2017.09.21. csütörtök
névnap: Máté
NB1 blog

Menni vagy maradni? Egy nehéz gombnyomás dilemmája

2017. május 01. 18:27

Az elmúlt héten újra napirendre került hazánk további szerepvállalása Irakban, természetesen az Iszlám Állammal folytatott küzdelemmel kapcsolatosan, ráadásul a jelenlegi mértéket meghaladva, létszám bővítésre és a működési terület kiterjesztésére kerülne sor.

Rendkívül összetett kérdéssel állunk szemben: az ügynek egyszerre van katonai, diplomáciai, nemzetbiztonsági és nem utolsó sorban morális-erkölcsi vonatkozása. Mivel az országgyűlésnek 2/3-os többséggel kell döntenie ezért az ellenzéki képviselők felelőssége is kiemelkedő.

Nyilvánvaló, hogy a szempontok nem választhatóak mereven el egymástól, vannak és lesznek egymást erősítő és, hogy a döntéshozatal tovább nehezedjen, egymással szembe ható érvek.

Az Irakból érkező katonai tudósítások az Iszlám Állam egyértelmű visszaszorításáról szólnak, azonban a döntő győzelem még nem következett be, szívós ellenállás zajlik. Persze itt rögtön tisztázni kell: mit értünk győzelmen.

Nyilvánvaló hogy most elsősorban az iszlám állam területi hatalmának a megtörését Irakban (és Szíriában).

Mindez persze egy új helyzetet teremt: a nyílt, már-már "hagyományos háborút" a klasszikus terrorszervezeti tevékenység fogja követni, a most zajló párhuzamosság helyett.

Látható: "a végső győzelem" még csak a távoli horizonton dereng, sok víznek (és sajnos vérnek) kell még lefolyni az Eufráteszen addig.

Már évekkel ezelőtt világossá vált, az iraki (és szíriai) központi hatalomnak önmagában nem sikerül még az Iszlám állam visszaszorítása sem, nemhogy legyőzése.

Itt és most eltekintek az ottani helyzet részletes elemzésétől, de szögezzük le tényként: alapvetően az USA konkrét szándékától és cselekvésétől függ elsősorban az iraki helyzet megoldása.

Az amerikaiak léptek is, segítségükkel az iraki kormányerők és a kurd- pesmerga csapatok szívós harcok árán lassan de biztosan szorítják vissza az Iszlám Állam katonáit.

Az is is nyilvánvaló, hogy az amerikaiak - érhetően- nem akarjak ezt a harcot magukban megvívni, és így jött létre egy rendkívül széles, hazánkat is magába foglaló, többszintű szerepvállaláson alapuló nemzetközi koalíció.

A magyar országgyűlés korábbi döntéshozatali eljárása során még 2015-ben az MSZP (teljesen megalapozottan, és egyezve személyes álláspontommal) nem támogatta Magyarország szerepvállalást ABBAN a formában, ahogy a kormány ezt előterjesztette.

Nem arról volt szó, hogy azt a kényelmes és egyben népszerű álláspontot képviseletük volna, hogy "oldják meg ezt mások helyettünk, és amúgy is nem a mi ügyünk". Egyszerűen azt mondtuk, hogy a misszió ezen formája, hogy FEGYVERES katonákat küldünk Irakba, hazánk szamara aránytalan katonai, gazdasági és nemzetbiztonsági terhet és kockázatot jelentene.

Saját javaslatunk a magyar honvédség egészségügyi ellátó rendszerét, kiképző képességét és kibervédelmi kapacitását, katonai reptereit ajánlotta volna fel a koalíció szamara.

Mert odáig igaz a morális erkölcsi értékelés, hogy ez az ügy a mi ügyünk is, nem lehet becsukott szemmel várni, hogy a kérdés megoldódjon, minden, a civilizált világhoz tartozó országnak - és itt jön a lényeg - reális katonai és gazdasági teljesítőképességéhez és a hátország kockázatviselő lehetőségéhez mérten szabad, de egyben KELL részt vennie ebben a fontos nemzetközi küldetésben.

Álláspontom szerint, konkrétan a fegyveres alakulatokat a nagy GDP-vel és komoly harcászati tapasztalatokkal, és egyben a hátországban erős terrorelhárító képességgel rendelkező NATO tagállamoknak, esetleg azon kívüli hasonló lehetőségekkel rendelkező országoknak kell biztosítania.

Mivel reálisan nézve hazánk ezekkel objektíven nem rendelkezik (a tényszerűség kedvéért Afganisztánban remekül helytálltak katonáink, mégis ez a döntés elsősorban nem erről szó), az arányosság elvet követve a korábbi javaslatunk tűnik a jelenlegi helyzetben is támogathatónak.

Elsősorban nem az iraki katonai helyzet kockázata miatt - bár a Don környéki magyar katonai temetőkben járva persze ez is felmerült bennem hogy "soha többet magyar fegyveres katonát idegen földre " -, de túllépve ezen a dilemmán, még csak nem is a vélelmezhetően igen jelentős kiadások miatt, hanem elsősorban a hazánkban, de a világ bármely pontján levő magyar emberek biztonsága miatt.

Nyilvánvaló, hogy a koalícióban való bármiféle részvétel kockázatot jelent, ebben semmi meglepő vagy újszerű nincsen.

A MÉRTÉKE azonban közel sem mindegy, különös figyelemmel hazánk fizikai és pszichológiai terrorviselő képességére.

Több mint ezeréves történelmünk a nehéz és sajnos néha szinte reménytelen küzdelmek sorozata, szinte minden irányból kihívások és veszélyek kísérték utunkat a századok során, de egyetlen vészjósló körülmény azonban lényegben elkerült (bízzunk és teszünk érte hogy így is maradjon): a TERRORIZMUS.

Tisztában vagyok azzal, hogy a világ egyetlen országa sem lehet teljesen felkészülve erre a borzalmas dologra, mégis azt hiszem nem kell hosszasan fejtegetni, hogy a mindennapokban ez mégis mást jelent az USA-ban, Nagy-Britanniában Spanyolországban, de még Németországban vagy Olaszországban is.

Mást jelent a védelmi képességek, lehetőségek terén és mást a társadalom tűrőképessége terén is.

Ezert személyes véleményen szerint értékeljük reálisan lehetőségünket, éreznünk kell a morális felelősséget, amit a teljes civilizált világnak, de ne akarjunk túlzott önbecsülésből, esetleg megfelelési kényszerből túlvállalni magunkat, ne akarjunk a Dzsihád Dzsok térképen kis apró folt helyett nagy felkiáltó jel lenni.

Mert a nemzeti szuverenitás néha azt is jelenti, hogy tudni kell helyesen értékelni lehetőségeinket és egyben korlátainkat, és tudni kell nemet is mondani.

Különösképpen ha a felkérés még csak nem is a NATO-tól, mint szövetségi rendszertől, vagy az Európai Uniótól érkezik.
Szerző: Molnár Zsolt

További NB1 blog hírek