2018.01.18. csütörtök
névnap: Piroska
Közélet

A Kisgazdák is csatlakoznak a Jobbik mai tüntetéséhez

2017. december 15. 10:04

Az LMP, a Momentum, az Együtt és az Európai Alternatíva Párt után az egykor szebb napokat látott FKgP is jelezte, hogy részt vesz a Jobbik tüntetésén.

"A Független Kisgazdapárt felháborítónak tartja az Állami Számvevőszék eljárását, amelyen keresztül a hatalom el akarja lehetetleníteni a Jobbik választásokon való indulását, ezen keresztül a törvényes megmérettetését. Szolidárisak vagyunk a kormányváltáshoz szükséges erővel rendelkező Párttal, súlyosan antidemokratikusnak és törvénytelennek tartjuk a számvevőszék eljárását" - írja közleményében Balogh Károly, az FKgP elnöke.

"Semmi sem adhat alapot arra senkinek, hogy letérjen a demokratikus útról és a törvény szerint független intézményeket önös érdekei szerint használja föl, a hazai és nemzetközi jogrendet is sutba vágva" - fogalmaznak.

A demonstráció pénteken 17 órakor lesz a Fidesz Lendvay utcai székházánál.
Forrás: Sztárklikk

További Közélet hírek