2017.11.22. szerda
névnap: Cecília
Konok Péter

Amikor a gyilkos beszéd gyilkolni kezd

2017. június 25. 11:05

Charles Manson alighanem minden idők legismertebb sorozatgyilkosa. Ez különösen annak fényében figyelemreméltó, hogy Manson maga nem ölt meg senkit. Követőit, elvakult híveit vette rá a gyilkosságokra (ismerős? naná, hogy ismerős).

Nem az áldozatok számával lett popkulturális ikonná, hanem sajátos marketingjével, fáradhatatlan önreklámozásával. A sorozatgyilkosok közül Manson azzal tűnt ki, hogy elképesztő igénye volt beteges üzenetei (a világot felforgató és megváltó iszonyú háború) folyamatos és bombasztikus kommunikálására.

Manson és szektája társadalmi válság- és bomlástermékek voltak, a hatvanas évek Amerikájában feszülő ellentmondások démoni megjelenítői.

Manson szociopata, ezen nincs mit cizellálni, ráadásul erős skizofrén felhangokkal. Vérgőzös elképzeléseiben központi szerepet kapott a Beatles "White Album" című lemeze - úgy hallotta, a dalok neki szóló üzenetek: a "Blackbird" a nagy, faji felkelés kirobbantására szólít fel, a "Piggies" pedig "a disznók" - vagyis minden dehumanizált ellenség - lemészárlására.

A legfontosabb üzenetet azonban Manson a "Helter Skelter" című nótában vélte megtalálni (szó ami szó, a szám - amolyan koraérett heavy metalként - valóban kissé meglepően kirí a Beatles dalai közül). A "helter skelter" (ez a nagyjából zűrzavart, totálkáoszt, teljes felfordulást jelentő hangulatfestő halandzsaszó) lett Manson számára a központi kategória, saját "ideológiájának" lényege és elnevezése.

Mert az ember - még ha őrült is - ilyen. Meg kell neveznünk a megnevezhetetlent, hogy szembe tudjunk nézi vele, hogy a magunk számára érthetővé és kezelhetővé tegyük. Hogy mi néz ránk vissza a tükörből, persze rajtunk is múlik, de nevet kell adnunk neki, hogy hatalmunk legyen felette.

Helter skelter, a végső háború. Helter skelter, a radikális gyógyír a világ nyavalyáira. Helter skelter, egy beteg elme torz vonaglása. Helter skelter, mikor a gyilkos beszéd gyilkolni kezd.

Mikor Manson egyik hívét, Vincent Bugliosit kihallgatták, a következő párbeszéd hangzott el:

- A Charles Mansonnal való kapcsolata során ő gyakran beszélt a helter skelterről?
- Állandóan.
- Állandóan azt a szót használta, hogy "helter skelter"?
- Nem, én nem így értettem, hogy állandóan. Nem csupán annyit mondott, hogy helter skelter, helter skelter... de igen, ez volt a legfontosabb témája.


Mikor először láttuk meg az "Erős és büszke európai" plakátot, kocsiban ültünk éppen. Egy széthulló, megosztott kis kelet-európai ország kátyús útján haladtunk (óvatos az ember az efféle kátyús utakon, sosem tudni, mi töri a tengelyt, sosem tudni, hová is vezetnek). Európa volt, ez kétségtelen: ismerős volt a növényzet, a dudva, a muhar, az út mellett álló megcsonkolt nyárfák. Természetföldrajzilag itthon jártunk.

A szöveg annyira abszurd volt, hogy az Ildi hangosan, váratlanul felröhögött (ő látta meg a táblát, én a kátyúkat kerülgettem), és majdnem az árokba csúsztunk (árok van az út szélén mifelénk: belecsúszni könnyű, kijutni már nehezebb). Groteszk, röhejes, torz szavak, a szociopata hatalom mániákus önpromóciója, tagolatlan, görcsös üzenete.

Helter skelter.

Aztán hamar kiderült, hogy a hatalom - mint Charles Manson - elképesztő mennyiségben, folyamatos sormintaként, hideg-kék refrénként ismételi és ismételi és ismételi végtelenül ezt az "üzenetet". Helter minden tető nélküli villamosmegállóban, büszke a málló tűzfalakon, skelter, erős, ország, helter, európai, itt, ott mindenütt, érted, helter skelter, nézheted a lerobbanó metró ablakaiból, a hajléktalanok fölött a kapualjakban, a dölyfös kerítéseken, még egyszer elmondom, hogy értsék a mindenkik is, helter skelter, helter skelter, és újra, és újra, erős és büszke, büszke és erős, skelter.

Túlzás lenne azt mondani, hogy Magyarország (nem, nem a fák, az emberek, a hegyek és az épületek, hanem ez a szociopata kormány, amely magát Magyarországnak nevezi) állandóan csak annyit mond, hogy helter skelter, helter skelter... de igen, ez a legfontosabb témája.

Az üzenetnélküli üzenet. A témátlanság rémes rémája. A semmi gomolygó önbeszélgetése.
Hogy miféle hangok súgták a szónak látszó álmorfémákat? Orosz akcentusuk volt, vagy pénzérmék cincogó kórusa adta az aláfestő zenét? Egy ember összekavarodott szinapszisai diktáltak, vagy egy egész team dolgozott rajtuk? Tulajdonképpen mindegy.

A helter és büszke skelter ország a NER kényszeres csuklása, a sulykolt, repetitív, monoton monológ: egy alternatív (merőleges) valóság mániákus üzenete.

Nem arról van szó, hogy hazug: minden üzenetük hazug, de a hazugság lényege, hogy a valóság elemiből építkezik, különben értelmetlenné válik. A hazugság a valóság eltérő interpretációja. A büszke és helter ország mantrája maga a kommunikáció halála: a látszólag még artikulált szavak artikulálatlan jelentése, a köszönőviszony sutba dobása a realitásokkal.
Nem hazugság, mert már nem beszéd.
Már nem.

A kormány marketingesei alighanem azt tanulták valami erre a célra szolgáló iskolában, hogy tökmindegy, mi az üzenet, ha eleget ismételjük, belepetézik az agyakba, megtelepszik, állábaival behálózza és felzabálja a szervezetet, és így az ige végül testté lesz.

Ha van ige. Ha van állítmány. Ha van jelentés.

Ha nincs, jön a helter skelter: a gyarlóság hübrisze, az ébredező Fenevad gagyogása. A folyamatos jelenidő üres ritmusgyakorlata, a kottában sorjázó szünetjelek. A nemzeti szociopatizmus szignálja, amit újra és újra saját mérgezett éterébe sugároz. Az önmaguk végletes vákuumában sikoltozó lovecrafti Öreg Istenek. Egyetlen jelentése van: hogy már értelmetlen minden jelentés.

Ez maradt. Ezt kapjuk. Ennyire tartanak minket. Már hazudni sem akarnak, már hazudni is lusták, már túl vannak a hazugságokon.

Mint Manson (homlokukon, mint neki, immár ott a szvasztika is).
Helter skelter, helter skelter...

De mi még mindig, mindig megtehetjük, hogy nem énekelünk velük. Hogy ellenük énekelünk. Magunkért.
Szerző: Konok Péter

További Konok Péter hírek