Magánügyi pillanatképek a kongresszusról

2018. February. 11. 08:59

Naná, hogy megint elkéstem. És nemcsak pillanatokat. Szörnyű szokás. Minden egyéb kitűnő tulajdonsága mellett Karácsony Gergely akkor lopta be magát igazán a szívembe, amikor bevallotta: ő is késik néha pár percet. De sajnos eddig még mindig mindenhová előttem érkezett, (pedig van elég dolga), ami nem szép tőle. Jó, azért rá szavazok.

Mivel észrevétlenül akarok becsusszanni, nem keresgetem a saját helyemet. Bekérezkedek a Komárom megyeiekhez (pár nap múlva úgyis hozzájuk megyek kampányolni), ott van egy üres szék a szélen. Egy szünetben előbbre megyek megkeresni az ülésrend szerinti helyem, és kitűnő politikai érzékkel sikerül beleülnöm az Európai Szocialista Párt elnöke: Sztanyisev székébe, aki beszéde után ("Európa rátok figyel") már távozott. Pedig isten bizony nem én leszek az utódja.

Jó társaságba kerülök: baloldalt Gőgös Zoli, aki később a színpadról elmagyarázza az együttműködésben kételkedőknek: a faluban a komoly munkához, disznóöléshez, borjúelléshez áthívják segíteni a szomszédot. Stílszerűen a másik szomszédom Szabó Timi, a Párbeszéd társelnöke. Filigrán, bájos, kislányos alkat: disznóöléshez talán nem őt hívnám. Politizáláshoz boldogan! Eggyel arrébb Kunhalmi Ági, egyelőre a papírját szorongatja, amire aztán a színpadon persze semmi szüksége: ott a szép kis Hófehérke-arc szenvedéllyel és erővel telik meg.


Amúgy csupa jelkép vesz minket körül. Abban a teremben vagyunk, ahol 29 éve az MSZP megalakult, Molnár Gyula még a helyére is emlékszik, hol ült akkor. (Na, 29 év múlva majd magyarázkodhatok, most hol miért ültem.) Gergőtől megtudjuk, Göncz Árpád születésnapja van. Magyar Györgytől, aki a mi színeinkben indul, hogy a választás napján mindenképpen ünnepel, mert akkor lesz a házassági évfordulója.


A "nemzetietlen" ellenzék kongresszusán sűrűn elevenítik fel nemzeti örökségünket. Karácsony Kéthly Annával magyarázza a szociális demokráciát: "nem kevesebb szabadság, hanem több egyenlőség". Hiller a "Rabok többé nem leszünk"-et és Jancsó szegénylegényeinek dühét emlegeti. A megválasztott miniszterelnökjelölt a "talpra magyar"-ral bíztatja az országot: álljon a sarkára.

A háromszínű magyar zászlót idézi fel: a szocialisták pirosa és a Párbeszéd zöldje között a fehér a tiszta lap színe, az új kezdeté, a változásé. Na persze az utóbbi egyben-másban ránk is ránk fér. De most mindenki felbuzdult, képesnek érzi magát, és talán még a másikból is kinézi, akit pedig nem éppen barátjaként kezelt.


Molnár Gyula arca újra a régi, a sikeres polgármesteré. Magára talált: volt sok baj, kétségbeesés, rontás, de végül megcsinálta, (megcsinálták), amit vállalt: Botka Laci (nem tudom, itt volt-e, de nagyon-nagyon szeretném) elvesztése utáni krízisből csak kihozta a pártot. Van miniszterelnökjelölt, nem is akármilyen, program, szövetségesek, végül a Párbeszéd mellett a Liberálisok is. Fodor Gábor egy nyilván nehéz éjszaka után túllépve önmagán mosolyogva tapsol Bősz Anettnek és a többieknek a színpadon. Ahová a végén minden szereplő és a képviselőjelöltek is felvonulnak.

Vidám, gyors ritmust produkál a fiatal dob-együttes, kézfogások Karácsony Gergővel, a lányoktól puszi. Szerencsére utóbbiak sincsenek kevesen: Tímea, Anett és Ági mellett az okos Tüttő Kata lobogó göndör fürtjei, a Kósa Lajossal szemben a kesztyűt felvevő bátor Gurmai Zita pirosban, kedves nagymama-kollégám: a nyíregyházi Csabai Jutka, aki a kérdésre, hogy mivel lehetett rávenni az újbóli indulásra, annyit mondott. "csak mert haragudtam".


Hát, vagyunk így többen. Miközben hiába matatok a táskámban apróért (viszont többhetes blokkok, az unokák régi focikártyái és egy kiszáradt szempillaspirál is előkerülnek), a ruhatáros azt súgja: "Hagyja csak, inkább szedjék össze magukat, és csináljanak valamit, mert elegem van!" Na most vagy összeszedjük magunkat, vagy mehetek vissza kifizetni a ruhatárt.

Szerző: Lendvai Ildikó