2017.12.18. hétfő
névnap: Auguszta
Közélet

Ujhelyi: eltűnt Orbán Viktor szakdolgozata

2017. január 11. 16:05

A civilek elleni kormányzati hadjárat újabb adalékaként eltűnt a kormányfő szakdolgozata. Orbán Viktor "Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa)" címmel írt munkája korábban elérhető volt a kormányfő honlapján, de mára levették. Kár érte - írta Facebook-posztjában Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője.

24.hu cikke szerint öt éve még az volt a hír, hogy Szijjártó Péter személyes intézkedését követően nyilvános lett a miniszterelnök diplomamunkája. A Miniszterelnökség akkor közleményben tudatta, hogy "mostantól teljes terjedelmében hozzáférhető Orbán Viktor szakdolgozata".

Orbán Viktor 1987. március 11-én, jeles eredménnyel védte meg Társadalmi önszerveződés és mozgalom a politikai rendszerben (A lengyel példa) című szakdolgozatát - emlékeztet a 24.hu. A kormányfő témavezetője Fellegi Tamás (volt miniszter) volt az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán.

A 30 évvel ezelőtti értékelés szerint a szakdolgozat szakirodalmi háttere, elméleti fogalomrendszere messze túlhaladja a szokásos szakdolgozati szintet. A társadalmi mozgalmak és a szocialista civil társadalom problematikájának vizsgálata még a szaktudományi magyar irodalmat nézve is újszerű és egyéni.

Samu Mihály tanszékvezető egyetemi tanár 1987-ben a témaválasztást is igen jónak, aktuálisnak tartotta.
Forrás: 24.hu

További Közélet hírek