2018.01.20. szombat
névnap: Sebestyén
Közélet

Töltött káposztával akarták megmérgezni Orbán Viktort

2017. december 13. 06:12

November végén Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s képviselő egy ATV-interjúban megígérte, hogy töltött káposztát készít a Fidesz-KDNP képviselőinek, amelyet az Országgyűlésben oszt ki az utolsó ülésnapon karácsony előtt. Az ételért cserébe önkéntes alapon a képviselők pénzt adhatnak, a befolyt összeget jótékony célra fordítja Debrecenben.

Az MSZP-s képviselő ezt az ígéretét azért tette, mert novemberben kiderült, hogy a debreceni önkormányzat megadóztatná a karitatív ételosztást, ugyanis a lefoglalt közterületért négyzetméterenként 35 forintot számol fel az önkormányzat.

A képviselő szerint nem az összeg a probléma, hanem az elv, amivel a karitatív jellegű ételosztást is megadóztatják. Ilyet jóérzésű ember nem csinál karácsony előtt - mondta az MSZP-s képviselő, aki be is tartotta ígéretét, valóban töltött káposztát osztott a kormánypártnak ma az Országgyűlésben.

Bangóné Borbély Ildikó a Facebook-oldalán később közzétette, hogy mekkora összeg folyt be a jótékonysági akcióból - írja a 168 Óra. E szerint honatyáink és honanyáink összesen 44 ezer forintot dobtak össze jótékonysági célra, ami már csak azért is visszatetsző, mert korábban személyesen Orbán Viktor miniszterelnök is megígérte, hogy adakozik, de valamiért ez végül nem sikerült neki.

A politikus a Jobbik frakciójának, az LMP-nek és egyetlen fideszes képviselőnek, Kovács Sándornak mondott köszönetet, aki személyesen adta oda neki a hozzájárulását a jótékonysági akcióhoz.

A 168 Óra emlékeztet rá: az MSZP-s politikus azt is leírta, hogy rengeteg szánalmas megjegyzést kaptak az akciójuk miatt. Az ajándékot azonnal kivitették a teremből. Balog Zoltán humánerőforrás-miniszter szerint megsértették az Országház méltóságát, a fideszes Dunai Mónika szerint lehet, hogy mérget tettek bele. Soltész Miklós (KDNP) is beszólt, hogy konyhalányokat keresnek, és azért viseltek az étel kiosztásához kesztyűt, mert "annyira szart" főztek.

Bangóné Borbély Ildikó így zárja a posztot: "Szeretet ünnepe előtt nagyon sok bunkó beszólást kaptunk!"
Forrás: 168 Óra

További Közélet hírek