2017.07.27. csütörtök
névnap: Olga
Közélet

Latabár Kálmán - a magyar Chaplin legendája

2017. június 05. 09:06

Latabár Kálmánt a mai napig az egyik legnagyobb magyar komikusnak tartják. Nevét még sok-sok generáció fogja ismerni, pedig már lassan ötven éve elment. A Kossuth-díjas színész, kiváló művész egyike azoknak, akikre példaként tekintenek, és aki miatt számos tehetség választotta a színészmesterséget.

Egy percig sem volt kétséges, hogy Latabár Kálmánból színész válik, ugyanis híres színészdinasztiába született. Már dédapja, Latabár Endre, nagyapja, Latabár Kálmán Árpád, sőt apja, idősebb Latabár Árpád és édesanyja, Deutsch Ilona mindannyian színészek voltak.

Becenevén, ahogy pályatársai és rajongói nevezték, Latyinak nem csak a tánctudása volt páratlan, hanem a humora és a rögtönzőképessége is. Hanghordozása, látszólagos ügyetlen mozgása olyan stílust teremtett, amely utánozhatatlanná tette.

Az improvizációk esetében azonban sokszor csalt a látszat, ugyanis minden egyes fellépésére és szerepére külön figyelmet fordított, nagy gonddal készült rájuk, minden egyes mozdulatot pontosan begyakorolt előre. Mindezt pedig úgy adta elő, hogy minden, amit a színpadon lát, a szeme láttára születik meg a pillanat hevében.

A humorban viszont nem ismert tréfát. Szövegeit házvezetőnőjén tesztelte. Ha ő nevetett, akkor a poén bennmaradt a műsorban. Sikerének titka volt az is, hogy humora soha nem negatív volt, a közönséget is játékos formában vonta be a produkcióiba, ezért mindenki önfeledten szórakozhatott.

Számos olyan szerepet kapott, amelyhez egyáltalán nem is írtak számára szöveget. Kollégái olyan szövegkönyvet láttak, amelyben az ő szerepénél egyszerűen kihagyták a szöveget, azaz teljesen rábízták, mit csinál. Így vált ő a "magyar Chaplinné".

Játékával senkit sem állított pellengérre, szerette az embereket, a felszabadult kacagásukat. Ha igényesebb feladatot kapott, nyomban felhagyott a bolondozással, találó jellemrajzot adott.

Művészi munkásságát több magas állami kitüntetéssel ismerték el: 1950-ben érdemes művész kitüntetést és Kossuth-díjat kapott, 1953-ban kiváló művész lett. Mindig el tudta adni magát a szakmának és a közönségnek. Nemhiába alkották meg róla a fogalmat, amely senki másra nem volt igaz, csak az ő karakterére: "latabáros".
Forrás: Star

További Közélet hírek