Így tarthattad a pofád a Kádár-korszak alatt

2017. December. 23. 08:46

Mindenki pontosan tudta, hogy mikor nyithatja ki a száját, és mikor kell hallgatnia. Aki pedig nem tudta, az könnyen kapott egy figyelmeztető jellegű, majd pedig egy letaglózó pofont.

A Kádár-korra visszaemlékezéseim eddig főként a vidámságról szóltak. Megidéztem a nyaralásokat, a csajozásokat, és a piálást is. De még mielőtt bárki azt gondolná a fiatalok közül, hogy csupa móka és kacagás volt mondjuk a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek, gyorsan leszögezem, hogy diktatúra volt az azért, amelyben ugyan mindenki megtalálhatta a helyét, de aki vétett az írott, és íratlan szabályok ellen, az nem sok jóra számíthatott.

Ott voltak például azok a szerencsétlen gimnazisták, akik 1984-ben csíkos rabruhában vonultak fel a bolondballagásukon. A dátum fontos: ebben az évben volt az olimpia Los Angelesben. Amelyre ugye nem mentek el az oroszok, válaszul arra, hogy négy évvel korábban Moszkvában meg az amerikaiak nem voltak ott. (Akkoriban "szép" szokás volt ez a nagyhatalmaknál, hogy mindenféle ökörségekre hivatkozva megszívatták a saját sportolóikat.)

Persze, ha a ruszkik nem mehettek el, akkor nem ment el az NDK, Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, és Magyarország sem. Ha jól emlékszem, a románok voltak azok, akik magasról tettek a moszkvai ukázra, és elengedték a sportolóikat. Szóval ebben az esztendőben vonultak fel végzős gimnazisták rabruhában a bolondballagáson. Azonnal rájuk fogták Kádár fogdmegjei, hogy üzentek a tettükkel: arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a rab nemzetek fiai nem vehetnek részt az olimpián. Ahogy tudom, nem is érettségizhettek büntetésül abban az évben.

Persze ez azért már nem a terror időszaka volt. Baráti társaságban lehetett szidni a rendszert. De ott is csak óvatosan. Magam is jártam úgy, hogy miután mondtam egy szaftosat, pár nappal később behívattak, és megkérdezték, hogy hogyan is gondolta ezt az elvtárs? Az elvtárs meg jól be volt szarva, és megígérte, hogy többet nem mond ilyet. Merthogy besúgók voltak mindenhol. Sokszor olyanok, akikről nem is gondoltad volna. Lehet, hogy a legjobb barátod jelentett rólad valakinek.

Gyerekkoromban egyszer eljutottam egy országos érdekképviseleti fórumra küldöttként. A rendezvény előtt behívattak bennünket a KISZ Központi Bizottság székházába, ahol komolyan felkészítettek bennünket a nagy feladatra. Elmondták, hogy mi képviseljük majd az ország tanuló ifjúságát (így hívták akkoriban a diákokat), mindent kiharcolhatunk nekik, ami fontos, hiszen pártunk és kormányunk (Kádár adminisztrációja) azért dolgozik, hogy mi majd nagyon jól érezzük magunkat felnőttként. Azt is elmondták, hogy bármiről beszélhetünk, kivéve...

A kivételek körül határozottan emlékszem arra, hogy tilos volt a Szovjetuniót kritizálni, mint ahogyan az MSZMP-t is. A csávó elszívott vagy három cigit, amíg a kivételeket sorolta. Végül nagyjából annyi maradt, hogy beszélhetünk a menzai problémákról, kérhetjük az ételek színvonalának javítását. Kérhetünk a nyári táborokba több zenei előadót, sőt (tárám) még a kötelező iskolai köpenyviselés ellen is síkra szállhatunk. Hogy mit jelent a síkra szállás, azt ne kérdezzék, lényegében máig sem tudom. De biztosan fontos szóösszetétel, mert sokszor elmondták.

A legjobb persze az volt, amikor a gyerekek buktatták le az apukákat. Ahogyan magam is tettem ötödikesként, töriórán. Azt bírtam mondani a tanárnőnek, hogy apukám szerint, akik templomba járnak, azok nem juthatnak előre a ranglétrán. A tanárnő (aki amúgy ismerte apámat), gyorsan megpróbált helyesbíteni, hátha hallja valami avatatlan fül az 5. B-ben. Azt fejtegette, hogy apukám inkább azért nem jár templomba, mert az anyagban hisz. Jelentem tanárnő, így x évtized után, hogy a fater sosem hitt az anyagban. Ha már bódulni kellett, akkor inkább a sört választotta konyakkal...
Szerző: Herczeg Ármin