Összeverték a Fradi szurkolókat Montenegróban

2018. February. 25. 04:45

Bajnokok Ligája-mérkőzést játszott szombat este a montenegrói Podgoricában az FTC-Rail Cargo Hungaria női kézilabda-csapata a helyi Buducsnoszt ellen. A találkozó 12-12-es félidő után 24-23-as magyar győzelmet hozott, így továbbra is megvan az esélyük arra a budapesti zöld-fehéreknek, hogy csoportjukban a 2. helyen végezzenek.

A találkozóra száz-százötven Fradi-szurkoló utazott – írja a Magyar Nemzet. A mérkőzés előtt a Budocsnoszt Podgorica híres és hírhedt – az utóbbi időben a kézilabda-mérkőzésektől valamilyen ok folytán távol maradó – szurkolói csoportjának, a Varvari egyik alcsoportjának, a „Montenegrói rajongói csoport”-nak a tagjai a város több pontján megtámadták a magyarokat, „jellemzően óriási túlerővel, késekkel, viperákkal”.

Ennek következtében három szurkoló került kórházba orr- és koponyatöréssel, olvasható a Ferencváros hivatalos honlapján. Két magyar zászlót is meg tudtak szerezni a támadók.

Szurkolói körökből úgy értesültünk, hogy a hazafelé tartó, ferencvárosi drukkereket szállító buszt is megtámadták a montenegrói huligánok.

Forrás: Magyar Nemzet