2017.10.20. péntek
névnap: Vendel
Kéri László blogja

Erős emberek kora

2016. november 13. 10:05

Ezen a vasárnapon nem tehetem meg, hogy ne az amerikai elnökválasztásról írjak, hiszen mindenkit leginkább ez a váratlan eredmény foglalkoztat. Négy nap elmúltán meglehetősen kockázatos feladat általános következtetések megtételére törekedni, az utóbbi hetvenkét órában mégis százával születnek a legkülönfélébb elemzések, vadabbnál vadabb próféciák.

Mintha valamiféle világvége-hangulatnak lennénk a kényszerű elszenvedői. Ami azt illeti, bőven van okunk aggodalmakra. E sorok írója mégis inkább a türelmesebb, körültekintőbb hangvétel jegyében próbálkozna mérleget vonni. Egyelőre beérném négy megjegyzés megfogalmazásával.

1.
Az elmúlt évtizedek során egyre jelentősebb szerep jut a kampányoknak, s ugyanakkor egyre kevésbé van értelme mindannak, amit ezen felfokozott időszakban mondanak, üzennek, ígérgetnek.

Ezt a jelenséget megfigyelhettük már a mi hazánkban is, tessék csak összehasonlítani mindazzal, amit 1990 és 2014 között átéltünk. A kampányok egyre nagyobb hatással vannak a választói magatartás alakulására, de egyre kevésbé van ahhoz közük, ahogyan a győztesek kormányoznak. Gyanítom, hogy a következő hónapok Amerikájában is hasonló fejlemények lesznek.

Ugyan egy ideig még emlegetik azt a sok-sok őrültséget, amelyet Trump az elmúlt hónapok során összehordott, ám első, tényleges döntéseinek a következményei hamar feledésbe borítanak minden kampányígéretet. Ritka, mondhatni kivételes alkalom az, amikor az elnök, a szenátusi és a kongresszusi többség ugyanazon párté legyen, de ez az amerikai rendszerben meglehetősen kemény korlátot is jelent.

2.
A Brexit, a nyári osztrák elnökválasztás, a hazai népszavazás sikerré hazudott tömegtámogatottsága, most pedig Trump csaknem hatvan milliós tábora újból és újból szembesít bennünket azzal, hogy a kiélezett politikai küzdelmek során korántsem az észszerűnek, első látásra kézenfekvő alternatíváknak van a nagyobb támogatottsága, hanem számos olyan tényezőnek, amelyet korábban nem gondoltunk volna sorsdöntőnek.

Maradva ezúttal csupán Trump példájánál, akik rászavaztak, azokat a legkevésbé sem zavarták ama kirívó problémák, amelyek miatt őt a másik hatvan milliónyi amerikai a pokolba kívánná. Hiába derülhetett ki százszor is a nőkkel, a kisebbségekkel és más egyéb csoportokkal szembeni nevetséges és veszélyes attitűdje, ha legalább ennyi választó számára az elitellenesség, az erős kéz ígérete, és/vagy a határozott karakter ténye volt sokkal fontosabb. Ugyanezt az ellentmondást kellő részletességgel bemutathatnánk a minapi angol, magyar, francia, lengyel, osztrák, spanyol és számos egyéb választói közegek magatartásaiban is. Vagyis a mélyebb rétegekben, a választói magatartást meghatározó folyamatokban évek óta valami olyan általános érvényű változás zajlik, amelynek jelentőségére e legutóbbi amerikai fordulat talán mindent felülíró erővel irányítja rá a komolyabb figyelmet.

3.
Ha a látószögünket kiszélesítjük legalább három-négyévnyi időszakra, akkor már több mint feltűnő, hogy 2010 után a világ minden szögletében feltűnnek, győznek és a korábban megfelelőnek látszó intézményeket maguk alá gyűrik a legújabb idők Erős Emberei. Putyin, Erdogan, Kaczynski, Orbán s mások a legtöbbször megidézett példázatok, ám aki figyelemmel kíséri Modi indiai és Hszi Csin-ping kínai ténykedéseinek főbb vonásait, azok bizonyára nem kis meglepetéssel érzékelhetik a közös vonásokat.

Trump nagyon is beleillik ebbe a sorba, némi iróniával azt is mondhatjuk, hogy az USA késlekedve ugyan, de most majd elég gyorsan felzárkózik az elharapódzó világtrendhez. A legújabb vezetői kaszt reprezentánsai igen nagy biztonsággal telepednek rá a korábbi, sokszor évtizedeken át működő és kisebb-nagyobb feszültségekkel teljesítő politikai rendszerek alapvető intézményeire. Nem feltétlenül forgatják fel azokat, de egyre rutinosabban használják a maguk személyes igényei szerint. Erőteljes személyzeti politikájukkal elérik, hogy a hozzájuk lojális emberek legyenek minden olyan fontos intézmény élén, amely nem is oly régen még ellensúlyt jelentett. A modern politika egyre több helyszínen perszonalizálódik, azaz leginkább egy-egy erős személyiség által képes megjelenítődni - ennek okaira és magyarázatára ezúttal nem térhetünk ki.

4.
Az persze igen nagy kérdés, bár egyelőre a Jövő kérdése, hogy mi sül majd ki abból, ha minden fontos ország élén ez a típus lesz a vezető személyiség. Mit kezd majd egymással a sok-sok öntörvényű, korlátokat elviselni igen kevéssé képes, a maga akaratának érvényesítéséhez otthon túlságosan is hozzászoktatott Erős ember? Hogyan fognak együttesen dönteni, megoldásokat keresni és találni számos olyan problémára, amelynek hatásai messze túl terjednek birodalmaik határain? Milyen lesz a nemzetközi érintkezés világa egy olyan korban, ahol csupa öntudatos ötletember, akadályokat fel- és el nem ismerő tehetség uralkodik? (Egy pillanatra felrémlik az emberben a harmincas évek hangulata, amikor tucatnyi erős személyiség telepedett rá a világra, Roosevelttől Sztálinig, Hitlertől Mussoliniig, Francotól Salazarig, Csang Kaj-sektől Tojo-ig, stb. Mit mondjak?... nem túl kedves emlék.)

Mindez még messze van, egyelőre csak találgathatunk, fogalmunk sem lehet, hogy mit tartogat a jövő. Az viszont talán elmondható, hogy véget ért az 1989/90 utáni korszak, véglegesen mögöttünk az a húsz év, amikor sokáig azt hihettük, hogy mindenféle vonatkozásban jobb és szebb, nyitottabb, élhetőbb és szerethetőbb világban fogunk élni. Ezekből a reményekből, illúziókból az elmúlt években egyre többet kellett feladnunk. Pillanatokon belül itt lesz az a kor, amikor nagyokat sóhajtozva tekintünk vissza erre a húsz évre.
Szerző: Kéri László

További Kéri László blogja hírek