2017.09.22. péntek
névnap: Móric
Közélet

Folyamatosan feljelentik a két súlyosan beteg gyermeket nevelő családot

2017. augusztus 21. 06:45

Nem elég a két súlyos betegség, ami a gyereküket sújtja, feljelentésekkel is meg kell küzdenie a Komlón élő Sebestyén családnak. A bérlakásban élő Beát és férjét szinte naponta fenyegetik rendőrségi papírokkal "az elviselhetetlen zajok miatt". A hangok forrása a négyéves kisfiuk, Renátó, aki középsúlyos autizmussal és csontdaganattal éli mindennapjait.

- Gyakran előfordul, hogy elbújok, és kisírom magam, mert már nem bírom tovább - vallja be a Borsnak megtörten az édesanya. - Sokan nem tudják, hogy mivel jár egy autista kisfiú nevelése. Szinte a legkisebb dolgoktól rohamokat tud kapni, amit sokszor kiabálással vezet le. A szomszédaink ezt elégelték meg.

Bea azt mondja: megérti a lakókat, de szerinte nem a folyamatos rendőrségi feljelentésekben van a megoldás. Renátónál már nagyon korán, egyévesen megállapították, hogy középsúlyos autizmusban szenved. Kicsivel később derült ki, hogy a jobb lábában csontdaganat is van, ami tovább növelte a szülők elkeseredését.

- Ha tehetnénk, egy kis kertes házba költöznénk, de az anyagi körülményeink ezt nem teszik lehetővé. Egyetlen támaszunk a családsegítő, amelytől 64 ezer forintot kapunk havonta. Legtöbbször a kisfiam gyógyszereire sem elég az összeg, nemhogy a napi betevőre - sírja el magát Beáta.

Férje legtöbbször alkalmi munkákat vállal, mert a családnak van még egy gyereke, akire vigyázni kell, így nem tud hosszabb távra tervezni. Renátó most tizenhat kemoterápián van túl és számtalan műtéten. A család és az őt segítő alapítvány szívesen vesz minden támogatást.
Forrás: Bors

További Közélet hírek