2017.07.21. péntek
névnap: Dániel
Közélet

Szabad tankönyvválasztást követel a Történelemtanárok Egylete

2017. január 11. 20:55

Szabad tankönyvválasztást követel a Történelemtanárok Egylete - írja a hirtv.hu.

Szerintük az új szabályok miatt kötelező atlaszok nem megfelelőek, mivel helységnévmutatót és kronológiát sem tartalmaznak. Az egylet hétfőn indított aláírásgyűjtéséhez már több mint ezren csatlakoztak.

A kezdeményezés célja, hogy megakadályozzák a tankönyvpiac beszűkülését. A szabályok szerint minden tantárgy esetében, évfolyamonként csak kétféle könyv közül lehet választani.

"A másik probléma az, hogy nem lehet új könyveket behozni a tankönyvpiacra. Tehát például azok a könyvek, amelyeket korábban már átdolgoztak az új kerettanterv alapján, tehát megfelelnének az elvárásoknak, azok sem kaphatnak a jogszabályok szerint engedélyt. Ezzel lényegében mindenfajta tankönyvfejlesztést teljesen kizárunk, ezzel természetesen csökkentjük a diákoknak és a tanároknak a szabad választását. Miközben pedig a köznevelési törvény kimondja azt, hogy a tanárnak és szülőnek a joga, hogy megválassza azt a taneszközt, amit az adott diákcsoportra a legalkalmasabbnak tart" - mondta el Repárszky Ildikó tankönyvszakértő.
Forrás: hirtv.hu

További Közélet hírek