2017.12.16. szombat
névnap: Etelka
Közélet

Orbán Viktor karácsonyi ajándéka

2017. október 21. 17:25

Orbán Viktor jelentette be a héten, hogy idén is kapnak a nyugdíjasok tízezer forintos Erzsébet-utalványt. Ezzel a kampányfogással pedig nem csak az idősek, de az utalványokat forgalmazó cég is jól jár.

A Magyar Nemzet számításai szerint a szelvényeket kibocsátó Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. akár 2,1 milliárd forintos extra bevételre is számíthat a kormány karácsonyi ajándékának köszönhetően. Ez az összeg alapjában véve két tételből jön össze.

A zrt. az utalványok eladásakor 2 százalékos szolgáltatási díjat számol fel, azaz amikor az állam megveszi a 2,7 millió nyugdíjasnak járó, összesen 27 milliárd forintba kerülő utalványokat, további 540 millió forint szolgáltatási díjat is fizetnie kell. Még nagyobb bevétele keletkezhet az utalványforgalmazónak, amikor az elfogadóhelyek visszaviszik a szelvényeket, hogy valódi pénzre váltsák őket. Ekkor - a július óta érvényben lévő szerződési feltételek szerint - 6 százalékos beváltási díjat könyvel el, ami összesen 1,62 milliárd forintot jelent.

Lázár János e heti Kormányinfóján azt is elmondta, hogy a nyugdíjasok - a várhatóan 2,4 százalékos idei infláció miatt - nyugdíjkorrekciót kapnak novemberben, és "a gazdaság sikeressége miatt" nyugdíjprémiumot is. A kettő várható átlagos összege 20 ezer és 23 ezer forint között lesz, költségvetési kiadása pedig mintegy 60 milliárd forint. Az Erzsébet-utalványokkal együtt tehát átlagosan 33 ezer forintot kapnak majd a nyugdíjasok, a juttatások teljes költsége pedig 89 milliárd forint is lehet.

Ebben ugyanakkor még nincs benne a kézbesítési költség, Lázár János közlése szerint ugyanis idén - a tavalyi tervekkel ellentétben - nem próbálják ezt a feladatot a kormányhivatalok dolgozóira hárítani, hanem a posta viszi majd ki az utalványokat.

A lap emlékeztet, hogy az utalványforgalmazó cég titokban tartja, hogy pontosan mire is költik a bevételeiket. A közérdekűadat-igényléseket rendre elutasítják, pedig a cég az állami és szakszervezeti tulajdonban lévő Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány birtokában van.
Forrás: mno.hu-sztarklikk.hu

További Közélet hírek