fognak vérezni az uniós jogalkotás előírásainak figyelembe vétele nyomán.x x x x xVan-e valamiféle általánosítható tanulsága az imént vázlatosan felsorolt, egymással szinte semmiféle kapcsolatban nem lévő, hatféle jogalkotási kudarcnak? Úgy vélem, több is. Mindenekelőtt az, hogy a hét év során lebutított és automatizmusokra felfűzött parlamenti működés/jogalkotási önkény elérkezett teljesítőképessége végső határaihoz, amikor már iszonyú erővel ütnek vissza a megszokott típushibák kellemetlen következményei. A szakmai és társadalmi egyeztetések elmaradása éveken át kevésbé okozott akadályokat, mint ma abban a társadalmi közegben, ahol a gyanakvás, a csalódottság és rendszeres becsapottság vált uralkodó közhangulattá. Rövidre fogva, ennek a kormánynak most már azt sem hinnék el, ha egyszer valami tényleg hasznosat, valóban a társadalom többsége érdekének megfelelőt döntene. Azért nem, mert első reflexként mindenki a mögöttes, hátsó, valós szándékot keresné, Mészáros Lőrinc újabb milliárdjait, a kilógó kampánylólábat, Andy Vajna újabb gyanús üzletét, Rogán helikopterének csíkjait az égen, az idegenek elleni uszítás újabb trükkjét stb., ki mire emlékezik leginkább... Melléfogások - nagybanÁm akad itt még egy általánosabb, s talán még fontosabb tanulság is. Az Orbán-kormány mintegy fél éve a politikai stratégia szintjén is kudarcot kudarcra halmoz, azaz nemcsak kicsiben, a mindennapi döntéshozatal világában figyelhetők meg a melléfogásai. Megint elegendő, ha csak vázlatosan áttekintünk a mögöttünk hagyott hat-hét hónap listáján, láthatjuk, hogy a stratégiainak számító kérdésekben is csinos listát állíthatunk össze:-elbukott októberi népszavazás,-letagadott, elhallgatott, majd pedig csöndben felszámolt/átváltoztatott letelepedési kötvénybiznisz,-eldugdosott, elhazudott orosz kapcsolatok sokrétűsége és ennek veszélyei, majd pedig a kiderülésük utáni össze-vissza beszéd,-nemzeti sorskérdéssé felmagasztalt, majd pillanatokon belül elejtett olimpiai pályázat,-hazai fogyasztásra kitermelt CEU-botrány, amelynek elve rosszul mérték fel a várható nemzetközi és hazai hatásait,-s végül pedig a legutolsó hónap, a mögöttünk hagyott április megmutatta, hogy nem lehet örökké a társadalom többségének hallgatására számítva kormányozni. S az egyes nagycsoportok látványosan tiltakozására nincs semmiféle átgondolt kormányzati válasz, csak a megszokott kormányzati süketelés - Németh Szilárddal, Kósa Lajossal és Kovács Zoltánnal súlyosbítva.A nagybani kudarcok egyúttal magyarázatát adják a mindennapi döntések sikertelenségének is, hiszen nagyon nehéz ott jó szabályokat megalkotni, ahol az általános kereteket eleve tévesen rajzolják meg. Ez utóbbiak sokféle magyarázatai közül egyelőre beérném annak felemlítésével, miszerint Orbán Viktor és szűkebb köre láthatóan minden kicsi és nagy kérdést már a következő választásokon remélhető szavazat-maximalizálás, valamint azt ezt szolgáló, mindent elsöprő kampány-hatékonyság szemszögéből mérlegel. A hatalmat minden áron megtartani igyekvők szemszögéből ezt még érteni is vélem, van azonban itt még nyolcmillió potenciális választó is, akik közül legfeljebb ezrelékekben mérhető azok száma, akiknek úgyszintén ez a szempont lenne fontos.Normális körülmények, kiegyensúlyozott viszonyok közepette ennyi stratégiai melléfogás és mindennapos kudarc-tömeg felmutatása nyomán egy kormányzat törvényszerűen bukásra lenne ítélve. Ha... Ha lenne hozzá megfelelően hihető, választható és versenyképes kormányzati alternatíva. Olyan, amely nemcsak magáról beszél, pontosabban szólva, ha magáról beszél, akkor is elsősorban kormányképes lehetőségként mutatkozik meg. Még pontosabban szólva, ma már alternatív rendszerként kellene, hogy megmutassa magát. Ennek felmutatásához viszont a - már említett - nyolcmillió választó szempontjait kellene megszólaltatniuk.Van még egy évük erre is.

2017. April. 30. 09:25

Kisvasúttal Moszkvába

Az Ámokfutás-expressz a felcsúti állomásra érve befékezett, s néhány percig még ott maradt, állva. Megvárja, amíg a kicsinyke vagonkákba felnyomakodnak és beszuszakolják magukat a megmaradt NER-hívek, a kegyencek, a magukat dugig megszedett milliárdosok, a médiahiénák s a maroknyi későn ébredő fanatikus.

Aztán a Főmasiniszta jelt ad és elindul a különjárat Moszkva felé. Záhonynál majd egy kevés időre le kell szállniuk, a amíg a kerékcsere tart, meg lehet vitatni, hogy mikor és hol romlott el minden.Talán valahogy így képzelnék el a következő rendszerváltást azok, akik tegnap kimentek a Kétfarkú Kutya Párt által szervezett tüntetésre és önfeledten ünnepelték egymás ötleteit, a közéleti őrültségek minden előzetes elképzelést felülmúló javaslatait, egy kifordított világ visszafordításának örömét és játékos következményeit. Ami azt illeti, bizonyára ez a délután volt az elmúlt hét legüdítőbb és - sok tekintetben legbiztatóbb - fel- és kivonulása Magyarországon. Felvonulás volt, amennyiben többezren hallgattak a hívó szavakra, tüntetésszerűen viselkedtek, vonultak a Belváros egyik helyszínéről a másikra, visszhangozták a központi jelszavakat, elkészítették és vitték a maguk tábláit, szervezett és tudatos tömegként viselkedtek.Kivonulás volt annyiban, amennyiben gyökeresen különböztek nemcsak az elmúlt három hét egyre szaporodó demonstrációitól, hanem az elmúlt évek valamennyi megszokott tüntetésétől is. Olyannyira kivonultak A NER RENDSZERÉBŐL, amennyire ezt egyáltalán el lehet képzelni. Szabadnak tartották magukat ott, ahol ezt egyre kevésbé szeretik megengedni, ám ők mindezt úgy tették, hogy látszólag vérkomolyan vették a tiltani szándékozók mondanivalóját, szellemiségét. Sőt! Megpróbálták azt is elképzelni, hogy milyen lenne az a világ, ami a jelenlegi hatalom rejtett és meghirdetett szándékaival összhangban valósulna meg. Úgy voltak szabadok, hogy egyúttal azt is meg tudták mutatni, milyen lenne az a világ, amelyben akkor kellene élnünk, ha hagynánk a regnáló hatalmat korlátlanul tovább működni.Nem kétséges, sokan lesznek majd azok is, akik a szájukat húzzák, fanyalognak, kimutatják az efféle megmozdulások hatástalanságát, a komolytalanság gyöngeségét, a fennálló hatalom érzéketlenségéből adódó veszélyeket stb. S még azt sem merném állítani, hogy e leendő kritikákban ne lenne számos komolyan veendő megfontolás. Mégis azt hiszem, hogy e tegnapi antitüntetés sok szempontból olyan lélektani fordulat, amelynek megtörténtét érdemes jóidőre megjegyeznünk.Egy jól szervezett hatalom számára is számos veszélyforrás, rejtőzködő akna lehet végzetes. A növekvő szociális feszültségek, a rossz közérzet, a tömeges csalódottság, az ellenfelek egyre növekvő elfogadottsága mind-mind olyan jel, amelyből egy közepesen bölcs hatalmi szerkezet általában tanulni szokott, s képes a legszükségesebb korrekciókra. A nevetségessé válással szemben azonban nincs s nem is lehet semmiféle orvosság. Ahol a hatalmat tömegesen kiröhögik, ahol a wannabe-zsarnokokat nem veszik komolyan, ott már hiába küldözgetik a verőlegényeket, mozgósítják a kopaszbrigádokat, ott már fölöslegesen működtetik huszonnégy órás üzemmódban az állami média hazugsággyárait, mert ott már mindez csak olaj a tűzre.x x x x x x x Záró bekezdésként legfeljebb annyit jegyeznénk még meg, hogy ennek az össznépi kiröhögési akciónak a későbbiekben természetesen össze kell majd kapcsolódnia minden, eddig kipróbált, ám meglehetősen alacsony hatásfokon működtetett tiltakozási eseménnyel és egyéb választási előkészülettel. Mégpedig oly módon, hogy a kormányváltást akarók a felgyorsuló közéleti hangulatváltozásokra képesek legyenek az adott pillanatokban a leginkább megfelelő megoldásokat igénybe venni. (A következő hetekben e megoldások fontosabbjairól részletesebben is meg fogunk emlékezni.)Ami tegnap történt az roppantul fontos mérföldkő lehet sokak számára, de leginkább azon százezreknek, akik évek óta azt hitték és úgy tudták, hogy nincs és nem is lesz itt semmiféle remény az érdemi változások megélésére.

2017. April. 23. 09:47

Ők. Ti. Mi.

Kb. hét perc, amíg elérek gyalog a piacra. Főútvonalon megyek át, ezért útközben hatszor is láthatom, hogy: LOPNAK. ŐK. Nem nehéz a négy arcot azonosítani, felváltva lopnak. Ketten az egyiken plakátváltozaton, másik kettő a másikon. Ti meg - dolgoztok, amíg ők lopnak. Mondja a sok-sok plakát. Nem nevezhető nagyon bonyolult üzenetnek.

Azért a séta ideje mégiscsak elég hosszú ahhoz, hogy másról ne nagyon tudjak gondolkodni. S ha mégis elfeledném, máris szembejön az újabb plakát. A régi, megszokott tolvajokkal, hiszen amíg a piac bejáratát elérem, láthattam őket már annyiszor, hogy ne feledjem az arcukat. Rémlik, hogy korábban is láttam már őket, az egyikük mintha kormányfő lenne. A másik is valamiféle miniszter, ő sem túlzottan jó hírű ember, a legtöbbször sötét ügyek kapcsán szokott a neve szóba kerülni. A másik kettő pedig, na, ők aztán maguk az ördögök... még a színük is olyan. Szinte füstöl a patájuk a képeken.Végre elérem a piac bejáratát, ott meg egy másik párt standja ácsorog, nekik meg a gazdagokkal van bajuk. A feliratuk szerint azt szeretnék, hogy: Fizessenek a gazdagok. Hol? Itt, a piacon? S mindjárt, akár helyettem is? Na, és mi van a tolvajokkal? Azok ne fizessenek? Vagy az egyik pártnak csak a tolvajok, a másiknak meg a gazdagok jutottak? A gazdagok nem tolvajok? A tolvajok nem gazdagok? Össze van az ember teljesen zavarodva.Szóval - a választás csak egy év múlva lesz, de a kampány már a héten elkezdődött. A tolvajokkal illusztrált plakátokat például láthattam már országszerte, bármerre is jártam a héten. A postaládánk ugyanekkor megtelt a kormány leveleivel. (Mások is a miénkbe dobálják be az övékét, talán örömből, talán bosszantásként, talán büntetésként; lehet, úgy hiszik, ha mi sokat kapunk, akkor előbb tudjuk megtanulni.) A plakát legalább semmit sem kér tőlem, de a kormánylevél még azt is szeretné, ha válaszolnék nekik. Ez azért túlzás, nem gondolják? Tisztelt Honfitársam! (Így szólít meg a levél, s ettől már elve gyanakvó leszek, mert a legtöbbször akkor hívnak így, ha valami olyasmit akarnak tőlem, amit magamtól nem szívesen tennék.)"Azért írok Önnek, mert ismét nagy döntések előtt állunk." - kezdi a levél. Nocsak, nocsak. Tatjána, a Jakvampísú - én írok önnek... Ráadásul az írja, aki amúgy a nőügyekben nem is érzi magát illetékesnek. Ne röhögtess, kedves fiam, dehogy érdekel téged a véleményem. Egyetlen komoly dologban sem kérdezted meg a véleményemet, egyszer sem. Sem az új alkotmány kitalálásakor, sem a választási rendszer átalakításakor, sem az oroszokkal történt összeboruláskor, sem egyéb ezer fontos kérdés eldöntésekor. Még azt a rohadt, elvetélt vasárnapi boltbezárást sem engedted megszavaztatni, inkább csináltál egy olyan sunyi hátraarcot, mintha tényleg tudtad volna, hogy mit is gondolunk erről.Dehogy vagy te kíváncsi a véleményemre, hiszen reggeltől estig az összes rádió, tévé, újság a leendő a végeredményt szajkózza, az összes beszédedben másról sem dumálsz, mint arról, hogy az idei évben neked ez az öt alapfeladatod lesz; megvédeni bennünket Brüsszeltől - bármi áron. S ha már ezt kimondtad, százszor elmondtad, megszavaztattad, akkor miért kérdezed meg tőlünk utólag azt, amit már amúgy is készpénzként tálalsz? Amire hónapok óta úgy hivatkozol, mint aminek a képviseletére egyértelmű és világos felhatalmazást kaptál volna? Persze, tudom én, idióta és álnaív kérdés ez. Kampány van, szünet nélkül, értelem nélkül ez lesz, hosszú hónapokon át. Ilyen hónapokban a lehető legtöbb őrültséget kell végighallgatnunk, és még a lehető legésszerűbb jelenség kapcsán is borzasztóan óvatosnak kell lennünk, nehogy elhitessenek velünk valami olyan marhaságot, amiről egy hét múlva az ellenkezője fog kiderülni. Az ellenzéki pártok kampányüzenetei legalább nem tesznek úgy, mintha tájékoztatni, bevonni törekednének, ezek nyíltan vállalják a kampányfunkciókat. A kormányzati "tájékoztatás és véleménykérés" többek között azért is álságos, hazug és veszélyesebb demagógia, mert megpróbál" felülemelkedni a pártérdekeken", ahogyan ezt a miniszterelnök mostanában előszeretettel hangoztatja a maga törekvéseiről is. Hogyne, hogyne... Ti aztán úgy felülemelkedtetek, hogy onnét már csak a milliárdos nagyságrendű összegek látszanak. Vannak azok, akik a szégyenteljes részérdekek harcosai, s vannak, akik valamennyinkért küzdenek. Ők, ti, mi. x-x--x-x-x-Én meg, itt vagyok, egyes számban: mint - ÉN. Hazajövetel előtt még le kellett mennem a metrómegállóba is, na, ott sem úsztam meg. Hatalmas plakát szólít fel, hogy "Állítsuk meg Brüsszelt!" Nem tudom, Brüsszel hányszor járhat majd itt lenn, a föld alatt, a metrómegállóban. Mindenesetre a 3-as metró megérkezett. És meg is állt. Csikorogva, s csak kicsit füstölve. Brüsszel helyett is engedelmeskedett. Mocskos, rozsdás ez a járata is. Naponta utazom rajta, megszokhatatlanul visszataszító látvány. Talán majd... Brüsszel...Hátha egyszer ők adnak majd arra is pénzt, hogy ezt a szégyenfoltot is eltüntethessük. Hacsak, ŐK nem...

2017. April. 09. 09:27

Nem érti senki sem

Nem akadt ember ezen a héten, aki képes lett volna megmagyarázni, miért is rontott neki a jelenlegi magyar kormányfő a Budapesten működő Közép-európai Egyetemnek? Annyit még felfoghattunk, hogy Orbán számára mindez valamiért nagyon is személyes ügy, hiszen ritkán vesz konfliktust ennyire egyértelműen a saját nevére. Próbáljuk meg hát az egész ügyet ott értelmezni, ahol ő valóban kizárólagos és egyértelműen egyeduralkodó tényező: a magyar külpolitika játékterében.

2017 tizenharmadik hetében, az első negyedév végén nagy vonalakban a következő helyzetképet láthatjuk. (Ezen írás keretei nem teszik lehetővé azt, hogy a legfontosabb tényezőkről kellően árnyalt áttekintést adjunk, de a lényeget talán érzékeltetni tudjuk így is.)1.Két hónappal ezelőtt hivatalba lépett az az új amerikai elnök, akiről jóelőre tudni lehetett, hogy nehezen kiszámítható irányokba fogja terelni a világpolitikát. Azóta számos olyan döntést hozott, amelynek még most sem tudhatjuk a végső következményeit felfogni. Annyi azonban bizonyos, hogy az amerikai érdekeket az eddig megszokottakhoz képest összehasonlíthatatlanul erőteljesebben akarja érvényre juttatni. Mindeközben elhúzódó belső küzdelmekre kell felkészülnie, illetőleg ő maga számos fronton világossá tette, hogy kész e harcokat megvívni. Amerika ez idő tájt jóval megosztottabb, mint amilyennek korábban megszoktuk, s nem is látni a reményét e megosztottság csillapodásának. A sokrétű küzdelmek egyik metszetében Soros György az elnökkel szembeni ellenállás egyik emblematikus alakjaként is felfogható. Ott, Amerikában. Tegyük fel, Orbán Viktor - nem is olyannyira titkoltan - arra számít, hogy e politikai harcokban ő is részt kérhet - a Trump melletti kiállást erősítve -, ha itthon minden eszközzel elvállalja a Soros elleni csatározásokat. S valljuk be, egyébként nem sok esélye lenne arra, hogy onnét, Amerikából egyáltalán észre vegyék a létezését, s számon tartsák politikai tényezőként. (Eddig talán követhető volt e fejtegetés logikája, a bonyodalmak ezután következnek.)2.Merthogy egy dolog Soros ellen küzdeni, s egészen más dolog egy nemzetközileg is jóhírű egyetem létezésébe mondvacsinált indokokkal belekötni. Orbán és szűkebb köre számára e kettő összezagyválása problémamentes politikai művelet, mondhatnám, a megszokott hatalmi machinációk szerves tartozéka. A többszörösen összetett nemzetközi erőtérben azonban nem. Ezen a szinten a nemzetközi főszereplők ugyanúgy képesek szétválasztani azt a tényt, hogy sok évvel ezelőtt Soros alapított egy szellemi központot, s a működését képesek megkülönböztetni attól, amit pillanatnyilag róla gondolnak. Amerikára nézve e különbségtétel fokozottan is igaz, mivel ott az egész szellemi élet működésének egyik nélkülözhetetlen összetevője a magánalapítású egyetem, múzeum, közgyűjtemény, park s mindenféle közintézmény. Ha például esni kezd az eső, nem jut eszükbe bíróság elé cipelni az esernyőgyártókat azzal az érvvel, hogy nekik is közük van az esőhöz.E különbségtételi képesség következtében az orbáni lépésnek a nemzetközi szellemi életben olyan erejű tiltakozási gesztusokkal kell majd szembe néznie, amelynek következtében Magyarországot sokszorosan meg nem érdemelt presztízsveszteség érheti. Orbán itthon megtanulta és az elmúlt hét év során sikeresen meg is tanította, hogy az értelmiség nem számít.Itthon valóban nem számít. Neki. Következésképpen a rendszerének sem. Mindebből azonban nem következik, hogy más országok, más világok is az orbáni logika szerint működnének. Orbán meg fog lepődni. A jelen világ számos pontján még számít a független sajtó, az akadémiai értelmiség, a szellemi szféra függetlenségének ethosza. Még akkor is, ha ő ezt nem kedveli.3.Hagyjuk egyelőre zárójelek között, hogy ebből az oktalan, fölösleges, egyoldalú csatározásból a magyar-amerikai kapcsolatok milyen minőséggel keverednek majd ki. Meglátjuk, mindenesetre e mostani ügy nem a legjobb előjel. Főleg akkor nem, ha azt is számításba vesszük, hogy Orbán Viktor az év elején meghirdette, majd az elmúlt két hónapban számtalanszor megerősítette, hogy 2017 a Brüsszellel szemben folytatott ötfrontos harc éve lesz. (Mire Ön, kedves olvasó e sorokat olvassa, talán már ott is van a postaládájában az a levélke, amelyben az Ön hozzájárulását is kérik ehhez az esztelen küzdelemhez.) Akkor, ezen a ponton összegezzük röviden, mit is tudhatunk:-Utolsó leheletünkig harcolni fogunk Brüsszellel szemben.-Ebben a küzdelemben az egyetlen komoly, szívesen látott barátunk Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin. (Illetve... most már talán a manilai elnök is...)-A visegrádi négyek mostanában szép, csöndben elkezdtek szétspriccelni.-Ebben a szép magányban még megpróbálkozunk azzal, hogy az amerikai közvéleményt, meg a nemzetközi sajtót is magunk ellen hangoljuk.-Cserébe itthon megpróbáljuk fokozni a külföldiekkel, idegenekkel szembeni ellenszenv már eddig is történelmi csúcsra járatott szintjeit.4.Szép kilátások Orbán úr! S mindezt, miért is? Azért, hogy Ön újabb négy évig zavartalanul gyűjtögethesse vagyonkáját, újsütetű barátai csokrában.5.Utóirat: Valaha, 1974-ben volt egy talányos, rövidke Fonográf-dalocska, mindössze 39 másodpercig tartott. Nem emlékezik ma már erre szinte senki sem. Az Ön helyében naponta százszor elénekelgetném - legalább magában:Nem érti senki sem/nem érti senki sem,Hiába kérded, hogy mit nem ért senki,Csak ennyi volt az ötletem. Kéri László, 2017 április másodikán.

2017. April. 02. 09:33