2017.09.22. péntek
névnap: Móric
Közélet

A Fidesz szerint Gyurcsány tette tönkre az egészségügyet

2017. június 19. 14:24

A Fidesz-frakció szerint, ha az ellenzéket valóban érdekelné az egészségügy, akkor támogatta volna a 2018-as költségvetés elfogadását, amely 546 milliárd forinttal többet biztosít egészségügyre, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetés.

A Fidesz-frakció közleményében arra reagált, hogy Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció politikusa hétfői sajtótájékoztatóján százmilliárdos pluszforrást kért az egészségügynek.

A Fidesz képviselőcsoportja szerint Gyurcsány Ferenc a kormányzása alatt 600 milliárd forintot vont ki az egészségügyből, több ezer egészségügyi dolgozót üldözött el a pályáról és több száz települést hagyott háziorvos nélkül. A polgári kormány 2010 óta pótolja az egészségügytől elvett pénzeket, országszerte újítja fel a kórházakat, rendelőket és béremelést biztosít az egészségügyi dolgozóknak, háziorvosoknak - írták.
Forrás: Sztárklikk

További Közélet hírek