2017.11.18. szombat
névnap: Jenő
Közélet

Döbbenetes vádak a kőszegi postások ellen

2017. október 17. 12:35

Az Összefogás Kőszeg önkormányzati képviselője, Tóth Gábor azt írja a blogján, hogy nincs Kőszegen elég postás ahhoz, hogy a posta rendesen tudja végezni a feladatát.

A levélkihordást nehezíti, hogy kevés a kézbesítő, és a szabadságolások is. Tóth ezt két Facebook-bejegyzésben tette szóvá hétfőn, a posztok alatt pedig a kőszegiek kommentekben mondták el a tapasztalataikat - írja a 444.

"Sokan panaszkodnak, hogy nem vagy több hetes késéssel érkeznek meg levelek. Többen megjegyezték, hogy a közműszolgáltatók, állami hivatalok, önkormányzat, egyéb szerv leveleit nem vagy jelentős késéssel kapják meg - miközben a késedelmi kamatot, az elveszett számla pótlását, csekk-szerzést és ez ezzel eltöltött időt persze senki nem téríti meg. Van olyan idős helyi lakos, aki a sorban állva arra panaszkodott, hogy tavasz óta nem látott kézbesítőt.

Olyanról is lehet olvasni, hogy komplett társasház levélkötegét egyben találták meg a ház előtti padon, de többen küldtek Gyöngyösbe dobott levelekről is képet.

Persze a postahivatalban sem jobb a helyzet: a régi motorosok próbálnak gyorsan dolgozni, az új kollegák viszont még elég "megfontoltan" haladnak. Nem hiába, régen ez is egy szakma volt..." - írja Tóth, akinek ottjártakor a postán letagadták, hogy gondok lennének kézbesítéssel.
Forrás: 444.hu

További Közélet hírek