Átadja helyét Szabó Tímeának a 2014-ben győztes MSZP-s képviselő

2018. February. 14. 16:15

Kiss László a Párbeszéd társelnöki tisztjét betöltő Szabó Tímea javára mondott le az óbudai körzetről.

A szocialista országgyűlési képviselő a Sztárklikkel közölte: az MSZP és a Párbeszéd által kötött megállapodás értelmében az észak-budapesti választókörzetben a Párbeszéd indít jelöltet, így ő nem indul újra a 2014-ben megnyert választókörzetben.

„Hiszem, hogy a képviseletnek személyesnek kell lennie, ezért számtalan olyan személy ügyében jártam el, akik már senki máshoz sem fordulhattak” – mondta. Szeretném megköszönni a III. kerület lakosságának az elmúlt évek együttműködését, hiszen nincsen nagyobb tisztesség annál, mint amikor valaki a lakóhelyét képviselheti a parlamentben – tette hozzá.

„Az elmúlt években megmutattuk, hogy lehet botrányoktól és szélsőségektől mentesen képviselni egy helyi közösséget. Az MSZP és a Párbeszéd szövetsége garanciát jelent arra, hogy tovább folytassuk a négy éve elkezdett munkát” – zárta nyilatkozatát.

Kiss 226 felszólalást és 582 indítványt tett az elmúlt években a választókörzetében élőkért, például a Gázgyári Lakótelep, a Hajógyári Sziget, a Békásmegyer, vagy a Római parti gát ügyét képviselte, de az állatkínzások elleni szigorúbb fellépés témáját is ő vitte az Országházban

Forrás: Sztárklikk
Szerző: Nagy András