Döbbenetes! Magyar fegyverekkel harcolt az Iszlám Állam

2017. December. 18. 07:59

Az Iszlám Állam (IS) terrorszervezet által használt fegyverek egy nem jelentéktelen hányadát az Európai Unió területén állították elő - derül ki a Conflict Armament Research (CAR) nevű szervezet jelentéséből.

A 200 oldalas dokumentumból kiderül, hogy az IS Szíriában és Irakban bevetett fegyvereinek 30 százaléka Bulgáriában, Romániában, Magyarországon és Németországban készült - idézi a jelentést a német Deutsche Welle.

Az "Iszlám Állam fegyverei" című tanulmány közzétételét a CAR munkatársainak három évig tartó kutatása előzte meg Szíriában és Irakban. 2014-2017 között 40 ezer fegyvert elemeztek, amelyeket az egyre nagyobb területeket vesztő IS milicistái hagytak hátra.

Sok közülük úgy került hozzájuk, hogy az Egyesült Államok és Szaúd-Arábia a szíriai ellenzéket látták el velük, ám a fegyverek később az IS-nél landoltak. A két állam több milliárd dollár értékben vásárolt fegyvereket kelet-európai országoktól.