2017.11.18. szombat
névnap: Jenő
Közélet

Börtön vár Polt Péterre

2017. június 08. 14:02

A Demokratikus Koalíció kormányra kerülése után börtönbe záratná a 2008-as sukorói telekcsere ügyében eljáró ügyészeket, bírákat, valamint a legfőbb ügyészt és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét.

Varju László DK-alelnök csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján a Kúria jogerős döntését kommentálva koncepciós perről beszélt, továbbá - kormányváltáskor - szabadulást és teljes kárpótlást ígért a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. letöltendő börtönbüntetésre ítélt egykori vezetőinek.

Varju László azt mondta: a Fidesz azért "kreálta" a Sukoró-ügyet, hogy börtönbe zárja Orbán Viktor kormányfő "legfőbb politikai ellenfelét", Gyurcsány Ferencet, Tátrai Miklós és Császy Zsolt fő bűne pedig az volt, hogy nem tettek "hamis tanúvallomást" a DK elnöke ellen.

Ma Magyarországon nem független az igazságszolgáltatás - jelentette ki, hozzátéve, Polt Péter legfőbb ügyész, Handó Tünde, az OBH elnöke, az ügyben eljáró "fideszes" ügyészek, a csütörtöki ítéletet meghozó bíró és tanácsa addig lesz "szabadlábon, ameddig a magyar miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják".

Gyurcsány Ferenc a közösségi oldalán reagált a Kúria Sukoró-ügyben hozott ítéletére. Azt írta, az elítéltek ártatlanok, "a nyomozó ügyészek, az elmarasztaló ítéletet hozó bírák a bűnösök". "Tisztességes kollégáimat zártátok börtönbe, mert engem nem tudtatok" - értékelt a volt miniszterelnök.
Forrás: MTI

További Közélet hírek