2017.11.19. vasárnap
névnap: Erzsébet
Közélet

Jávor Benedek: a kormány visszataszító, lejárató kampányba kezdett

2017. szeptember 13. 11:59

Olyan még nem nagyon volt, hogy egy tagállami kormány megakadályozzon egy uniós szervet a feladatának ellátásában. Az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának (CONT) látogatása kapcsán most egyre inkább ez a helyzet.

A CONT és a delegáció tagjaként eddig az egyre nagyobb hullámokat verő ügyben igyekeztem visszafogott maradni, mivel elsődleges célnak nem a sajtóbotrányt tartom, hanem azt, hogy a CONT-delegáció objektíven el tudja végezni a munkáját: meg tudja vizsgálni a kiválasztott EU-finanszírozott projekteket, és megfelelő képet kapjon az uniós források magyarországi felhasználásáról.

A magyar kormány azonban sajátos stratégiai döntést hozott. Választhatta volna azt, hogy együttműködik a bizottsággal és a látogatás során bebizonyítja, hogy minden rendben van az uniós pénzek hazai elköltése körül.

Ehelyett Lázár János és vele a kormány egy visszataszító, lejárató és személyeskedő kampányba kezdett a velük az EP-ben egyébként egy frakcióban ülő német bizottsági elnök, Inge Graessle ellen. Nos, ez Graessle asszonynak esetleg újdonság, de mi már rég megszokhattuk. A NER működési logikája ugyanis egyszerű: ha kritika ér vagy kritikát vársz, soha ne reagálj rájuk, egyszerűen csak rántsd le a kritikus személyét a sárba.

Egyel azonban most ezen is túlléptek: jelen állás szerint ugyanis az a döntés született, hogy egyszerűen nem működnek együtt az Európai Parlamenttel és annak delegációjával, és megakadályoznak minket abban, hogy elvégezzük a munkánkat.

Jávor Benedek
Forrás: Facebook

További Közélet hírek