Elfogyott a közmunkás, már a füvet sem tudják lenyírni

2018. June. 13. 07:19

A község honlapján magyarázkodik Érsekcsanád polgármestere, mert már arra sincs ember a községben, hogy az árokparton lenyírják a füvet.

Az utóbbi időben több jelzés is érkezett az érsekcsanádi önkormányzathoz azzal kapcsolatban, hogy a községben nem halad a házak előtti területen, az árkok szélén a fűnyírás.

Felső Róbert polgármester a település honlapján a kialakult helyzetet azzal magyarázta, hogy a közfoglalkoztatott létszám ez év március 1-jétől jelentősen csökkent. A polgármester szerint a közfoglalkoztatásba bevonható személyek között alig van férfi, akit fűnyírással lehetne megbízni, ráadásul még ők sem vállalják el a munkát, annak ellenére, hogy ezzel kizárják magukat a szociális ellátórendszerből.

„Jelenleg 3 fő dolgozik, így fizikai lehetetlenség, hogy ez a létszám mindenhová úgy odaérjen, ahogy az elégedetlen kritikusok azt elvárják. Ráadásul a hétvégi rendezvényeken is nekik kell pakolni, ami munkaidőt kétszeres szorzóval kell kiadni nekik és a foglalkoztatás idejére szabadság is jár, amit ki kell venniük”

– fakadt ki Érsekcsanád első embere.

Szerző: Márkus