2017.08.21. hétfő
névnap: Sámuel
Kéri László blogja

És ez már így marad

2016. december 04. 08:57

Így bizony, egészen 2018 tavaszáig, vagy ha előbb lesznek a választások, akkor addig. Nem fogunk kilátni az átlátszóan egyszerű, de alapjaiban és minden eresztékében kampánycélokat teljesítő akciók mindent beterítő áradatától. Ezen a vasárnapon a legfrissebb újszülött - a nyugdíjasok ajándékutalványának ötlete - még alig néhány napos, de sírásával máris betölti a hazai média bántóan eseménytelen világát.

Ez a példa már azért is megérdemli a bővebb figyelmet, mert összetettségében nagyon is alkalmas az alapvető szerkezetek működésének bemutatására. Három-négy nap elteltével ugyan még csak a nevetséges elemek láthatóak, az erős felindulásban elkövetett kormányzati döntések tipikus példájának tűnik ez is, de azért a lényege így is értelmezhető.

Bírálhatjátok, kérdezősködhettek, okoskodhattok, gúnyolódhattok amennyit csak akartok, így is, úgy is a mi kottánkból fogtok énekelni. Minél nagyobb botrányt csaptok, annál többször fogják hallani a nyugdíjasok a LÉNYEGET, azt, hogy kaptak a kormánytól valami váratlan ajándékot. Majd elmúlik a csatazaj, letörjük az apparátus lázadását, mi meg kiröhögtetjük az ellenzéket azzal a napnál is világosabb összefüggéssel, miszerint mi adnánk a szegény nyugdíjasoknak, de ők még ezt a keveset is elvennék tőlük.

Persze, amilyen hülyék, jönnek majd a számításaikkal, a különféle szakmai érvekkel, elmondják, hogy nem így, hanem úgy kellett volna adni, nem is ennyit és nem is ekkor stb. - a lényeg úgyis az marad, hogy a több millió nyugdíjasnak elég lesz csak az emlékezetében idéznünk: mi adtunk nektek. Ezek meg elvettek. /Tudjátok: a tizenharmadik havi nyugdíjat, amit ezek vettek el, szóval, jobb, ha csöndben maradtok, mert még összekapcsoljuk a szemkilövetésekkel is, csak ne ugráljatok.../

Maga az eredettörténet úgy tűnik, hogy senki sem izgat már. Nem oly régen Orbán Viktor világra szóló szenzációként jelentette be, hogy az ő kormánya /vagy az is lehet, hogy már ekkor is egyes szám első személyben: ő, maga.../ a 0,9 helyett 1,6 százalékkal fogja növelni a nyugdíjakat jövő év januártól. A körítés egekbe tupírozása és az önünneplés már akkor elkezdődött, mielőtt még a saját táborukban bárki szólhatott volna: ne röhögtessük már ki magunkat, annyira még a nyugdíjasok sem analfabéták, hogy ne tudnák: ez nem több mint szemfényvesztés. Biztosan ezúttal is működhetett a kormányzati döntések számára oly fontos gyors közvélemény-kutatás, mert a tizedszázalékos provokációt viszonylag gyorsan sikerült felváltani a bejelentett utalvány-ötlettel.

Néhány nap elteltével még csak az üvölt róla, hogy ezt az elképzelést sem sikerült senkivel sem egyeztetni, megvitatni, ezért a megszólított kormányzati tényezők a legegyszerűbb, legnyilvánvalóbb kérdésekre is rögtönzött válaszokat adnak. A válaszok pedig értelemszerűen nem magyaráznak meg semmit sem, avagy ellentmondanak egymásnak. Mindez azonban nem számít. A végén úgyis csak az alapvető üzenet marad a porondon. Adtunk a nyugdíjasoknak. Mert mi jó és felelős magyarok vagyunk, törődünk mindenkivel.

Az egészben az a legrémesebb, hogy a 2.8 milliónyi nyugdíjasnépesség felének olyan alacsony a nyugdíja, hogy még ez a tízezer forint is fontos, számít és százezreknek tényleg jókor érkező ajándék lesz. Nekik nem az az érdekes, hogy ki adja, hogyan adja, kézbesíti, honnét van, meg egyéb részkérdések tömege. S az sem fogja érdekelni őket, hogy ez a mostani ajándék nagyjából akkora teher a költségvetésnek, mint amennyit - mondjuk - éppen két stadion rekonstrukciójára költenek mostanság, a sok-sok többi mellett. Az a két stadion meg így is, úgy is felépül. Legfeljebb néhány hónappal később. A nézők nem fogják észre venni a hiányát.

Ha lenne a kormány tagjaiban kellő mennyiségű humorérzék, akkor a következő év végén, a jövő évi karácsonyi utalványokat minden nyugdíjas a lakóhelyéhez legközelebbi, rendbehozott stadionban vehetné át.

Micsoda ünnepségeket lehetne csapni! Akár a választási vasárnappal is össze lehetne kötni...
Szerző: Kéri László

További Kéri László blogja hírek