2017.03.27. hétfő
névnap: Emánuel
Kovács Anti blogja

Honnan, merre?

2016. október 01. 08:25

Több mint 25 éve foglalkozom vendéglátással, az utóbbi 10 évben ezen belül is főként borokkal. Annyiszor kérdezték, kérdezik meg tőlem, hogy "hogyan is történt ez az egész", hogy pár éve írásban is összeszedtem a főbb állomásokat.

Az utolsó, és mostanra számomra az egyik legfontosabb állomás a pinceáron.hu lett, ami éppen a napokban (2016.09.) lett 7 éves. Hobbiként indult, de mára a küldetésem legfontosabb eszköze lett a pinceáron.hu.

A pinceáron.hu ma már képes arra, hogy látható mennyiségben adjon hozzáférést a természetes ­ a manipulációktól mentes borokhoz az arra nyitott fogyasztóknak. Én pedig végre újra megtehetem, hogy egy kicsit hátrébb lépjek, és a lényegre koncentrálhassak. Keressem, kutassam a küldetés legfontosabb összetevőit: a borok manipulációját elutasító kézműves borászokat, és az igazi BORokat kereső fogyasztókat. De ne rohanjunk ennyire előre, a történet 1989­ben kezdődött:

A kezdetek: a Légrádi testvérek éttermében

A Légrádi testvérek éttermében kezdtem a pályámat, 1989­ben, pincértanulóként. Ez az étterem akkoriban egészen kivételes hely volt, ahol a vendéglátást művészetnek tekintették. Olyan művészetnek, amelynek az alapja a folyamatos tanulás. Ezt igazából három évvel később, már pincérként értettem meg. Akkor eszméltem rá, hogy én egy olyan pincér szeretnék lenni, aki nemcsak ajánlani tudja a bort, de hitelesen tudja tenni azt.

Hogyan is jöttem én, Kovács Antal ahhoz, hogy bort ajánljak?

Beiratkoztam egy sommelier­képzésre, amelyről valójában azt sem tudtam, hogy micsoda. Már az első tanórák annyira megfogtak, hogy éreztem: ezzel foglalkoznom kell! Még akkor is, ha nem leszek sommelier, hiszen hogyan is lehetnék? Elvégeztem, versenyeket, és kiváló állásokat "nyertem". Hét évet töltöttem a Gundelben
sommelier­ként, innen Zwack úr csábított el. A borászokkal közben nagyot változott a kapcsolatom. A partnerből, akinek eladnak, egy olyan partner lettem, akivel eladnak.

Akkoriban úgy gondoltam, hogy van, amit jobb lett volna nem megtudnom!

Már a dolgok mögé láttam, és volt egy pont, amikor azt éreztem, hogy jobb lett volna bizonyos dolgokat nem megtudnom. Testközelből láttam, hogy mennyi­mennyi neves borász manipulálja a borait. Persze engedélyezett, legális eljárásokról és segédanyagokról volt szó akkoriban, és van szó ma is. (Ahogyan a zacskós leves esetében is.) De én nem hazudhattam tovább magamnak, ki kellett mondanom: ott ahol, én a bort kerestem, csak a bor illúziója van - egy élelmiszeripari termék. Én nem ezt szerettem volna képviselni.

Kutyaszorítóban éreztem magam, de Szepsy Furmintja segített

A szerencse Szepsy egyik Furmintját töltötte a poharamba. Egy igazi alkotást! Éreztem: itt az ízeket, aromákat nem megtervezték, hanem azok egy nehéz év során megszülettek. Egyértelmű volt, hogy ami a pohárban van, az maga a hegy, a nap, és a növény legjava. Szepsy nem tervezett, nem szabályozott, nem kalibrált, hanem csak segített. Segített, hogy megszülessen az, ami korábban nem létezett, és többé nem is fog létezni. Egy bor, ami egyedi és megismételhetetlen, egy adott évjárat gyermeke.

Ez volt az a pillanat, amikor kimondhattam végre, hogy én ezt keresem! Kimondhattam végre, hogy ezek a borászok kézművesek, a borvilág kortárs művészei - a kézműves borászok. Rádöbbentem, hogy az én döntésem az, hogy kiszabadulok­e a kutyaszorítóból.

A pincearon.hu választékába csak természetes bor kerül!

Krisztián barátommal kitaláltuk, hogy megcsináljuk azt a borkereskedést, ahol mi elsőként (és egyébként a mai napig egyedülálló módon) csak természetes, kézműves borokat kínálunk. Megalkottuk a pinceáron.hu nevet, ami egyben azt is kifejezte, hogy mi a kézműves borainkat annyiért adjuk, mint a borász a pincéjében. Most már bevallhatom, hogy közben egy kicsit meg is akartunk cibálni a nagyok, a technológiai borászok bajszát. Fel akartuk kavarni az állóvizet, meg akartuk mutatni, hogy van másféle bor is, mint amilyet a borfogyasztók többsége ismer. Elindítottuk hát a pinceáron.hu­t, akkor még hobbiként, egy bérelt raklapon.

A pinceár maradt, de a raklapot kinőttük

A pinceár azóta is változatlan, a raklap azonban már rég nem egy raklap, és a hobbi sem hobbi már, hanem küldetés. Egy küldetés, amely minden egyes kézműves palackban benne van, és minden egyes kihúzott dugóval tovább él! Egészségére:

Kovács Antal,
háromszoros magyar bajnok sommelier
További Kovács Anti blogja hírek