Újabb pofon a kormánytól az egészségügyi dolgozóknak

2017. December. 14. 19:10

Nem került a kormány elé az egészségügyi dolgozók újabb bérrendezése, amelyet a szakmai érdekvédelmi szervezetek a keddi (egészségügyi államtitkársággal folyó) sikertelen sztájktárgyalási forduló után rendkívüli sajtótájékoztatón követeltek stratégiai partnereikkel közösen az államtitkárság épülete előtt.

Ez derült ki a 106. Kormányinfón, ahol Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nem sorolta fel a kormány által tárgyalt témák között a bérrendezést.

Mint arról lapunk is beszámolt, az MSZ EDDSZ elnöke, Cser Ágnes a sztrájktárgyaló partnerek nevében és jelenlétében követelte, hogy minden egészségügyi dolgozó még karácsony előtt kapjon egy havi teljes bért, valamint azt, hogy a jövő novemberre ütemezett szakdolgozói béremelést januárban hajtsák végre. Ez az érdekvédők szerint a minimálbér és garantált bérminimum hatását részben korrigálná.

Az egyhavi plusz bér teljes összege nem éri el a 30 milliárd forintot, s ebből már 21 milliárd rendelkezésre áll, hiszen csökkent a szociális hozzájárulás idén öt százalékkal, így nagyjából csak nyolcmilliárd forint többletforrásra lenne szükség a karácsony előtti bér kiutalásához az érdekvédők számítása szerint.

Úgy vélik, ez lényegében kiváltaná a 2017-es év korrekcióját a minimálbér és a garantált bérminimum emelése következtében összecsúszó bértáblák miatt.

Lázár János az előrehozott bérfejlesztésre vonatkozóan elmondta, a megvalósításon dolgozik Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter. Mint mondta, 2018 "első negyedévében merülhet fel kérdésként" az újabb béremelés előrehozása, amihez meg kell vizsgálni azt, hogy ennek megvannak-e a pénzügyi-gazdasági feltételei.
Forrás: Sztárklikk