2017.11.18. szombat
névnap: Jenő
Kéri László blogja

Itt az idő...4. rész.

2017. március 12. 10:22

"Itt az idő, hogy megteremtsük a szociális biztonságot!" - kiáltotta a Fidesz kormányprogramjának negyedik fejezete bátran bele a mindinkább elsötétülő Nagy Magyar Éjszakába - 2010. május 22-én. E tizenöt oldalnyi ígérethalmazt (62-77. oldalak) ugyanilyen bátorsággal kiáltozhatnák most, hét év múltán is. Hiszen, ha újraolvassuk e program számtalan meglátását, követelését, akkor változatlanul valamennyit aktuálisnak érezhetjük.

Pontosabban, van egy ígéret, amelyet mégsem. "Nem engedjük, hogy az állami nyugdíj mellett szolgáltatást biztosító magánnyugdíj-pénztári rendszer megtakarításai veszélybe kerüljenek." - deklarálja a program 68. oldalának szövege. Hát, ez igaz. Nem kerültek veszélybe. Inkább elvették, mindenestől.

Mondhatnánk ezek után, hogy nagyjából ezen a szinten és ebben a szellemben érdemes ezt a fejezetet komolyan venni, sőt, talán az egész kormányprogramot is. Mégsem tesszük, mert ez az a dokumentum, amely mind a mai napokig a Fidesz kormányzásának alkotmányossági alapja, minthogy a kormány megalakításnak előfeltétele volt a program parlamenti elfogadása. S nagy kérdés, hogy mi a helyzet akkor, ha nyolc év után azt lehet megállapítani, hogy a kormány a maga által írott, s egykoron kétharmados többséggel elfogadott programjával szemben tevékenykedett. Ezt a kérdést időnként akkor is fel kellene tenni, ha momentán érdemi megválaszolására semmi esély nem látszik. A történelmi és politikai felelősség mértékének majdani mérlegelésekor mégiscsak abból kellene kiindulni, hogy a választásokat megnyerő, a hatalmat megragadó, s későbben gyakorló erő mihez képest tevékenykedett? Mit tett, s amit tett, azt milyen mérce jegyében végezte?

E sorok írója természetesen tisztában van azzal, hogy ezt a - meglehetősen alapvetőnek alkotmányossági szempontból pedig különösen súlyos - kérdést évek óta pusztába kiáltott szózatként hangoztatja, mert most még úgy tűnik, mintha ez senkit sem érdekelne. Az egykori Fidesz-szavazók többmilliós tábora kizárt, hogy emlékezne a 2010-es választási- és kormányprogram ígéreteire, mert nagy a valószínűsége annak, hogy a szöveget akkor sem ismerték. Ettől persze még ez a 2 millió 700 ezer választó időnként megkérdezhetné magától -és a választottjaitól -, hogy mire is kértek/kaptak valaha felhatalmazást.

Más a helyzet a kormányzásban részt vevő, azt cselekvően formáló Fidesz-elit felelőssége estében. Az ő tevékenységük politikai megítélésének elsődleges mércéje kellene, hogy legyen a kormányprogram. Ők viszont láthatóan beérik azzal, hogy miniszterelnökük időnként, évente egy-két alkalommal (évnyitó, Várkert-bazár béli, s a parlamenti szezonkezdetet rituálisan felszentelő siker-összegzőiben) kizárólag az általa fontosnak tartott eredmények önünneplésére törekszik. A fontos tényezők között még szóba jöhetne az ellenzék is, bármennyire is gyöngének tűnik a jelen parlamenti pozíciója. Ők megtehették volna, hogy a hosszú évek során megteremtik a kormányzati szembenézés kényszerének feltételeit, legalább a parlamentben. S ha ott nem ment volna, akkor a politikai nyilvánosság egyéb fórumain. Ehelyett beérik az aktuális kormányzati lépések, döntések meglehetősen tünékeny hatású pillanatnyi ostorozásával. Ami egyfelől érthető, másfelől viszont állandóan azzal a kockázattal jár, mintha a maguk politikai értékrendjét kérnék számon azokon, akiknek mindez eleve nem jelent semmiféle viszonyítási pontot.

Maradna még a média, mint fontos közélet-befolyásoló tényező. Egykoron az is volt, 1990 után, csaknem húsz éven át, a mérvadó napi- és hetilapokban minden évben jelentős munkával elkészítették a kormányzati munka mérlegelésének, osztályozásának különféle színvonalú összegzéseit. Sőt, az ellenzékben lévő erők évente, évkönyvszerű összegzésekkel tekintették át a kormányzati munka mérlegét, többnyire ágazati mélységekben, számos komoly szakember részvételével. E kötetek a média számára is fontos segítséget jelentettek. Mára azonban a mérvadó napi- és hetilapok többnyire elfogytak, a többi része pedig mindinkább észrevétlenül simul bele a kormányzati propaganda világába.

Visszatérve a bevezetőben felemlített kormányprogram szociálpolitikai fejezetéhez, abban meglehetős világossággal fogalmaztak meg nyolc olyan alapvető területet, amely mindegyike a mai magyar társadalom égetően fontos problémáit jelenti. A szegénységtől a gyermekvédelemig, az idősek helyzetétől a cigányság integrációs gondjaiig, a családok gondjaitól, a fogyatékkal élők helyzetéig mind-mind olyan kérdéskör, amelyet egy kormány joggal tarthatott alapvető jelentőségűnek. A 2017-es olvasónak azonnal feltűnik, hogy a javasolt megoldási utakat az általános gazdaságpolitikai megfontolásoktól teljesen függetlenül fogalmazták meg egykoron. Úgy, mintha lehetséges lett volna teljesen önálló, magában létező szociálpolitikát folytatni.

Attól tartunk, ezt még ma is így hiszik. S ma sem szeretik, ha szembesítik őket hét éve követett gazdaságpolitikájuk katasztrofális szociális következményeivel. Csak a siker számít, ezen a téren is. S annak felmutatásához pedig elegendő az évenkénti reprezentatív beszédekhez kellően látványos illusztrációkkal való szemezgetés. Ennek a szociálpolitikai fejezetnek az utolsó pontja például a sport támogatásának szükségességét hangsúlyozza. Tartok tőle, hogy egy végső mérleg elkészítésekor majd elegendő lesz az e területen tagadhatatlanul látványos sikerek vég nélküli sorolása is.
Szerző: Kéri László

További Kéri László blogja hírek