2017.12.18. hétfő
névnap: Auguszta
Konok Péter

Szarabbul élünk, mint 25 éve

2017. november 24. 10:56

Annak idején azt mondták, váltsunk rendszert, mert ez szar. Én is ezt mondtam. Mert valóban szar volt.

Azt mondták, azért szar, mert nem lehet nyíltan beszélni. Nyíltan írni. Nyíltan utazni. Meg kevésféle áru van a polcokon. És ez mind igaz volt. És én is ezt mondtam.

Aztán tetszettünk rendszert váltani (forradalmat csinálni, azt bezzeg nem tetszettünk - volt amúgy ennél cinikusabb mondat az elmúlt harminc évben? Ha nem volt, majd lesz.).

Lett új rendszer. Első pillantásra egész csinosnak tűnt, már ha az ember az előzőhöz mérte. Hirtelen lehetett nyíltan beszélni (amíg az ember nem beszélt olyat, amit igazán nem illett). Lehetett nyíltan írni (legfeljebb senki sem olvasta). Lehetett nyíltan utazni (sertésmájkrémmel a világ körül). A polcokon meg ugyanazt a szart egyre többféleképpen csomagolták.

Minden termék jobb lett, mint más, tök ugyanolyan termékek. A munka, az is egyre több lett, bár a munkahely és a reálbér, az egyre kevesebb. Lettek új adók. Aztán újabb adók, még újabb adók és azok különféle járulékai.

Lettek nácik. (Aztán újnácik, még újabb nácik és azok különféle járulékai.) Lettek hajléktalanok. (Voltak addig is persze; nácik is, hajléktalanok is - kevesebben, rejtetten.)

Lettek operabáljaink, burzsujaink. Az első magyar Rolls Royce. Az első Michelin-csillag. Az első náci párt a parlamentben 1944 óta. Aztán a második. A harmadik. Satöbbi. Az ezredik utcán megfagyó hajléktalan. Aztán a tízezredik. Aztán lassan már számolni is nehéz. Különben is, elrejtik a statisztikákat.

És egyre kevésbé lehet nyíltan beszélni, írni. Nem jut pénz az utazásra. Bizonyos áruk eltűntek a polcokról - csak szigorúan megszabott, baráti polcokról kaphatóak. Egyre több dolog. Már nem is feltűnő, hogy eltűntek. Megszokjuk a hiányokat.

És a fákat kivágják, a vízpartokat lebetonozzák és elkerítik, a parkokba plázákat építenek és magukat dicsőítő szobrokat szemetelnek.

Hülyeségekre tanítják a gyerekeinket. A mi pénzünkből. Kirabolnak, és még tapsot is várnak mellé. Alázatot várnak. Tiszteletet. Ezek! Tiszteletet!!!

Szarabbul élünk, mint 25 éve. És szarabbul, mint 35 éve. Nagyon régen nem éltünk már ilyen szarul. A régi hátrányok mind visszajöttek, sőt. Ezek még bunkóbbak, úrhatnámabbak, pofátlanabbak. Elsúlyosbodott a rendszer, amit állítólag leváltottunk. Ránk kövesült. A képünkbe röhög.

Abból a kevéske előnyből meg semmi sem maradt.

A frizsiderszocializmus leolvadt, a villanyt kikapcsolták, a kaját kilopták belőle. Lett helyette hamisgulyás-kapitalizmus. Ahol még levesosztás is felforgató tevékenység. És ha így folyatjuk, akkor most még mindig sokkal jobban élünk, mint egy év múlva, vagy öt év múlva. Ha élünk még akkor egyáltalán.
Mert ugye ez sem biztos. Nem biztos, hogy érünk annyit.

Sokan közülünk csak tücskök ebben a hangyamaffiában. Én tücsök vagyok, az biztos. Hónapról hónapra. Még. Most tücsök, holnap közmunkás, holnapután közveszélyes munkakerülő, azután meg netán ágyútöltelék valami pofás kis helyi háborúban. Mert ez a rendszer szar. Ennyire.

Minden nap újra és újra, és egyre inkább megmutatja. Egyre inkább az égre bűzlik. Nem: nem tudom pontosan, mit kellene csinálni vele. De ez a rendszer szar. Minden eresztékében, az összes csavarja és rugója és pöcke, kormánya és ellenzéke, oligarchái és ideológusai szarok. Ellenségesek. Embertelenek.
Hipó? Csatornázás? A légfrissítők semmit sem érnek, olyan tünetiek.

Tetszenénk rendszert váltani. (De ezt már hallottuk. Nem is egyszer, ami azt illeti.)
Vagy esetleg tessünk végre valami igazit is csinálni. Mert ha megint mások csinálják meg helyettünk, ha hagyjuk, hogy rólunk, nélkülünk, helyettünk és a nevünkben, a fejünk felett döntsenek, akkor ott leszünk ismét, ahol a part szakad. Itt; a nagy, mindent elborító szarszagban.
Szerző: Konok Péter

További Konok Péter hírek