2017.12.16. szombat
névnap: Etelka
Közélet

Elképesztő nyomor a szemünk előtt

2017. október 19. 07:19

Kispesten a gyorsforgalmi út és a Vak Bottyán utca közötti kis erdőben 15-20 ember lakik; többen régóta gyökeret vertek itt, mások nemrég érkeztek, mert azt hitték, a kerületben otthont találhatnak maguknak.

Vöröskeresztes kísérők segítségével próbálta fölmérni a Gajda Péter vezette polgármesteri különítmény, ki szorulhat ellátásra, hova kellene szemeteskonténer. Eldobált hulladék ugyan bőven van az erdőben, az itt élők próbálnak normális körülményeket teremteni maguk körül: szabad ég alatti nappalik, katonásan rendezett sátrak, egy idős férfi saját kezűleg épített deszkabódéja ajtajában a házigazda nyugalmával fogadta a polgármestert.

A hajléktalanszállót minden megkérdezett kerüli: van, aki lopásokra, balhés szobatársakra panaszkodott, másnak a segélye és kukázásból származó bevétele sem volna elég a 32 ezer forintos szállódíjra.

A polgármester a Magyar Nemzet kérdésére elismerte, az "erdei emberek" a karitatív támogatáson kívül nem sok mindenre számíthatnak. Bérlakásra biztos nem, önkormányzati ingatlanból ugyanis 800 van a kerületben, az évi 10-15 szociális alapon megpályázható ingatlanra pedig tízszeres a túljelentkezés.

Három éve volt egy példaértékű kispesti kezdeményezés, de szerencsétlenül végződött: az önkormányzat két romos házat adott át hajléktalan családoknak, akik egy civil szervezet segítségével fölújították. A programot végül le kellett zárni, mert Kispestet elárasztották az innen-onnan érkező fedél nélküliek - így kötöttek ki aztán többen is az erdőben.

A Vöröskereszt helyi munkatársa a lapnak elmondta, utcai gondozó szolgálatuk Kispesten 110 "állandó" hajléktalant tart nyilván - és csak idén 124 új fedél nélkülit regisztráltak; ennél azonban jóval több lehet a lemorzsolódás szélén állók aránya.
Forrás: Magyar Nemzet

További Közélet hírek