2017.05.24. szerda
névnap: Eszter
Közélet

"A zsoldossajtó ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga"

2017. március 20. 06:05

A cinikus, zsoldoslelkű demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga - a díj névadójától idézett az idei Pulitzer-emlékdíj átvételénél az egyik kitüntetett, Horvát János.

A Hír TV tudósítása szerint az újságíró 25 éven át volt a Magyar Televízió munkatársa. Készített interjút Fidel Castróval, tanított New Yorkban és kubai nagykövet is volt. Ő életműdíjat vehetett át. Az írott sajtó kategóriában az elismerést Brückner Gergely, a Figyelő korábbi főmunkatársa kapta.

Brückner 10 év után távozott a laptól, miután Orbán Viktor korábbi főtanácsadója, Schmidt Mária lett annak a tulajdonosa. Pulitzer-emlékdíjjal azokat az újságírókat tüntetik ki a rendszerváltás óta, akik kimagasló szakmai teljesítményt nyújtottak.

"Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel vagy bukik el. Az ügyet, s érdek nélküli közszolgálati szellemi sajtót, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom, a köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz" - fogalmazott Horvát János.
Forrás: hirtv.hu

További Közélet hírek