2017.06.26. hétfő
névnap: János
Lendvai Ildikó blogja

Véres napokat élünk

2017. május 24. 06:10

Érthető, hogy a friss rettenet és gyász elfedi a régebbi véres napok emlékét. De kell, hogy felidézzük a régi gyászokat is, különben hogyan bízhatnánk abban, hogy a mai áldozatok emléke sem tűnik semmibe.

Május 23-a 1912-ben a "Vérvörös csütörtök" napja volt. A szociáldemokrata párt felhívására több, mint 100.000 munkás vonult az utcára. Aki azt hiszi, hogy az ú.n. "egyszerű embereknek", akiket fölényesen együgyű "Mari néniknek" és "János bácsiknak" szoktak jellemezni, csak a több forint a fontos, demokratikus jogaik, méltóságuk nem érdeklik őket, nem ismeri annak a csütörtöknek a történetét. A 100.000 ember az általános választójogért tüntetett, amelynek legfőbb ellenzőjét, a korábbi és későbbi miniszterelnök Tisza Istvánt ekkor választották meg a képviselőház elnökének.

Tisza bevallottan azért akart házelnök lenni, hogy megfékezze az ellenzéket. Szigorította a házszabályt, megnöveltette az elnöki jogkört, bevetette a parlamenti őrséget. (Szerintem Kövér komolyan tanulmányozta Tisza ezirányú működését.)

A 100.000 munkás az ellenzék jogaiért is kiállt, meg az egyre militánsabb politika, a "Nemzeti Véderő" program ellen. (Már nem is írom, hogy mi minden ismerős.)

Lukács miniszterelnök Tiszával konzultált a teendőkről. Úgy határoztak, hogy 10.000 rendőrrel és katonával állítják meg a parlament felé vonuló tömeget. Amely persze nem állt meg. Sortűz, szuronyroham, 162 sebesült, 6 halott, 5 munkás és egy rendőr. Vér, vér, vér mindenütt, főleg a Ferdinánd hídon és a Kossuth téren. Ady: "Rohanunk a forradalomba", Babits: "Magyarország nagy betegágyán/ vér és kínok között megszületett a jövő".

Jövő címén feltehetően nem arra gondolt, hogy ma a Kossuth téren újra Tisza szobra áll, és nem az áldozatoké.
Szerző: Lendvai Ildikó

További Lendvai Ildikó blogja hírek