2017.05.23. kedd
névnap: Dezső
Közélet

Sándor Máriáról feketén - fehéren

2017. február 17. 11:20

Előre bocsájtom, hogy teljesen kívül álló vagyok, se ápoló, és jelenleg ápolt sem, viszont megkaptam azt a lehetőséget, hogy elejétől a végéig kísérhettem a "fekete nővér" tevékenységét hol közelebbről, hol távolabbról.

A történetet onnét indítom, amikor az RTL klub egyik adásában én is megnéztem a Máriával készült riportot, ahol nem önmagáról mesélt, hanem a társairól, ahol nem maga miatt húzott fekete ruhát, hanem a társai miatt, az egészségügy állapota miatt, a betegekért. Ott voltam a Normafánál, amikor elindult az egész történet, amikor lesétáltunk Áder birtokáig és én csodáltam Máriát a bátorsága miatt, egy országot mozdított meg.

Én emlékszem arra a hatalmas szelfi hullámra, amikor a tiltás ellenére osztályok öltöztek feketébe, tűzték fel a fekete szalagot, és tudjátok mit láttam még, mit éreztem még?

Az egészségügy napszámosai felemelték a fejüket, kihúzták a napi 12-16 óra munkaidő alatt, meghajlott gerincüket és egy pillanatra, egy rövid pillanatra hősök lettek Máriával együtt.

Ha Mária csak ezt az egy napot adta volna az eü-ben dolgozóknak, a "kis" embereknek, máris többet adott, mint sokan egész életükben.

Igen, volt egy pillanat és talán ez volt az a pillanat, amikor Mária és a hozzá csatlakozók fent álltak a csúcson, és amikor lenéztek, látták azt a szellemi és testi nyomort, amitől ez az ország nagyon régen szenved.

...és mivel Mária elkötelezett egészségügyi dolgozó, ezért gyógyítani akart! Meg akarta gyógyítani a magyar egészségügyet, meg akarta gyógyítani az országot, hitte akkor és joggal hihette, mindenki ezt akarja.

Tévedett!

Hiába volt igaza Máriának, hiába támasztották alá szavait az egészségügyben dolgozó kollégái, betegek is fotókkal, riportokkal, beszámolókkal, hiába hittek sokan abban, hogy most eljött az igazság pillanata, nem így történt, Mária a kezdetektől fogva vereségre volt ítélve!

Veresége, kudarca kódolva volt az évszázadok óta szervilis magyar társadalommal szemben.

Az első repedések hamar jelentkeztek, megjelent a félelem, a széthúzás és bár mindenki támogatásáról biztosította Máriát, egyedül ő volt az, aki egy lapra tette fel az életét. Megjelentek a média hiénák, akik nem az egészségügy siralmas helyzetét és Máriát nézték, hanem a benne rejlő lehetőségeket. Máriával szelfizett az ellenzéki politikai "elit", a hétköznapi emberek, pedig olyan magasra emelték, hogy onnan már csak bukni lehetett.

Mária elhitte a szóban elhangzó ígéreteket, a kamerák előtti meleg kézfogásokat és igyekezett mindenkinek megfelelni. Bárhová hívták, ment. Mária folyt a csapból is, és az emberek egy része unni kezdte, a mindig sírós, mindig a negatív dolgokról mesélő fekete nővért, hiszen nem változott semmi.

Pedig változott, hiszen talán az elmúlt 100 évben soha nem beszélt a társadalom ennyit az egészségügyről, soha ennyi szenny nem került még felszínre, soha nem érezték ennyire szembesítve az emberek saját nyomorukkal.

Tény, hogy pozitív folyamatok indultak el Mária kiállása eredményeként és népszerűsége miatt a rezsim sem merte szemtől-szembe támadni, mivel egy nyílt támadás, akár egy valódi egészségügyi sztrájkhoz vezetett volna, amit a FESZ akkori vezetése Kiss Lászlóval támogatott.

A Fidesz - KDNP rezsim Balog emberminiszterrel az élen tárgyalások látszatával megosztotta a radikális megoldásban gondolkozókat és azokat, akik egy lassabb folyamatban gondolkodtak. Szembe állították az egészségügyben dolgozókat, orvosokat, rezidenseket, ápolókat, technika személyzetet, mindenkinek mást ígérve, lépésről, lépésre fárasztva ki a fekete ruhás mozgalmat. Belülről szétzilálták a FESZ-t, az egyetlen olyan egészségügyi szakszervezetet, amely valóban Mária mögött állt, távozásra kényszerítették azt az egyetlen embert, aki a mai napig Mária mellett áll, Kiss Lászlót.

Mária pedig közben változott és nem mindenben előnyére. A folyamatos, mindenkinek megfelelni akarás, a stressz, a különböző helyről érkező támadások, csalódások, média szereplések, az alváshiány, magánéletbeli gondok, a munkanélküliség együttes hatására, már nem tudott mindenkivel megfelelően kommunikálni, nála is elfogyott a türelem, szakadt a cérna. Reakciói néha kiszámíthatatlanná váltak és azt érezhette, magára hagyták. Fogyott a követők, barátok tábora, sokan, akik a messiást látták, egy modern Jeanne d'Arcot , ellene fordultak, mert nem látták megvalósulni azt a célt, amit Mária tűzött ki a legelején, az egészségügy meggyógyítását és ezért Máriát tették felelőssé!

Mária viszont makacs nő, nem adta fel!

Mozgalmat indított és országjárásba kezdett, mert hitt még mindig valamilyen csodában, de nimbusza egyre jobban csorbult, egyre kevesebb ember jött el hívószavára. Talán itt vége is lehetett volna a dalnak és Mária csendben eltűnhetett volna a magyar közéletből, de az oktatás és a benne dolgozók Miskolcról induló hulláma újból felrepítette és megadta neki azt a lehetőséget, hogy 50 ezer embertől kérhetett 5 perc csendet és kapott is szakadó esőben, a Kossuth téren.



Hihette újra abban a pillanatban, hogy lehet folytatás, talán abban az öt néma percben döntötte el, hogy tovább folytatja harcát, nézve a néma embereket ott az esőben. Hiszen ott és akkor két ágazat kapcsolódott össze, Magyarország két mostoha, miniszter, felelős nélküli ágazata, az egészségügy és az oktatás, a kockás a feketével.

Ekkora már viszont túl sok érdek csapott össze és Mária nem tanulva a hibákból, újra bízni kezdett az ígéretekben, hiába. A média, a politikusok, lehúzták róla az utolsó bőrt is, amit tudtak és félredobták Máriát, már nem volt rá szükség.

Pokoli dolog lehetett számára a folyamatos csalódás, ráadásul úgy hagyták egyedül, hogy céltáblája lett minden olyan embernek, aki csalódott benne, mint zászlóhordozóban, az egészségügy jobbításáért vívott harcban. Sok ember a saját kudarcai miatt is Máriában látta az ellenséget, divat lett Máriát utálni.

Ekkor jött az első visszavonulás, ami nagyon színpadiasra sikerült, bár biztos vagyok benne, hogy Mária komolyan gondolta, hiszen akkora már szinte teljesen kifordult önmagából, fáradt volt végtelenül. Bevallom, örültem. Örültem, hogy ennyivel megúszta, örültem, hogy nem roppant össze.

Azután visszatért és körülbelül 500 ember előtt újra zászlót bontott a Kossuthon és én most először, nem tapsoltam és örültem ennek.



Visszatérését egyre nagyobb ellenszenv követte, talán ekkor arra is rádöbbent, hogy a facebookon nyomkodott lájkok, és a "veled vagyunk Mária" beírások semmit sem érnek. Ez a visszatérés számomra olyan volt, mint Napóleon visszatérése Elba szigetéről. Még egy rövid felhorgadás, még egy nekifutás, még egy 24 órás non-stop rendezvény a Kossuthon, utána függöny le.

Sándor Mária nekem sokat adott. Adott a mozgalma új barátokat, akiket soha nem ismertem volna meg. Adott rengeteg fantasztikus percet, órát, amikor én is hihettem azt, hogy valami nagynak, valami jobbnak a részese lehetek. Adott rengeteg írni és fotózni való eseményt és adta a barátságát, amire büszke vagyok.

Azt is tudom, hogy Mária nem tökéletes, azt is tudom, hogy sok embert bántott meg akarva és akaratlanul is, de ő is csak egy ember érzésekkel, indulatokkal, kételyekkel.

Akik most elítélik, megvetik Máriát, akik szégyellik, hogy valaha követték, akik meg és letagadják, azok bevállalták volna, amit Mária tett?

Mária nem csak tartást adott az eü.-ben dolgozóknak, hanem álmokat, vágyakat, célokat is próbált adni, talán ez volt a hiba, hogy voltak célok.

A végére talán elfogultra sikerültek a szavaim, de csinálja utána bárki és iránta is elfogult leszek!
Szerző: Lang Alex

További Közélet hírek