2017.10.23. hétfő
névnap: Gyöngyi
Lendvai Ildikó blogja

Gratulálok, polgármester úr!

2017. augusztus 11. 19:59

Aki már vádként használta a 'migráncssimogató' jelzót (amiben külön szép, hogy sugallata szerint a menekülők állatok), az már most hagyja abba az olvasást. Arról sem szeretnék ezúttal hosszas elvi vitába bocsátkozni, milyen bonyolult részfeladatokból állhat az elfogadható európai menekültpolitika. Jóval kisebb ügyről van szó. Leginkább arról, képesek vagyunk-e még egyszerű szövegek megértésére, vagy már csak plakátmondatokban gondolkodunk.

A hírszöveg az, hogy egy civil szervezet (történetesen nem Soros által támogatott) e célra felajánlott 3 faluszéli faházban hetes váltásban 3-3, hivatalos menekült- vagy oltalmazott státuszt kapott kisgyerekes családot nyaraltatna.

Közülük is olyanokat, akik szakszóval 'traumatizáltak' Na most. Ugye el tudjuk képzelni, hogy a magyar állam nem osztogatja túl bőkezűen a menekült státuszt. Abban biztosak lehetünk, hogy az az alig 300, aki mégis megkapta,a közvetlen életveszély elől futott. A 'traumatizált' pedig azt jelenti, hogy a szóban forgó gyerek szeme láttára gyilkolhatták vagy kínozhatták meg családtagjait, esetleg őket is bántották, megsebesíthették.

Azt hinné az ember, hogy ez érthető. De nem. Manninger Jenő fideszes képviselő sikerrel lármázta fel a környék polgármestereit: ne engedjék az egy hetes békét. Olyannyira, hogy Keszthely polgármestere (nem náluk esne meg a nyaralás, de kétségtelenül Zalában) már tüntetőkkel vonulna a másik település faházai elé.

Hátha elijeszti az ordibálás, fenyegetés az ezer gyötrelem kínját átélt gyerekeket.

Gratulálok, polgármester úr, gratulálok, Manninger úr. Idén hol tetszenek nyaralni?
Szerző: Lendvai Ildikó

További Lendvai Ildikó blogja hírek