2017.11.23. csütörtök
névnap: Kelemen
Sport

Kovács Zsófi ezüstérmes gerendán is

2017. szeptember 10. 19:15

Kovács Zsófia ezüstérmes lett gerendán a tornászok Szombathelyen rendezett challenge világkupa-versenyének vasárnapi zárónapján.

A tavaszi kolozsvári Európa-bajnokság egyéni összetett ezüstérmesének gyakorlatába csupán egy-két apró pontatlanság csúszott, és két tizedponttal jobb eredményt ért el, mint a szer pénteki selejtezőjében.

A versenynap egyetlen magyar indulóját csak a háromszoros olimpiai bajnok román Catalina Ponor előzte meg.

"Már a bemelegítésnél éreztem, hogy kicsit fáradtabb vagyok, mint az előző két napon, és izgultam is. Azért próbáltam koncentrálni a gyakorlatra, és sikerült teljesen megcsinálnom, aminek örülök, de a selejtezőben jobban ment.

A világbajnokságig mindenképpen szeretném kijavítani a hibáimat" - nyilatkozta a Dunaferr SE tornásza.

Hozzátette, újabb elemek nem kerültek a gyakorlatába, új kötések viszont igen, amelyek több tizedponttal növelik a kiinduló értéket.

A magyar női válogatott így három ezüstéremmel zárta a viadalt, hiszen szombaton Kovács felemáskorláton, Dévai Boglárka pedig ugrásban lett második.

Draskóczy Imre szövetségi kapitány kifejtette, elégedettek az elmúlt három nap során látott teljesítménnyel, de nagyon szerették volna, ha a hazai közönség előtt eljátsszák a magyar himnuszt.

"Dévai Boglárka állt ehhez a legközelebb, mert három tized benne maradt az ugrásában. Elsősorban a leérkezésén kell javítanunk.

Kovács Zsófiával is nagyon elégedett vagyok, hiszen egy bokasérülés után két ezüstérmet nyert. Összességében a női csapat kitett magáért" - értékelt.

A szakvezető a következő három hetet a felkészülés legfontosabb szakaszának nevezte, ugyanis október 2. és 8. között rendezik Montrealban a világbajnokságot.

"Most kéthetes edzőtábor következik. Az egyéni összetett miatt nagyon szeretnénk Kovács Zsófiát négy szeren felhozni, és az a célunk, hogy Dévai Boglárka minél közelebb kerüljön az ugrás fináléjához. A formaidőzítés kulcsfontosságú lesz" - mondta Draskóczy.

Talajon a brit Amy Tinkler nagy meglepetésre pontazonossággal, jobb kiviteli pontjának köszönhetően megelőzte Catalina Ponort.

A férfiaknál ugrásban a románok világ- és Európa-bajnoka, Marian Dragulescu két látványos gyakorlattal diadalmaskodott, hasonlóan nagyszerűen teljesített nyújtón a kolumbiai Jossimar Orlando Calvo Moreno, korláton pedig a japán Kazuma Kaja nyert.

A magyar férficsapat tagjai közül senkinek nem sikerült döntőbe jutnia, Sóvágó Lajos szövetségi kapitány ennek ellenére optimistán értékelt, mondván, érzése szerint a válogatott felkészülten utazik majd a világbajnokságra.
Forrás: MTI / Sztárklikk

További Sport hírek